Szegedi pontyhalászlé Szegedi pontyhalászlé Hozzávalók (4 személyre): Az alapléhez: 50 dkg apróhal (keszeg, kárász) a ponty feje-farka 4 nagy fej hagyma További hozzávalók: 1,5 kg pontypatkó 2-3 evőkanál pirospaprika egy hegyes erős paprika 50 dkg haltej és ikra vegyesen só A pontypatkót kissé besózzuk, és további felhasználásig hűtőbe tesszük. Az alapléhez az apróhalat az összevágott hagymával és annyi … Tovább
Bécsben nyitott cukrászdát a Szamos Bécsben nyitott cukrászdát a Szamos (MTI) – Mathias Szamos Konfiserie néven Szamos-cukrászda nyílt Bécs belvárosában szerdán. A Szamos család 25. cukrászdája a Haderer cukrászdinasztiával együttműködésben jött létre az osztrák főváros harmadik kerületében. Kelényi Ádám, a Szamos Marcipán Kft. gazdasági igazgatója az MTI-nek elmondta: a budapesti piacot már telítettnek érezték, újabb üzlet nyitása már a meglévőkben okozna bevételcsökkenést, ezért az igen magas vásárlóerővel rendelkező, de logisztikailag … Tovább
Előkelőbb környezetbe költözik a Costes Előkelőbb környezetbe költözik a Costes Magyarország első Michelin-csillagos étterme a Ráday utcában nyitott és egy darabig még ott is marad, bár mindennek kizárólag taktikai okai vannak, hiszen így megtarthatja Michelin csillagát. A napi.hu értesülései szerint a nagypolgári eleganciát közvetító, belvárosi Prestige Hotelben nyitja meg az új éttermet Gerendai Károly, és fontossági sorrendben az új egység lesz a vezető majd. Az … Tovább
Mintegy 20 millió korona a becovi italgyűjtemény értéke Mintegy 20 millió korona a becovi italgyűjtemény értéke (MTI) – Mintegy 20 millió korona (42,6 millió forint) az értéke jelenleg annak az italgyűjteménynek, amelyet még 1985-ben találtak a nyugat-csehországi Becov nad Teplou kastélyban. A 136 üvegből – bor, konyak, pezsgő – álló gyűjtemény árának megbecsülésére a kastély gondnoka kérte fel a Premier Wines & Spirist prágai társaság szakértőit. „Minden egyes … Tovább
Dúzsi Tamás az Év bortermelője Dúzsi Tamás az Év bortermelője (MTI) – A Magyar Bor Akadémia (MBA) döntése alapján Dúzsi Tamás nyerte el a 2014-es Év bortermelője címet – jelentette be Kállai Miklós, az MBA elnöke pénteken Budapesten. A szekszárdi borász ötödik alkalommal szerepelt a díj döntősei között; mellette ezúttal Bolyki János (Eger), Borbély Tamás (Badacsony), Koch Csaba (Hajós-Baja, Villány) és Szőke Mátyás … Tovább
A szejtán, azaz a búzahús készítéséről beszélgettem A szejtán, azaz a búzahús készítéséről beszélgettem Gedeon Zsolttal beszélgettem Gedeon Tanya tulajdonosával, beszélgetésünk apropója pedig az általuk is előállított, szinte már elfeledett búzahús (szejtán) volt. Beszéljünk akkor a búzahúsról. Mi kellene ahhoz, hogy ez elterjedjen, vagy, hogy egyáltalán az emberek megismerjék azt? Mondhatjuk azt, hogy ez egy elfeledett terméknek? Nem is az, hogy elfeledett, inkább úgy fogalmaznám … Tovább
Beszélgetés Merczi Gáborral, a Gundel Executive Chef-jével Beszélgetés Merczi Gáborral, a Gundel Executive Chef-jével Kezdjük onnan, hogy honnan származol? Budapest XX. kerületéből, de ki tudja azt megmondani, ki honnan származik? A nevem szláv eredetű és a legkorábbi nyomai a XVII. századból valók…, de van bennem sok vér keveredve. De nem attól lesz valami szép, hogy színes? Gábor, mióta foglalkozol a konyhaművészettel? Mi alapján választottad ezt … Tovább
Zöldfűszeres rakott padlizsán, pikáns szósszal Zöldfűszeres rakott padlizsán, pikáns szósszal Hozzávalók (4 személyre): 2 db padlizsán 30 dkg paradicsom 2 db csípős paprika 0,01 kg feketebors (őrölt), 5 dkg méz 1 dl étolaj 1 db lime Egy marék rukkola 0,5 dl fehérbor 10 dkg parmezán sajt 10 dkg mozzarella 5 dkg fokhagyma 1 dl tejföl 1 dkg só. Ízlés szerint friss bazsalikom, kakukkfű, oreganó … Tovább
Szombattól látogatható a Betlehemi jászolkiállítás a Néprajzi Múzeumban Szombattól látogatható a Betlehemi jászolkiállítás a Néprajzi Múzeumban Szombattól látogatható a Néprajzi Múzeumban a 21. Betlehemi jászolkiállítás, amely A Magyar Kézművességért Alapítvány felhívására érkezett, az adventi ünnepkörhöz kapcsolódó alkotásokat mutatja be december 6. és január 11. között. A Magyar Kézművességért Alapítvány idén 21. alkalommal hirdette meg Betlehemi jászol című nyílt pályázatát tárgyalkotó népművészek, kézműves iparművészek, hivatásos és … Tovább
Interjú Szabó Károllyal, aki az Aviko cég területi képviselője Interjú Szabó Károllyal, aki az Aviko cég területi képviselője A nyári szünetünk végeztével, rápihenve a magazin szerkesztésére, eszembe jutott, hogy a beszállítói kérdéskörrel még nem is foglalkoztunk, azonban ezt a témát alaposabban, egy hamarosan következő cikkünkben fogjuk kivesézni. Most az ember érdekelt, mégpedig az-az ember, aki reggeltől estig úton van, hogy fokozódjon a megrendelése, jelen esetben az Aviko-nak, ez … Tovább
Globális problémát áthidaló kezdeményezés Magyarországon – Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Varázskemence napja – a hiányzó érzékekért Varázskemence napja – a hiányzó érzékekért A tavalyi nagy siker után idén is …
Bajor Gizi Szalon néven új játszóhely nyílik a Nemzeti Színházban Bajor Gizi Szalon néven új játszóhely nyílik a Nemzeti Színházban (MTI) – Bajor Gizi Szalon …