Átólzéig Kiemelt szerepet töltenek be a nemzeti parkok a környezeti nevelésben Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2020-07-31 5 perc átlagos olvasási idő 0 522 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr Évente 200 ezer gyermek vesz részt a nemzeti parkok látogatóközpontjaiban, ökoturisztikai létesítményeiben zajló környezeti nevelési programokon – jelentette ki az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára a Holnapocska Tábor betekintőjén, a Kápolnapusztai Bivalyrezervátumban. Rácz András kiemelte, hogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság az elmúlt 10 évben megduplázta látogatóinak számát, évente félmillió vendéget fogadnak, közülük minden tizedik látogató vesz részt valamilyen környezeti nevelési programon.Rácz András hangsúlyozta, hogy az állami természetvédelem mellett szükség van a térségben élők, az önkormányzatok, a polgármesterek és a civil szervezetek együttműködésére is, ennek egy kiemelt példája a fiataloknak egyszerre elfoglaltságot és természetközeli élményeket adó tábor. Hozzátette: a gyerekek ösztönösen érdeklődnek a természet, az állat-és növényvilág iránt, ennek adnak nagyon fontos tartalmat a pedagógusok a környezeti nevelés révén.Az államtitkár a tábornak helyet adó Kápolnapusztai Bivalyrezervátumban emlékeztetett arra, hogy a nemzeti park igazgatóságok kiemelt szerepet töltenek be az őshonos állatok genetikai állományának megőrzésében. Példaként hozta fel, hogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság még a kilencvenes években vette kezelésbe az utolsó Festetics bivalygulyát, ez adja ma a gerincét annak az állománynak, amely részt vesz a térség vizes élőhelyein folyó legeltetésben.Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője elmondta: a számok is bizonyítják, hogy egyre többen fedezik fel Magyarország, valamint a Balaton térségének értékeit. Hozzátette: a Holnapocska Tábor azért is különleges, hiszen amellett, hogy közösségi élményt ad, a gyerekek megismerhetik a régiót is. Petróczi Imre, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatóhelyettese kiemelte, hogy a természet és az ökológiai szolgáltatások megőrzéséhez szükség van a közösségekre, ebben töltenek be fontos szerepet a táborok, a fiatalok emellett munkájuk révén értéket is teremtenek.OPH/AM Kép: ArchívumThe House Of Angostura Global Cocktail Challenge 2024/2025 Magyar bajnoka lett az ifjúsági szakács világbajnokságnak Mennyei újdonság: Megnyílik a Kürtős Fondülde a 11. Kürtőskalács Fesztiválon Chaine Ifjúsági Szakács Világbajnokság Ilyen még nem volt: szürkemarha érkezik a bor városába, Villányba
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Egészségkertek Bács-Kiskun megyében Egészségkertek Bács-Kiskun megyében Puszta Hangja Egyesület és a Kiskun Hagyományőrzők Baráti Köre szeretettel …
Május 22-én átadják a 3-as metró teljes vonalát és minden állomását Május 22-én átadják a 3-as metró teljes vonalát és valamennyi állomását az utasforgalomnak – …