Átólzéig A szejtán, azaz a búzahús készítéséről beszélgettem Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2014-12-07 6 perc átlagos olvasási idő 0 1,965 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr A szejtán, azaz a búzahús készítéséről beszélgettem Gedeon Zsolttal beszélgettem Gedeon Tanya tulajdonosával, beszélgetésünk apropója pedig az általuk is előállított, szinte már elfeledett búzahús (szejtán) volt. Beszéljünk akkor a búzahúsról. Mi kellene ahhoz, hogy ez elterjedjen, vagy, hogy egyáltalán az emberek megismerjék azt? Mondhatjuk azt, hogy ez egy elfeledett terméknek? Nem is az, hogy elfeledett, inkább úgy fogalmaznám meg, hogy van valamink, amit használhatnánk nagyon attraktív módon, nagyon-nagyon sok mindenre. De mi ezt nem tesszük. Ha jól tudom, akkor ennek a lényege, hogy kimossák a lisztből a sikért, így az érdekel, hogy milyen technológiával állítják ezt elő? Pontosan, ez így készül, majd utána kezelik még tovább. Megpróbálnak mindent kimosni belőle, ugyanakkor a legtöbb fehérjét megtartani benne. De, hogy a kérdésedre is válaszoljak, mi ezt házilag és kézzel állítjuk ezt elő. Mennyire kerül sokba az előállítása? Ez egy prémium kategóriás termék sajnos, igazából nem kellene annak lennie, mégis az ára odasorolja. Ettől függetlenül persze vannak már éttermek ahol megtalálhatóak ezek a termékek. Hogyan képzeljük el ennek a feldolgozhatóságát? Az attrakciótól függ, ha azt mondom, hogy a búzahús ugyanúgy elkészíthető akár fasírtnak is, mint mondjuk egy sertés darált hús, akkor csak a jéghegy csúcsát érintettem. Pontosan olyan a felhasználhatósága, mint a húsé, csak ezt a vegetáriánusok is fogyaszthatják. Mi a helyzet a liszt érzékenyekkel? Sajnos ezt ők nem fogyaszthatják. Viszont azt megjegyzem, hogy ez egy nagyon kíméletes módja a fehérjebevitelnek, hiszen ebben a termékben pontosan ugyanannyi fehérje van, mint 100 gramm pulykahúsban. Ha már kíméletesség, akkor elképzelhető lenne, mondjuk az idősgondozásban, vagy a gyermekétkeztetésben ennek az alkalmazása? Így van, öregek, szép korúak, gyermekek étkeztetése során hetente legalább egyszer feltűnhetne. Mi sokat kóstoltatunk és a visszajelzések alapján lenne is rá igény. Mondjuk, ott azt hiszem, inkább a pénz dönt, mert amikor egy egész napi négyszeri étkeztetést kell, mondjuk 770 Ft-ból megoldani, akkor abba sok minden nem fér bele. Nem igaz? Na, igen, az egy más kérdés. Viszont a szülők részéről pedig az elvárás inkább a minőségen van. Természetesen ez érthető. Viszont majdnem biztos vagyok benne, hogy, ha egy nagyon picit emelnének a befizetett összegen, viszont a gyerek, egy ellenőrzött minőségi termékekből készülő ételeket fogyaszthatna, akkor az, nem váltana ki elégedetlenséget. Biztosan lenne, akinek az emelés gondot okozna, na, részükre kellene valamit kitalálni, de egész biztosan emelkedhetne a minőség. Ezekkel a szép szavakkal zárom be az interjúnkat. Gedeon úrnak ezúton is köszönöm, hogy a rendelkezésünkre állt! Ígérem, hogy jövőre meglátogatom majd az Önök tanyáját is! Kép:veganspirit.blog
Akik megmentik a zaccot – lezárult a Coca-Cola HBC Magyarország és a MATE által a kávézacc visszagyűjtésére kiírt egyetemi pályázat
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Upfield – Nyári receptinspiráció A nyári szezon beindultával szeretnénk nektek egy kis receptinspirációval kedveskedni az Upfield Professional jóvoltából. …
Az ünnepi menüben is jól megfér a sör Káposztától édességig minden ünnepi fogáshoz társítható a sör, a sör-étel párosítás alapjai pedig könnyen …
Legyen-e 5%-os Áfa a közétkeztetésben? Itt a javaslat. A közétkeztetés egy széles spektrumú terület, melynek különböző területei vannak, a teljesség igénye nélkül …