Ismét megjelent Bereznay Tamás Süteményeskönyve Ismét megjelent Bereznay Tamás Süteményeskönyve Négy esztendővel az első kiadást követően megjelent Bereznay Tamás Süteményeskönyvének javított, kibővített változata. A (még mindig a) fiatal séfgeneráció tagjaként ismert szakember, aki korábban a Kárpátia étteremben és Sólyom László konyháján is dolgozott, az egyik női magazin hasábjain közölt receptjei alapján lépett a médiaséfek táborába, és mint a Süteményeskönyv második kiadásának bemutatóján elmondta, … Tovább
Hogyan előzzük meg a fogszuvasodást? Hogyan előzzük meg a fogszuvasodást? A szájüreg szervezetünk leggazdagabb baktérium flóráját hordozza. Nincs olyan szer vagy módszer, mellyel a szájüreg akár egy pillanatig is sterillé tehető. Ezzel a flórával együtt tudunk élni akkor, ha megfelelő szájhigiéniát tartunk fent, és nem tesszük lehetővé, hogy a nyálból a baktériumok tartósan megtapadjanak a fogak felszínén. Amennyiben megtapadnak, olyan bakteriális plakkot képeznek, amely … Tovább
A baltikumi étrendé a jövő? A baltikumi étrendé a jövő? A Helsinki Egyetem kutatása szerint legalábbis az északi alapanyagokból készült ételek fogyasztása csökkenti az elhízás és a gyulladások kockázatát. Ez az étrend nem tartalmaz nagy mennyiségben vörös húsokat, állati zsírokat és alkoholt sem. A baltikumi étrend csökkenti az elhízás és a gyulladások kockázatát – derült ki a Helsinki Egyetem kutatásából. A balti-tengeri étrend északi … Tovább
Gyümölcs a javából – kerüljük a génmódosítást Gyümölcs a javából – kerüljük a génmódosítást Tízezer növényt nevelnek jelenleg is lombikban az ország egyik neves mikroszaporító laborjában. A NAIK szakmai műhelyében zajló munkálatokról kevesen tudnak, pedig áldozatos munkájukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarországon génmódosítás nélkül magasabb minőségű, még zamatosabb, nagyobb gyümölcsök teremjenek, amelyek különböző betegségekkel szemben is rezisztensek. Két-háromezer magot kapnak évente a NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézet Érdi Kutató … Tovább
Helyi, friss termékeket vásárolhat a 30km.hu-n Helyi, friss termékeket vásárolhat a 30km.hu-n Nyár végi indulása óta már több mint 4400-an regisztráltak egy új, civil szerveződésből indult honlap és mobil alkalmazás, a www.30km.hu szolgáltatására. A mobil alkalmazás segítségével bárki megnézheti, hogy közvetlen környezetében milyen zöldséget, gyümölcsöt termelnek, vagy épp milyen kézműves termékeket állítanak elő. A fejlesztés eredményeként több helyi termelőknél megnövekedett az érdeklődő vásárlók száma. … Tovább
Januárban indul a hulladékgazdálkodás nyomkövető rendszere Januárban indul a hulladékgazdálkodás nyomkövető rendszere Januárban kezdi meg működését a Hulladékgazdálkodási Navigáció Országos Rendszere (HUNOR), amely a korábbi papír alapú helyett elektronikus adatgyűjtést tesz lehetővé a közműszolgáltató cégek számára. A HUNOR járműkövető alkalmazásának segítségével pedig nyomon követhető a hulladék útja. A projektet az OHÜ 900 millió forintos uniós támogatásból valósította meg. Wégner Krisztina elmondta, a HUNOR egy olyan … Tovább
Védjegyet kapnak a vízi turizmushoz kapcsolódó szolgáltatások Védjegyet kapnak a vízi turizmushoz kapcsolódó szolgáltatások Új védjegyet vezet be a Nemzetgazdasági Minisztérium a vízi turizmushoz kapcsolódó szolgáltatások színvonalának biztosítására, a minősítő rendszer a Lapátos vízi megállóhelyek elnevezést kapta – jelentette be Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár. Ismertetése szerint a vízitúra megállóhelyeket minősítő rendszer tulajdonosa az NGM, az operatív működtetésében a szakmai partner a Magyar Kajak-Kenu Szövetség. … Tovább
Újabb hungarikummal gazdagodott a gyűjtemény Újabb hungarikummal gazdagodott a gyűjtemény Első ülését tartotta az új összetételű Hungarikum Bizottság, amelyen újabb hungarikummá minősítésről döntött: a tárogató került be csúcsteljesítményeink gyűjteményébe. Magyarországon eddig 368 települési önkormányzat alakította meg saját értéktárát. A tárogatót magyar hangszerként tartják nyilván az egész világon. Külföldön is a magyar helyesírás szerint, ékezetekkel írják. Nemzeti és egyházi ünnepek alkalmából, népzenei és klasszikus … Tovább
Grillezett szűzpecsenye, csípős, citrusos narancs chatney-val, burgonyafánkkal Grillezett szűzpecsenye, csípős, citrusos narancs chatney-val, burgonyafánkkal Hozzávalók (4 személyre): 60 dkg sertésszűz 30 dkg burgonya 2 db csípős paprika 0,01 kg feketebors (őrölt), 15 dkg méz 1 db narancs 1 db lime 2 db kápia paprika 0,5 dl mustár 2 db tojás 10 dkg liszt 1 dl tejföl 1 dkg só. A sertés szűzpecsenyét lehártyázzuk, majd megborsozzuk, és … Tovább
Egyre többen töltik szállodákban az ünnepeket Egyre többen töltik szállodákban az ünnepeket Egyre többen töltik a karácsonyi ünnepeket hazai szállodákban és vendéglátóhelyeken – derül ki a maiUtazas.hu utazási portál körképéből, amelynek eredményét kedden juttatta el az MTI-nek. A szállodaszövetség szerint is évről-évre erősödik a karácsonyi forgalom a szállodákban. Az év végi szezont két részre kell osztani, mert eltérő közönség fordul meg a szállodákban a … Tovább
Globális problémát áthidaló kezdeményezés Magyarországon – Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
A fenntartható élelmezés és az egészséges táplálkozás a FAO konferenciáján A gazda és a termelő nem a környezettudatos világ ellensége, hanem egyik legfőbb támasza …
Az álmok segítenek a traumák feldolgozásában Az álmok segítenek a traumák feldolgozásában Mindenki szokott álmodni, még az is, aki …