Hogyan sportoljunk szívbetegség mellett? A rendszeres testmozgásra szükség van, mert számos jótékony hatása mellett kedvezően hat a vérkeringési rendszerünk és szívünk állapotára. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy sportolhat-e, és milyen módon fogjon bele a mozgásba az, aki valamilyen meglévő, nem súlyos fokú, kezelt szívbetegséggel küzd. Matusovits Andrea, a Sportorvosi Központ sportorvosa segít ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásában. Sportolhat, de nem mindegy, hogy hogyan! Azt már … Tovább
Siófok – nem csak nyáron Siófok neve az ország legnagyobb részének egyet jelent a forró nyárral, a homokos vízparttal, a pihenéssel és a kikapcsolódással. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen már évtizedek óta igaz, hogy Siófok a Nyár fővárosa. Siófok azonban ennél több akar lenni. A város arra törekszik, hogy bármely évszakban érkezzen ide a vendég, úton-útfélen játékos érdekességekkel, vidám apróságokkal találkozzon, amelyek emlékezetesebbé teszik az … Tovább
Módosul a bortörvény Immár több, mint egy éve, 2015. augusztus 1. óta köteles a hegybíró bírságot kiszabni a nem művelt szőlőültetvények ügyében. A jelenleg az Országgyűlés előtt lévő bortörvény-módosítás újabb szabályokat bevezetésére tesz javaslatot a nem művelt ültetvények ügyének rendezése érdekében. Az utóbbi években a szőlőültetvényekben olyan károsító (szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazma) jelent meg, amelyek komoly terméskiesést is okozhat, ugyanakkor a károsítók terjedésének … Tovább
VI. Márton napi Borfesztivált a Gellértben! November 10-13. között immár hatodik alkalommal rendezi meg a Gellért a Márton napi Borfesztivált, ami idén Szent Márton születésének 1700. évfordulóját helyezi fókuszba, megidézve őt, az újbor bíráját, a szőlősgazdák védőszentjét, és bemutatva a gasztronómia védőszentjeit. Lesz több száz féle bor, Budapest legjobb gasztro helyei, koncertek a Fürdőcsarnokban és kortárs művészeti kiállítás. És ezzel még nincs vége: butik sörfesztivállal, Vajda … Tovább
Klebelsberg Kuno-hetet rendeznek tárlatokkal és koncertekkel Idén is megrendezik a Klebelsberg Kuno Hét elnevezésű programsorozatot, amelyen november 9. és 16. között tárlatokkal, koncertekkel, gálaműsorral és színházi előadással várják a közönséget a Klebelsberg Kultúrkúriában. Ujváry Lajos Munkácsy-díjas festőművész (1925-2006) emlékkiállításával és Kerényi Zoltán Ablak a múltra című fotókiállításával nyílik november 9-én a Klebelsberg Kuno Hét. Másnap Czaga Viktória helytörténész könyvbemutató előadást tart Pesthidegkút hősi emlékműve címmel – … Tovább
Mestermunka Csepelen A mai napon tartották a Pest megyei kamara mesterképzésén belül, a jövőbeni szakácsmesterek hidegkonyhai vizsgáját. A csepeli BVHSZC Szamos Mátyás Szakgimnáziumában és Szakközépiskolájában, ezt Várhelyi Miklós vezetésével jártuk be. Megtudtuk, hogy a mesterképzés elméletből és gyakorlatokból áll. Az elméleti oktatás keretében ételkészítési ismeretet, nyelvet, pedagógiai- és gazdasági ismereteket tanultak a „diákok”. A gyakorlati képzés keretén belül pedig megtanulhatják a mestervizsgán … Tovább
Supermannek könnyű, neked nehéz Supermannek és Csodanőnek könnyű, ők távoli világok szülöttei, akiknek nem kell bajlódni kocogással, a kardioval, ne adj’ Isten TRX-szel, hogy formában maradjanak. Mindenki másnak keményen meg kell dolgoznia az egészségéért, de miért olyan nehéz ez? Lehetne hosszasan sorolni a mozgás adta pozitív hatásokat, de ezeket már mindenki halotta és ismeri, nincs is vita, mozogni kell, de mégis, ha … Tovább
Balatonalmádi szállodával bővül a Hunguest Hotels Zrt. A Hunguest Hotels Zrt. ötéves megállapodást kötött a Balatonalmádi központjában fekvő, négycsillagos wellness szálloda üzemeltetésére novembertől – közölte a Hunguest Hotels az MTI-vel szerdán. A saját stranddal, 193 szállodai szobával és 15 lakosztállyal rendelkező, korábban Hotel Auróraként működő szálloda megszerzése fontos lépés a lánc térségi szálláskínálatának erősítésében, hiszen a Balaton környéki településeken, Hévízen és Tapolcán a Hunguest Hotels már 3 saját tulajdonú egységet … Tovább
Megkezdődhet a mangalica exportja az Amerikai Egyesült Államokba Megkezdődhet a magyar mangalica exportja az Amerikai Egyesült Államokba – mondta a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke az MTI-nek, hozzátéve, az itt tenyésztett, hungarikumnak számító mangalicahízókból 20 ezer kerül a vágóhidakra, a termékek nagy részét pedig a prémium piacokra exportálják. Tóth Péter elmondta, a kiviteli lehetőség most az amerikai piaccal bővül. Közölte, a napokban már kiérkezett az Egyesült … Tovább
Megjelent a nemzeti turizmusfejlesztésről szóló törvényjavaslat Megjelent a nemzeti turizmusfejlesztésről szóló törvényjavaslat; a szabályozás lényege, hogy a turisztikai fejlesztések tervezési alapegysége a jövőben a turisztikai desztináció legyen – olvasható a parlament honlapján pénteken közzétett javaslatban. A Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter által benyújtott törvényjavaslat hatálya a hazai költségvetésből és az európai uniós társfinanszírozású fejlesztési forrásokból megvalósuló turizmusfejlesztési programok szakmai tervezésére és irányítására terjed ki. A … Tovább
Globális problémát áthidaló kezdeményezés Magyarországon – Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Rajzpályázatot hirdettek a Vörösmarty-emlékév kapcsán A Vörösmarty Emlékház a Vörösmarty-emlékév keretében országos rajzpályázatot hirdetett Vörösmarty 220 címmel, amelyre a …
Marha vagy halkollagén? Mi a különbség közöttük? Az emberi szervezet is képes a kollagén előállítására, a gond csupán annyi, hogy az …