Kultúra Érdemes időben lecsapni a Sziget-jegyekre Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2020-02-27 5 perc átlagos olvasási idő 0 889 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr A kép csak illusztráció! A Sziget a minap közzétette az első 80 fellépőjét, mostantól pedig már azt is tudjuk, hogy melyik sztár, melyik napon látható majd a Szabadság Szigetén. Március 3-tól pedig már napijegyeket is árulnak a Szigetre, ráadásul az első körben – korlátozott számban – a tavalyinál is olcsóbban.Aktuális világsztárok, nagy visszatérők és különleges „ínyencségek” sorakoznak a Sziget első bejelentett fellépői között. A hírek szerint hamarosan újabb nevek is érkeznek, addig is a szervezők közzétették, mely napokon láthatjuk majd a már bejelentett fellépőket. „Hamarosan elkezdjük a napijegyek értékesítését is, ezért is adtuk meg az eddig ismert fellépőink napi bontását” – tudtuk meg Kádár Tamástól, a Sziget főszervezőjétől, aki elmondta, hogy március 3-tól – korlátozott számban – a tavalyi napijegy áránál olcsóbban, 22.500 Ft-ért lehet majd idén jegyet vásárolni. Addig is a legkedvezőbb árú „early bird” bérleteket március 3-án délig lehet még beszerezni.És akkor nézzük, ki melyik napon lép fel az eddig ismert nevek közül:Augusztus 5.: Dua Lipa, Foster the People, Denzel Curry, Loyle Carner, Tom Walker, Little Simz, Claptone, Solardo, I Hate ModelsAugusztus 6.: Kings Of Leon, Foals, Caribou, Of Monsters and Men, Daughter, Little Dragon, Alison Wonderland, Sevdaliza, Kensington, What So Not live, Jade Bird, Tourist, Stanton Warriors, ATLiensAugusztus 7.: Major Lazer, A$AP Rocky, Diplo, Jon Hopkins live, Mabel, Chris Liebing, Anna Calvi, Ezra Collective, Altin, Gün, KOKOROKOAugusztus 8.: Calvin Harris, Stormzy, Glass Animals, Rilès, Kölsch, Joris Voorn, TroyBoi, Alice Merton, Lola Marsh, Parquet Courts, Giant RooksAugusztus 9.: Lewis Capaldi, Kaytranada, blackbear, Miles Kane, Dixon, NGHTMRE, Seasick Steve, Jeremy Loops, Briston Maroney, Gerd Janson, VolacAugusztus 10.: The Strokes, Khalid, Keane, Bob Moses club set, R3HAB, Bikini Kill, Sam Feldt live, Bakermat, Amyl and the Sniffers, Viagra Boys, Sasha, Matador, Black HoneyAugusztus 11.: Mark Ronson, FKA twigs, Sigrid, Clutch, slowthai, Floating Points live, Jamie Jones b2b Joseph Capriati, Camelphat, Fever 333, METZ, DroeloeSziget Kép: ArchívumChaine Ifjúsági Szakács Világbajnokság Ilyen még nem volt: szürkemarha érkezik a bor városába, Villányba Kulturális programokkal kell kiszakítani a modern kor emberét a virtuális világból A gasztronómia áll a Múzeumok Őszi Fesztiváljának középpontjában Potápi Árpád János: Temesvár egy hagyományaira, nemzeti közösségeire büszke multikulturális város
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Karácsonykor is népszerű úti cél volt Budapest Karácsonykor is népszerű úti cél volt Budapest Az ünnepek alatt tovább nőtt …
2018-ban szakácsversenyekkel és Magyarország ételével jön az Étrend 2017.10. 02-án tartotta az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete a szokásos havi workshopját, melyen a …