Idén május 20-án lesz a Kihívás Napja Idén május 20-án lesz a Kihívás Napja Idén május 20-án rendezik a Kihívás Napját, amelynek célja, hogy minél többen végezzenek legalább napi negyedórányi aktív testmozgást. Az eseményen 0 és 21 óra között sportolhatnak majd a résztvevők, a nap végére pedig kiderül, melyik Magyarország legsportosabb települése. A Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) által koordinált eseményen a korábban már 1596 magyar település … Tovább
Nyitottabbá teszik erdeinket – Új kalandpark a Bakonyban Nyitottabbá teszik erdeinket – Új kalandpark a Bakonyban A Földművelésügyi Minisztérium kiemelt célja, hogy az állami erdők minél nyitottabbak legyenek a társadalom számára. Jó példa erre a Szentlászlói Kalandpark, amely a Bakonyerdő Zrt. és a Bakonyszentlászlói Önkormányzat összefogásának köszönhetően jött létre – mondta Bitay Márton államtitkár a kalandpark szombati átadásán. Az állami földekért felelős államtitkár beszédében rámutatott, hogy a … Tovább
Jelentős támogatásra számíthatnak az őshonos állattartók Jelentős támogatásra számíthatnak az őshonos állattartók A következő években nagyobb támogatásra számíthatnak az őshonos állatokat tartók az állomány növeléséhez – jelentette ki a földművelésügyi miniszter Apajon egy szakmai tanácskozáson. Fazekas Sándor megerősítette, hogy a 2015-2020 közötti ciklusban az EU agrártámogatásából a korábbinál 180 milliárd euróval nagyobb összeg jut az állattartó ágazatnak. Az állatállomány máris növekedésnek indult – tette hozzá. … Tovább
Lakomázz úgy, mint egy igazi Lannister Lakomázz úgy, mint egy igazi Lannister Autentikus Trónok Harca vacsorákra hívják egymást a rajongók szerte a világban. Bemutatjuk, miből áll egy menüsor. A negyedik évadánál tartó Trónok harca nem véletlenül az egyik legnépszerűbb televíziós sorozat az elmúlt években: a középkorba ágyazott regény-adaptáció remek dramaturgiával, árnyalt karakterekkel, frappáns párbeszédekkel és lehengerlő látványvilággal nyűgözi le részről részre a nézőket. Mint minden sikerszériának, … Tovább
Ropogós csülök, héjában sült baconos burgonyával, pecsenyeszafttal Ropogós csülök, héjában sült baconos burgonyával, pecsenyeszafttal Hozzávalók (4 személyre): 2 kicsi vagy egy nagy sertéscsülök 1 sárgarépa 1 póréhagyma 1 hagyma 1 csokor petrezselyem 8 gerezd fokhagyma 2 babérlevél 2 dl tejföl 2 ek. paradicsompüré 10 dkg liszt 30 dkg bacon 1 kg burgonya Só Bors A csülköt és a zöldségeket megtisztítjuk, megmossuk. A sárgarépát, a … Tovább
Bujdosó Ferencet tagjai közé választotta a Magyar Bor Akadémia Bujdosó Ferencet tagjai közé választotta a Magyar Bor Akadémia A Magyar Bor Akadémia április 16-án, csütörtökön tagjai közé választotta Bujdosó Ferencet a dél-balatoni Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet vezető borászát. Az Akadémia a magyar bor ügyének szolgálatára és képviseletére jött létre 1992-ben. Jelenleg 133 rendes, 12 örökös és 14 tiszteletbeli tagot számlál. Az Akadémia tagjainak – akik között egyébként a … Tovább
Összefogások által indul a Jövő-t-Evő programsorozat Összefogások által indul a Jövő-t-Evő programsorozat A civil, szakmai és állami szektor összefogásával új programsorozat indul a hazai vendéglátóhelyek és rendezvények fenntarthatóbbá tételéért. A vendéglátás és rendezvények zöldítésével foglalkozó Felelős Gasztrohősés Zöldövezet Társulása Jövő-t-Evő nevű szakmai fórumsorozaton mutatja be azokat a fenntarthatósági eszközöket, amelyet a vendéglátóhelyek és rendezvényszervezők beépíthetnek mindennapi működésükbe. Az ingyenes rendezvénysorozat alkalmain a résztvevők kérdéseiket közvetlenül … Tovább
Faszenes csirkemell, primőr, narancsos salátával Faszenes csirkemell, primőr, narancsos salátával Hozzávalók (4 személyre): 80 dkg csirkemell 30 dkg paradicsom 4 evőkanál méz 3 evőkanál mustár 1 fej lilahagyma 0,04 kg feketebors (őrölt) 1 db narancs 1 dl olivaolaj ½ kg rizs 1 fej vöröshagyma 8,5 dl víz só A csirkemellet felszeleteljük, kissé megütögetjük, majd mustáros, borsos pácba helyezzük. Pihentetés után grillen megsütjük. … Tovább
Gombás, rizses csirkemell Gombás, rizses csirkemell Hozzávalók (4 személyre): 60 dkg csirkemell 1 fej vöröshagyma 20 dkg rizs ½ kg gomba 4 gerezd fokhagyma 1 dl tejszín 0,5 dl fehérbor csipet bors só 2 evőkanál étolaj A csirkemellet felcsíkozzuk, sózzuk, serpenyőben megsütjük. Majd az apróra vágott vöröshagymát kevés olajon megfuttatjuk. Rátesszük a szeletelt gombát, mellyel tovább pirítjuk. Sózzuk, borsozzuk, vágott … Tovább
Narancsvelős, túrókrémes palacsinta Narancsvelős, túrókrémes palacsinta Hozzávalók (4 személyre): 20 dkg liszt 3 db tojás 1/2 liter tej 5 dkg vaníliás cukor csipet só 1 dl olaj Túrókrém: ½ kg tehéntúró 25 dkg mascarpone 1 db citrom héja 20 dkg porcukor A narancsraguhoz: 2 db narancs 5 dkg kristálycukor 0,02 l rumaroma 5 dkg vaníliás cukor A palacsintához … Tovább
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Csökkent a sertésvágások száma Hosszú idő után, az idei első fél évben ismét csökkent a vágóhidak sertésvágásainak száma. …
Semmi felesleg: így lesz innováció az egyszerű napraforgómagból A Napraital fejlesztésével a Grapoila új lehetőséget talált a napraforgóolaj gyártása után visszamaradó, fehérjében …