Átólzéig Idén május 20-án lesz a Kihívás Napja Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2015-04-20 3 perc átlagos olvasási idő 0 1,109 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr Idén május 20-án lesz a Kihívás Napja Idén május 20-án rendezik a Kihívás Napját, amelynek célja, hogy minél többen végezzenek legalább napi negyedórányi aktív testmozgást. Az eseményen 0 és 21 óra között sportolhatnak majd a résztvevők, a nap végére pedig kiderül, melyik Magyarország legsportosabb települése. A Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) által koordinált eseményen a korábban már 1596 magyar település vett részt. Az MSZSZ keddi közleménye szerint az idei felhívó anyagokat és versenykiírásokat elektronikus úton megküldte Magyarország valamennyi polgármesterének, és a tanintézmények tankerületi vezetőinek, valamint a már korábban a Kihívás Napján részt vett települések szervezőinek. Újdonságként a nevezéseket online felületen fogadja április 30-ig a szövetség. További újdonság idén, hogy cégek dolgozóit is invitálják a Kihívás Napja részvételére: öttagú munkahelyi csoportok jelentkezését várják, akik április 20. és május 20. között vállalják, hogy sportaktivitásaikat regisztrálják. MTI/Pixabay OLDALAS MAGAZIN HÍRLEVÉLRE TÖRTÉNŐ FELIRATKOZÁS Maradj képben! Havonta egy hírlevél — benne a friss Oldalas magazin, a legfontosabb szakmai hírek és a vendéglátás történetei. Megismertem és elfogadom az adatvédelmi irányelveket. FELIRATKOZOM
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Iskolások pénzügyi ismeretének bővítését elősegítő pályázat jelent meg A kormány pénzügyi tudatosságot fejlesztő stratégiája kiemelt hangsúlyt helyez arra, hogy minél hatékonyabb eszközökkel …
Ma kezdődik a Múzeumok majálisa Ma kezdődik a Múzeumok majálisa Ma kezdődik a 20. Múzeumok majálisa, amelyen koncertekkel, …