Kis borvidék, nagy lehetőségek „A Móri borvidék kiugrási lehetősége az ezerjó” – lényegében erre a következtetésre jutottak a Magyar Sommelier Szövetség október 10-ei szakmai útjának résztvevői, sommelier-k és szakújságírók, miután közösen bejárták a móri Geszler Családi Pincészet dűlőit, és megkóstolták a borászat legszebb tételeit. „Tíz éve jártam itt utoljára, de a most kóstolt borok messze magasabb színvonalúak, mint a korábbiak” – összegezte véleményét … Tovább
Direktben gyűjtött információ Azt hiszem, hűséges olvasóink közül már nincs, aki ne értesült volna, hogy megjelent a Lukács István Séf című könyv, melyről már korábban is cikkeztünk. Arról azonban nem, hogy milyen személyes tapasztalatokat éltünk át a könyvbemutató szervezése során. A történet egy kiváló emberrel, egy zseniális életúttal és egy agilis vállalkozással kezdődött, majd szép sorban előkerültek a szakemberek, akik vagy így, vagy … Tovább
Road Show negyedik állomás – Sárvár – 2016. október 10. Elöljáróban csak annyit mondanék, hogy cikkünk címe lehetne „Az ötcsillagos kényeztetés” is. 2016. október 10-én, a Lukács István könyvbemutató Road show-jának negyedik állomása a sárvári Spirit Hotel***** volt. Megérkezésünket követően Borda Attila fogadott minket, aki körbevezetett a páratlanul gyönyörű étteremben, ahol nem mellesleg egy időben akár háromszáz fő is helyet foglalhat. Ezután megmutatta a konyhát. Végül az ebéd következett. Bevallom, … Tovább
Bíró Lajos: bekerültünk a világ gasztronómiai centrumába Fehér Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: San Sebastian, 2016. október 4., kedd (MTI) – Bekerültünk a világ gasztronómiai centrumába – értékelte a magyar szereplést a Gastronomika világkongresszuson Bíró Lajos séf kedden, a San Sebastianban tartott nemzetközi sajtótájékoztatón. "Úgy érzem, hogy bekerültünk a világ gasztronómiai centrumába, ezt bizonyítja a Bocuse d'Or sikerünk, hogy egy fantasztikus versenyző mögött egy fantasztikus csapat állt össze. … Tovább
Okostelefonok nélkül harmadával hatékonyabbak vagyunk Míg az okostelefonok segítenek a kollégákkal való kommunikációban, emailjeink gyors megválaszolásában, és sürgős feladataink elvégzésében, hatékonyságunkat valójában csökkentik egy új pszichológiai kísérlet szerint, melyet a Kaspersky Lab megbízásából a Würzburgi- és a Nottingham-Trent-i Egyetemeken végeztek. A kísérlet összefüggést fedezett fel a résztvevők és az okostelefonjuk közötti távolság valamint a hatékonyság között. Amikor a résztvevők okostelefonjait elvették, teljesítményük 26%-kal javult. A … Tovább
Ellentmondások az egészségtudatosságban Egyre nagyobb divatját éli Magyarországon is az egészségtudatosság. De mit értünk ez alatt? Megvalósul-e a mindennapi gyakorlatban ez a törekvés? Kik azok a szereplők, akik szükségesek a pozitív elmozduláshoz? Sok ellentmondást fedezhetünk fel Európa lakosságának viselkedésében – mondja Kiss-Tóth Bernadett, dietetikus. Miközben egyre fontosabb szempontnak vélik az élelmiszer egészséges mivoltát, ez felüknek a bio, természetes összetevőket tartalmazó, valamitől mentes termékeket … Tovább
KSH: augusztusban is a belföldivendég-éjszakák húzták az idegenforgalmat Augusztusban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 3,6, a belföldi vendégek által eltöltötteké 6,8 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. A kereskedelmi szálláshelyek folyó áron számolt bruttó árbevétele 5,6 százalékkal nőtt – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A szállodák szobakihasználtsága 1,1 százalékponttal, 72,3 százalékra nőtt, az első nyolc hónapban pedig átlagosan 1,6 százalékponttal, 56,1 … Tovább
A Nébih 9 milliárd forint áfa-elkerülést előzött meg tavaly A Nemzeti Élelmiszerlác-biztonsági Hivatal (Nébih) 9 milliárd forint áfa-elkerülést előzött meg tavaly ellenőrzésinek köszönhetően, csaknem hárommillió laborvizsgálatot végzett el, és 1,2 milliárd forintnyi bírságot szabott ki – összegezte az országos főállatorvos az élelmiszerlánc-biztonságról és a felügyeleti díj felhasználásáról szóló 2015. évi beszámolójában. A Földművelésügyi Minisztérium (FM) a jelentésről csütörtökön kiadott közleményében ismerteti: a hivatal a talajvédelemtől a növényvédelmen és … Tovább
11,5 milliárd a világörökségre Új pályázati felhívás jelent meg Világörökségi helyszínek fejlesztése címmel 11,5 milliárd forintos keretösszeggel a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) – tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára kedden az MTI-t. A minisztérium szerint a világörökségi helyszíneken található kiemelkedő egyetemes értékek megőrzését, védelmét, bemutatását szeretnék elérni. A turisztikai funkció erősítésével a hosszú távú fenntartható … Tovább
Indiana Jones a Diósgyőri várban Ki ne szeretne az ifjú Indiana Jones helyébe lépni, és kincseket keresni egy középkori várban? A Diósgyőri vár október 13–16. között ilyen izgalmas kalandokra várja az ifjú régészeket, akik felfedezhetik a romok mélyén szunnyadó titokzatos tárgyakat, és átélhetik a „rátalálás” élményét. Gondolta volna, hogy ami egykor szemétlerakó volt, ma „kincsesbánya” a régészeknek? És hogy a sors különös játékaként, a … Tovább
Globális problémát áthidaló kezdeményezés Magyarországon – Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Kimagaslóan sokan vezetnek ittasan és bódult tudatállapotban Az elmúlt években csaknem négyszeresére emelkedett a bódult állapotban igazoltatott vezetők száma. A marihuána, …
Új természetfotós program indul útjára a Tisza-tónál Új természetfotós program indul útjára a Tisza-tónál TiszaZoom címmel péntektől vasárnapig először rendez …