Főoldal Hírek Átólzéig Bíró Lajos: bekerültünk a világ gasztronómiai centrumába

Bíró Lajos: bekerültünk a világ gasztronómiai centrumába

11 perc átlagos olvasási idő
0
509
 ehaccp_topbanner4.jpg

Fehér Krisztina, az MTI tudósítója jelenti:
    San Sebastian, 2016. október 4., kedd (MTI) – Bekerültünk a világ gasztronómiai centrumába – értékelte a magyar szereplést a Gastronomika világkongresszuson Bíró Lajos séf kedden, a San Sebastianban tartott nemzetközi sajtótájékoztatón.

 

    "Úgy érzem, hogy bekerültünk a világ gasztronómiai centrumába, ezt bizonyítja a Bocuse d'Or sikerünk, hogy egy fantasztikus versenyző mögött egy fantasztikus csapat állt össze. Itt San Sebastianban is komoly érdeklődés volt, és ez feljogosít, hogy reményteli jövő elé nézzünk" – fogalmazott a budapesti Bock Bistro séfje.


    Az eseményt moderáló spanyol Xavier Agullo, világhírű gasztronómiai szakíró, kritikus, az 50 legjobb éttermet kiválasztó londoni zsűri tagja szerint éppen Bíró az egyike azoknak, akinek a révén a magyar konyhaművészet változni kezdett, és a világ felé nyitni.


    Történelmi lehetőségnek nevezte ezt a nemzetközi bemutatkozást Guller Zoltán is, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, amely koordinálta a magyar megjelenést a baszkföldi világkongresszuson.


    "A magyar konyha forradalmi időszakát éli, most kell megtalálni az egészséges egyensúlyt a tradíció és az evolúció között, most keresik a séfek a gasztronómiai szakemberek azt az irányt(…), hogy mit kell megtartani a múltból és mit kell átvenni az új technológiákból" – mondta, hozzátéve, hogy Magyarország az első közép-európai ország a Gastronomika történetében, amelyik lehetőséget kapott arra, hogy bemutassa: hol tart ma a gasztronómiában. Ráadásul a kiemelkedő magyar séfek három generációja képviseltette magát ezen a nemzetközi seregszemlén.


    Xavier Agullo, akinek személyesen is szerepe volt abban, hogy mely séfeket kértek föl előadóként az eseményre, az MTI-nek adott interjújában azt mondta: őszintén hiszi, változáshoz vezethet, hogy sok szakács és séf a világból itt most láthatta, milyen hozzáállással, koncepcióval dolgoznak, és mit csinálnak a magyar séfek.


    Elképzelhetőnek tartja, hogy egy olyan forradalmi változás menjen végbe a magyar kulináris világban, mint ami Spanyolországban történt a kilencvenes években, és amely épp innen Baszkföldről, San Sebastianból indult el húsz évvel korábban. 


    Olyan, a gasztronómiában ma világsztárnak számító, háromszoros Michelin-csillagos helyi séfeknek, mint például Juan Mari Arzak és Pedro Subijana köszönhető a hagyományos spanyol konyha mai sikere, de ehhez kellett olyan követők is mint például a katalán Ferrán Adriá, aki ma a molekuláris gasztronómia legjobbjának tartanak – tette hozzá.


    A szakember szerint mindemellett az is számít, hogy Spanyolországban a gasztronómiának fontos szerepe van a családi és társadalmi kapcsolatokban, és nyilvánvalóan könnyű helyzetben van kiváló a földrajzi adottságai miatt, mivel van tengere, hegye, kedvező klímája, és így kiváló alapanyagok forrása. 


    Mint mondta, az idei Gastronomika célkitűzése, hogy feltérképezzék mind az öt kontinensen a világ gasztronómiai helyzetét, megismerjék a fő tendenciákat. Ezért kapott meghívást például Brazília és Japán, amelyek jelenléte erős a csúcsgasztronómia világában, és a feltörekvő országok mint Magyarország, Törökország és Dél-Afrika.


    A csütörtökön záruló eseményen több mint 30 ország képviselteti magát, és csaknem kétezer szakmai résztvevő van jelen. A szervezők összesen 15 ezer látogatóra számítanak a négy nap alatt.

 

MTI

Summary
0 %
Felhasználói értékelés : 0 (0 Szavazat)
Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Átólzéig

Cikk ajánló

Elhunyt Paul Bocuse, a francia konyhaművészet megújítója

Elhunyt 91 éves korában Paul Bocuse, a francia konyhaművészet megújítója. Évek óta Parkins…