Javultak az amerikaiak táplálkozási szokásai Javultak az amerikaiak táplálkozási szokásai, megállt a túlsúlyosak arányának növekedése (MTI) – Évtizedekig tartó romló tendencia után javulni kezdtek a táplálkozási szokások az Egyesült Államokban, megállt a túlsúlyosak részarányának növekedése mind a felnőttek, mind az iskoláskorúak körében, sőt, a ráta a legkisebb gyerekek között még csökkent is – írta a The New York Times. Egy átlagos amerikai felnőtt napi kalória-bevitele, amely … Tovább
Felhívás Gundel Károly-díjra való jelölésre 2015. Felhívás Gundel Károly-díjra való jelölésre 2015. A Magyar Vendéglátók Ipartestülete Gundel Károly vendéglős és gasztronómiai szakíró munkásságának emlékére – számos társszervezet közreműködésével – 2015-ben is felhívást hirdet a Gundel Károly – díj elnyerésére. A díjra az jelölhető, aki a magyar vendéglátás területén kiemelkedően sikeres tevékenységével minimum 25 éve jelen van, feddhetetlen szakmai múlttal és példamutató életúttal rendelkezik, a magyar vendéglátás történelmi … Tovább
Pantone-kávézó nyílik Monacóban Az Event Magazine szerint a Grace hercegnő sugárúton állították fel a kávézót, melyben minden eladó terméknek fel van tüntetve a Pantone-kódja és neve – írja az Index. Szeptember kilencedikéig lesz nyitva az a Pantone-kávézó, amit Monacóban nyitott a Monaco Restaurant Group és a Pantone színkatalogizáló cég. Az Event Magazine szerint a Grace hercegnő sugárúton állították fel a kávézót, melyben minden eladó terméknek fel van tüntetve … Tovább
Csalnak a zöldfűszerekkel, de már kitört a botrány Csalnak a zöldfűszerekkel, de már kitört a botrány Angliában kirobbant a legújabb élelmiszerhamisítási botrány. Egy friss kutatás bebizonyította, amit eddig is sejtettünk: az olcsó bolti fűszerek nagyon gyakran csak részben tartalmazzák azt, ami rájuk van írva. A bizonyítás drága, a rendszer ellenőrzését senki sem tudja, hogyan kéne véghezvinni. A legújabb botrányt a Queen’s University Belfast egyik professzora, Chris Elliot robbantotta ki. … Tovább
Tejszínes, sonkás tészta Tejszínes, sonkás tészta Hozzávalók (4 személyre): 50 dkg széles metélt 35 dkg füstölt sonka 4 dl tejszín 2 db kaliforniai paprika 10 dkg vöröshagyma 0,01 kg feketebors (őrölt) 2 db paradicsom 1 dl Oliva olaj 15 dkg parmezán sajt 1 csokor snidling A tésztát sós vízben feltesszük főni. Közben elkészítjük a ragut, melyhez felkockázzuk a sonkát, valamint … Tovább
Tojásmentes paleo fánk Tojásmentes paleo fánk Hozzávalók (7 darabhoz): 15 dkg paleo süteményliszt 3,5 dk g kókuszolaj 1 dl víz Elkészítés: A hozzávalókat alaposan összegyúrjuk, majd vizes kézzel golyókat formázunk belőle. Előmelegített sütőben 200 fokon, 20 perc alatt készre sütjük. Vaníliaporral meghintettem és diétás sárgabarack lekvárral fogyasztottam. Tovább
A munkahelyi stressz kiváltó okai, kezelése A munkahelyi stressz kiváltó okai, kezelése A munkahelyi stressz gyakori jelenség napjainkban, és az is bizonyított, hogy a tartós stressz számos betegség okozója. A munkahelyi káros stressz elleni fellépés azonban mégsem kézenfekvő sem a munkáltató, sem a munkavállaló részére, ezért is fontos kiemelten kezelni ezt a kérdést. – figyelmeztet a Nemzetgazdasági Minisztérium a TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 azonosítószámú, „A munkahelyi egészség … Tovább
A királyi vendéglátásból kaphatnak ízelítőt a Buckingham-palota látogatói A királyi vendéglátásból kaphatnak ízelítőt a Buckingham-palota látogatói A királyi vendéglátás évszázados pompájából kaphatnak ízelítőt szombattól a Buckingham-palota látogatói. Az első számú londoni királyi rezidencia minden nyáron két hónapra megnyitja kapuit a nagyközönség előtt, és ilyenkor mindig valamilyen tematikus kiállítást is összeállítanak a palota látogatható termeiben. Az idei kiállítás a Royal Welcome címet viseli, és a nagyközönség a címnek megfelelően … Tovább
KSH: 3,8 százalékkal nőtt a kereskedelmi szálláshelyek forgalma májusban KSH: 3,8 százalékkal nőtt a kereskedelmi szálláshelyek forgalma májusban A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 1,9, a belföldi vendégeké 6,1 százalékkal nőtt májusban, a kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakákban mért vendégforgalma összességében 3,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A kereskedelmi szálláshelyek bruttó árbevétele 33,4 milliárd forint volt, 5,5 … Tovább
Bő egy hónap múlva rajtol a 20. Magyar Borok Útja Rali Bő egy hónap múlva rajtol a 20. Magyar Borok Útja Rali Már több mint 90 páros adta le nevezését a 20. Magyar Borok Útja Ralira, melyet augusztus 28. és 30. között rendeznek meg. Megay Róbert Péter, a szervezőbizottság társelnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: a rali vonzereje, valamint a hazai turizmus, mezőgazdaság és gasztronómia népszerűsítésében betöltött szerepe eljutott arra a … Tovább
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Megjelent az Oldalas magazin 2015 decemberi száma Megjelent az Oldalas magazin decemberi száma! Ez <mint ahogyan magazinunk korábbi számai is>, …
Lefekvés előtt hatásosabbak lehetnek a vérnyomáscsökkentők Akkor fejtik ki legjobban a hatásukat a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek, ha lefekvés előtt szedik őket …