Portré: Kis Zoltán “Döme”

Az Oldalas magazin talán az egyetlen olyan szakmai lap, mely nyitott a kollégák véleményére, és melybe <érdemben is> fogadunk javaslatokat, hogy kivel készítsük következő interjúnkat. Nos, ebben a hónapban éppen egy ilyen interjút olvashattok, melynek alanyát, szintén úgy ajánlották figyelmünkbe. Ő pedig nem más, mint Kis Zoltán „Döme”. Olvassátok hát a vele készült interjúnkat:

Mesélj magadról.

Budapesten születtem 1978. június 10.-én, de családom gyökerei a hajdúságból erednek. Szüleim, a vidéki normákból magukkal hozott erkölcsi értékek mentén neveltek, amelynek pillérei a kétkezi munka nemességén és a mindenkori tisztességen alapultak. Gyermekéveim színtere a Mátyás tér, a Rákóczi tér és a Köztársaság tér Bermuda-háromszögében játszódott, úgyhogy bizonyos szempontból mondhatni, hogy különleges volt. Ezen túl szabadidőm nagy részét a Városligeti Műjégen töltöttem. Az általános iskolában csak a matematika érdekelt, mivel erre az egy tantárgyra sohasem kellett tanulnom. Matekból mindig elég volt, ha az órán figyeltem, de a többiről inkább ne is beszéljünk. Végigvergődtem a sulit, és eljött a pályaválasztás ideje, én pedig a szakács szakmát választottam.

Volt valaki a családodban vendéglátós?

Vendéglátós nem volt ugyan, de indíttatásom annál inkább.

Gyermekéveim nyarait mindig apai nagyszüleimnél és a rokonságnál Hajdúböszörményben töltöttem, ahol engem, a pesti unokát, mondhatni agyonkényeztettek. Ennek a kiemelt bánásmódnak jelentős részét képezte a vidéki házi koszt is, amelyre az egyszerű készítési technológiák és a nagyszerű alapanyagok voltak a jellemzőek. Ezeken a nyarakon nem csak az ízletes hozzávalókkal volt alkalmam találkozni, de a munkából is kivettem a részem. Vágtam a fát a sparheltbe tüzelőnek, kevertem a moslékot a disznónak, címereztem és morzsoltam a kukoricát, és vágtam a mákgubót, ha éppen a vetésforgó arra váltott. Úgy hiszem az ottani ízvilág, és ezek a nyári élmények vittek el a szakács szakma irányába.

14 alig voltam még, amikor a Rózsa Ferencz (mai Dobos C. József) Vendéglátó Iskolában szakács szakmunkásként elkezdtem tanulni a szakmát. Gyakorlati helyként, a Budai Várba, az Aranyhordó Étterembe kerültem, itt ragasztották rám már az első nap a Döme becenevet is. Az akkori üzletvezető, Berkes Gyula keze alatt, akinél később felszabadult szakácsként, összesen majd’ 6 évet dolgoztam a Parlament mellett, a Biarritz Étteremben, sosem volt tréfa a minőség terén. Mind az alapanyagoknak, mind a munkánknak, és általában az étteremnek tökéletesnek kellett lennie. Annak ellenére, hogy sajátos stílusát sokszor nehéz volt pozitívan értékelni, baráti viszonyunk máig tart. Hálás vagyok neki, sokat tanultam tőle.

1999-ben született első gyermekem Viktória, majd 2000-ben és 2003-ban követte őt Anikó és Emese, akik a legtöbbet jelentik számomra. Az örömteli gyermekáldások egyúttal komoly feladatokat is diktáltak számunkra, a szülők számára. A mindennapi megélhetés biztosítása, a betevő utáni versenyfutássá változott. A következő tíz évben nagyjából 20 helyen dolgoztam fő-, és mellékállásban. Duna Corso Étterem, Várkert Casino, Hotel Lido, hogy csak néhányat említsek. Az évek során egyre több tapasztalatot szereztem a szakma terén, de egy-egy komolyabb pozíció betöltésére érdemben még csak jelentkezni sem igen tudtam volna, hiszen ezen pozíciók mind érettségihez voltak kötve. Néhány, a „vendéglátás sötét oldalán” eltöltött év után idejekorán ráébrettem, ha többet akarok az élettől, mint egy pincekonyhán sörözni a kollégákkal, lépnem kell, így a tanulás mellett döntöttem. Persze belül csibész maradtam most is, csak már sokkal ritkábban botlom meg J

A VIK-ben érettségiztem, és úgy voltam vele, mint Forest Gump: „ha már ilyen messzire eljutottam, miért ne futhatnék tovább”. Tehát továbbtanulásra adtam a fejem, és 2010-ben a KJF-en turizmus- és vendéglátás alapszakon ringbe szálltam a közgazdász végzettségért, és szálloda-szervezés szakirányon sikeresen államvizsgáztam. Szakdolgozatomat a HACCP témakörében írtam. Nem sokkal később a felsőfokú angol nyelvvizsga követelményeit is sikerült teljesítenem.

Külföldön dolgoztál?

Igen, de sajnos itt is mindig az anyagiak, és nem a szakmai indíttatás volt a mozgató rugó. Dolgoztam Németországban és Ausztriában egy-egy szezont, később pedig Skóciában nyomtam le egy nyarat. Utóbbit nagyon szerettem, de az első kettőről jobb nem beszélni. A gyerekektől való távollét nagyon megviselt, és a sok munka a házasságomat sem kímélte meg. Jelenlegi munkám kapcsán is többször dolgoztam külföldön néhány hetet, de ezek már egészen más jellegű szakmai munkák voltak.

Jelenleg hol dolgozol, mi a feladatod?

A főiskola utolsó éve óta a Szinergia Üzleti Szakképző Iskola Taverna Vendéglátó Tagintézményében, azaz a Tavernasuliban dolgozom. Vendéglátó gazdálkodást, szakmai elméletet és gyakorlatot oktatok, utóbbit angol nyelven is.

Milyen úton kerültél az oktatásba?

A főiskola vége felé közeledve mérlegeltem a lehetőségeket. Mivel akkorra már majdnem 5 éve tartottam főzőkurzusokat amatőr műkedvelők számára, ezért az egyik lehetséges, és szimpatikus út az oktatás volt. Véletlen volt, vagy mondhatjuk azt is, hogy bevonzottam, mindegy. A lényeg, hogy egy rokonom ismerősének az ismerőse, a Tavernában dolgozott, ahol éppen oktatót kerestek. Én jelentkeztem, először óraadóként, majd az első év után főállásba vettek fel.

Megbántad, hogy a vendéglátásnak ezt az ágát választottad?

Ellenkezőleg! Életem legjobb döntésének tartom! Büszkén, dagadó mellkassal fogtam hozzá az újszerű presztízzsel kecsegtető munkához. Tettem mindezt ama meggyőződésemben, hogy én már mindent láttam a szakmában, amit láthattam, tehát nem kétséges, hogy az egyik legjobb szakács vagyok a szakmában. Jajjjj J Mekkorát tévedtem. A következő időszakban, és azóta is folyamatosan érnek újabb és újabb ingerek, amelyek erélyesen leparancsolnak a magas lóról, és időről időre újraértékeltetik velem a tudásomat.

Mi segített ebben? Az első pofont szakmai kollégáim felkészültsége adta. Név szerint: Varga Sanyi bácsi, olimpiai bajnok, többszörös világbajnok, Oscar díjas mesterszakács, Dávid Sándor mesterszakács, szakácsok ezreinek tanítója, Zaletnyik Zoltán szakácsmester, cukrász vonalon Regős Éva néni Venesz  díjas mestercukrász, és Lusztigh Mária világbajnok mestercukrász, felszolgáló részről Bálványos György és Kokas László, akik szakmájuk igazi szakértői.

Munkájukkal szándékuk ellenére is rámutattak hiányosságaimra, és egyből eldöntöttem, hogy ismét a nehezebb utat választom. Ahelyett, hogy megelégednék a középszerűséggel, elkezdem újra tanulni a szakmát.

A második pofon akkor érkezett, amikor elkezdtem mélyen beleásni magam a múlt és a jelen szakirodalmába, megismertem a szakma nagy alkotóinak munkásságát, és elkezdtem kísérletezni azokkal az alapanyagokkal és ételekkel, amelyekkel még sohasem dolgoztam. Erre a melós évek alatt sem erőm, sem időm, sem lehetőségem, és a végére már majdnem indíttatásom sem volt. A múlthoz tartozik például a rétes tészta. Számtalanszor töltöttem és sütöttem rétest, de igazi rétestésztát, mint ahogyan a legtöbben a szakmában, még sosem csináltam korábban. És, hogy mivel kísérletezem a mai napig a jelen kapcsán? Természetesen napjaink népszerű technikáival, gépeivel, mint a sous-vide, a paco-jet, a holdomat, és persze a molekuláris gasztronómia kínálta lehetőségekkel, és annak különleges alapanyagaival. Ezen túl, mozgat a fine-dining, mint irányzat, és az ehhez kapcsolódó, szerintem már-már misztikus világ is.

Mi a pofonok tanulsága számodra?

Az, hogy nem létezik mindent tudó szakács. Lehet valaki jó a fine-diningban, vagy lehet jó a nagyüzemi étkeztetésben, sőt, mindkettőben egyszerre is, ennek ellenére mindig lesz a szakmának olyan szelete, amelyről szinte semmit sem tud. Nem mindenki kerül helyzetbe a szakmában, ahogyan nekem sem adatott meg ifjú koromban. Ettől még nem törvényszerű, hogy kevesebbnek kell éreznünk magunkat. A fontos, hogy amit csinálunk, ahhoz értsünk, és igyekezzünk fejlődni, és többé válni.

Hogyan értékeled az oktatás színvonalát?

Nos, ha azt kérdezed, hogy hogyan tanítunk mi itt a Tavernában? Természetesen mi vagyunk a legjobbak J, de komolyra fordítva a szót: A magyarországi vendéglátóipari szakoktatás ezer sebből vérzik. Már annyira elcsépelt, hogy föl sem sorolom ezeket. Tananyagok korszerűsítése, felvételi rendszer szigorítása, stb. Inkább elmondom, amire büszke vagyok, és amiért maximálisan lojális vagyok a Taverna Iskola irányába. Az intézmény pályázatok útján évről évre fejleszti a tankonyhánkat, és biztosítja a korszerű feltételeket, időről időre továbbképzéseket szervez részünkre. Mind a pedagógiai módszertan, mind szakmai készségeink tekintetében biztosítják számunkra a lehetőséget, amellyel persze boldogan élünk is. Esetemben ez azt jelenti, hogy az elmúlt 6 évben, 4 pedagógiai és módszertani továbbképzésen, egy nyelvi képzésen vettem részt. Ezen túl, egy szaknyelvi és szakmai továbbképzésen is tanultam, amely alkalmával 3 hetet Londonban, a Westminster Kingsway College-ban fejleszthettem magam. Tavaly előtt meglátogathattam a lyoni Syrha vásárt és persze a Bocuse d”Or versenyenyt is. Lehetővé tették, hogy nyáron Skóciában dolgozhassak és tanulmányozhassam egy ottani szálloda működését. Nemrégiben pedig Hollandiában jártam, és egy ottani iskolából merítettem itthon újnak ható ismereteket, illetve rövid betekintést nyertem a Jonnie Boer, 3 Michelin csillagos séf neve által fémjelzett De Librije étterem és szálloda életébe.

Hol jár most a szervezeti átalakítás az oktatáson belül?

Amennyire én tudom, az úgynevezett duális képzés kerül előtérbe a jövőben, ami röviden azt jelenti, hogy a tanuló az iskolában kapja az elméleti oktatást, és a munkahelyen a gyakorlati oktatást. Mind az iskolák, mind a szakma részéről egységesnek látszik a vélemény, miszerint a koncepció teljesen hibás. Miért? Van egy vizsga követelmény rendszer, amit a diáknak teljesítenie kell. (Hogy ez milyen, azt most hagyjuk.) Az elméleti órákon haladunk a könnyebbtől az egyre bonyolultabb tananyag felé, és vele párhuzamosan az elméleti témák anyagát követve az iskolai gyakorlatban is elkészíttetjük a megfelelő ételeket a diákokkal. Ezen felül pedig, minden második héten élőmunkát végeznek a munkahelyi, azaz az éttermi gyakorlatokon. Az új rendszerben nincsen iskolai gyakorlat, tehát az étteremnek kell megoldania, hogy a diák mindent lefőzzön, ami szükséges ahhoz, hogy levizsgázhasson. Van-e ilyen étterem, ahol ez lehetséges? Igen. Százból egy biztosan, de a többi erre képtelen. Az éttermek és egyéb vendéglátóipari gazdálkodók alapvetően profitszerzés céljából működnek. Sem helyük, sem idejük, sem apparátusuk nincsen arra, hogy a diák érdekeit képviselve kitanítsák őket. Sokkal inkább szeretnek teljesértékű munkaerőként gondolni a diákokra, ami jó, hiszen kevesebbe kerülnek egy szakképzett munkavállalóhoz képest, sőt, még állami támogatás is jár utánuk. Ha ez a rendszer marad, akkor úgy magyarosan valaki aláfirkantja majd a gyerek papírjait, és két év múlva, amikor felszabadul, és már nem kell majd, mert drága. Ott áll majd az utcán igazi tapasztalat, és persze munka nélkül. Teszi mindezt úgy, hogy mondjuk, csak salátát tud készíteni, mert ez volt az a poszt, ahová az ő tudása elég volt. A legnagyobb bökkenő tehát mindezzel az, hogy a diák jár a legrosszabbul.

Az oktatókat eléggé támadták/támadják a felkészületlenségük, maradiságuk miatt. Ezt, mint oktató, hogy éled meg?

Igen, vannak felkészületlen és maradi oktatók egyaránt, ezt sajnos be kell látnom. A legfájóbb ebben az, hogy a kritikusok zöme általánosít, és össznépileg húzzák ránk a vizes lepedőt, pedig vagyunk jó néhányan oktatók, akik szabadidőnket és kevéske spórolt pénzünket saját fejlesztésünkre költjük el. Nem csak azért, mert szeretjük a szakmánkat, hanem még inkább azért, hogy segíthessünk a diákjainknak érvényesülni a szakmában. Nekem személy szerint, nem adódott lehetőségem neves szállodákban dolgoznom, és versenyeken szerepelnem, pedig visszatekintve, úgy gondolom, korántsem voltam tehetségtelen. Másképp alakult az életem, és ennyi. Most viszont azért dolgozom, és az motivál legfőképp, hogy segítsek perspektívákat mutatni, és helyzetbe hozni azokat a diákokat, akiket ez a szakma igazán érdekel. Tehát nem minden esetben az oktatókkal van szerintem a baj, hanem sok esetben magával az elvárási rendszerrel, amelynek meg kell felelnie a képző intézményeknek. Sok esetben a tanulótól tanulok magam is, hiszen diákjaink közül a legtöbben a mai élmezőnynek mondható séfek mellett töltik a munkahelyi gyakorlatukat. Van, aki ezt cikinek tartja, de én azt gondolom, hogy tanulni nem szégyen. Nem tudhatunk mindent mi sem, és senki sem. Mindössze törekednünk kell rá!

Mi a véleményed a gasztroforradalomról?

Üdvözlöm. Örülök neki, hogy végre történik valami pozitív is a szakmában. Büszke vagyok azon kollégáimra, akik minőségi munkával, elszánt, már-már fanatikus akarattal, és szeretettel, sokszor igencsak mostoha, és méltatlan körülmények közt azon fáradoznak nap, mint nap, hogy hazánk gasztronómiáját felemeljék. Örülök személyes sikereiknek is, és örülök annak, hogy egyre több szakács kapja meg a neki járó erkölcsi és anyagi elismerést. Örülök az új ötleteknek és ételeknek. Mindezek mellett, arra buzdítok mindenkit, hogy ne a kétségtelenül kiváló francia vajnak, és ne az olasz olívabogyónak, stb. hódoljunk be, hanem vegyük fel a kesztyűt. Kutassuk fel a kiváló hazai alapanyagokat, mert vannak ilyenek jócskán, és az elmúlt századok magyar gasztronómiáját alapul véve alkossunk újat. Tegyük végre valóban híressé nemzetünk gasztronómiáját.

Mit gondolsz, a vendéglátósok mennyire vannak megosztva?

Nagyon. Országszerte jelenleg több mint 50.000, mindenféle színvonalú vendéglátóhely üzemel. Ezek jelentős része finoman szólva is kókler, tehát a profiton kívül semmilyen egyéb magasztosabb közösségi érdek nem érdekli őket. Sajnálatos, hogy a privatizáció után boldog-boldogtalan üzletet nyithatott, és szerintem ugyanilyen sajnálatos az is, hogy az üzletek jelentős része olyan külföldi gyorsétkezde, amely alacsony áraival és silány minőséggel, illetve tőkeerejéből adódóan agymosó reklámjaival nyeri meg a közönséget.

Tag vagy-e valamelyik szervezetben és miért?

Nem vagyok tag sehol. Sokat tapasztaltam ebben a szakmában, és félek hiába is csatlakoznék egy-egy ilyen szervezethez, nem tudnék beállni a sorba, és nem tudnám megállni, hogy ne a kőkemény igazságról beszéljek. Egyenes ember vagyok, és szeretném a köz érdekeit szolgálni. Majd’ minden szervezetnek vannak olyan alapelvei, amelyekkel magam is örömmel tudok azonosulni, de ennek az ellentéte is igaz. Valahogy mindannyian másképpen gondolkodnak a szakmáról, és jómagam pedig hajlamos vagyok azt gondolni, hogy ezt a legtöbben önös érdekből teszik. Biztosan van olyan szervezet is, amelyik elhivatott, és saját érdekein felülkerekedve hazánk érdekeit nézi, de sajnos erre még nem leltem rá, ennek persze az is oka, hogy nem is kerestem.

Szükség van-e ennyi szakmai szervezetre és mit gondolsz róluk?

Ha a szakma jobbá tétele és a vendéglátás minden szegmensének felemelése volna a cél, akkor szerintem mindössze egy darab ilyen szervezetre volna szükség, és abban magam is szívesen részt vennék. Persze, lehet, hogy tévedek!

Ha szakmailag érvényesülni akarsz, akkor ma neked valahová tagozódnod kell. Erről mi a véleményed, mennyire helyes út ez így?

Szerintem az emberek különböző életpályákon keresztül, különböző szegmensekbe kerülnek a vendéglátás területén. Meggyőződésem, hogy egyik sem jobb a másiknál, ha az adott területen a szakemberek bele teszik azt a szakmai munkát, amit kell. Ellenben mélységesen felháborít az, amikor az úgymond elit séfek némelyike degradálóan beszél azokról az elhivatott kollégákról, akik nem feltétlenül a Michelin csillagokért szállnak harcba, hanem esetleg naponta ezrek ellátását biztosítják magas színvonalon, vagy éppen egy vidéki csárdában készítik a napi menüt, de teszik ezt szívvel lélekkel, és az ehhez szükséges szaktudással. Szerintem ez az intelligenciájuk hiányosságának kiemelkedő mutatója.

Tudsz-e, és hogyan tudsz érvényesülni?

Fejlesztem magam nap, mint nap. Az iskolai teendőim mellett megalapítottam a Vendéglátás Menedzsment Kft-t, amelyen keresztül oktatással, szaktanácsadással és üzletek menedzselésével foglalkozom. Immáron harmadik éve folyamatos szereplője vagyok az MTV, azaz most már a Duna TV Család-barát című műsorának, amelyet megjegyzem, annak feltétele mellett vállaltam el, hogy egy-egy diákot is vihetek magammal a forgatásokra. Büszke vagyok rá, hogy mostanra nagyjából 30 körül jár azoknak a diákoknak a száma, akiknek ilymódon adhattam lehetőséget és talán ambíciót is a továbbiakhoz. Az érvényesülésemet egyértelműen a vendéglátóipari szakoktatás felemelésének mentén képzelem el, de a saját étterem gondolata is időről- időre megmozgat.

Mit gondolsz a külföldi tapasztalatodból tudsz-e valamit hozzáadni az oktatás fejlesztéséhez?

Szakmai útjaimnak, és a külföldi iskolák tananyagának tanulmányozása okán rengeteg dolgot másképpen látok, mint a hazai átlag. Véleményem szerint sokféle fejlesztési lehetőség kínálkozik a hazai oktatás kapcsán. Ezeket az ismereteket az iskolánkon keresztül igyekszem a diákok és így a szakma szolgálatába állítani. Tehát a válaszom egyértelműen igen. Jómagam is, és a Taverna Iskola vezetése, illetve szakmai kollektívája egyaránt elhivatottak vagyunk a hazai képzés fejlesztésének tekintetében, a baj csak az, hogy a javaslataink sok esetben süket fülekre találnak. Azért mi tesszük, amit tennünk kell…

2015. szeptember 1-től gyakornokokat csak mesteri képesítéssel rendelkező kollégát alkalmazva lehet majd oktatni. Erről mi a véleményed?

A mesterképzésen magam is részt vettem, és rengeteget tanultam belőle, annak ellenére, hogy a korszerű ismeretanyag tekintetében jelentős hiányosságokat véltem fölfedezni. Ez a képzés viszont nem oldja meg azt a problémát, amit korábban kifejtettem, miszerint a munkahelyek legtöbbje teljesen alkalmatlan arra, hogy a diákot a gyakorlatokon keresztül megtanítsa a minimális gyakorlati ismeretekre, egyszerűen azért, mert nem erre van berendezkedve.

Mit gondolsz a gasztronómia fejlődéséről, mennyire halad ez jó úton, azaz a fejlődés közben mennyire tapossuk el a hagyományainkat?

Szerintem az utolsó utáni percben vagyunk annak a tekintetében, hogy a magyar konyha hagyományai, országunk nemes állatai, terményei és termékei, ne tűnjenek el végérvényesen a globalizáció mocsarában.

Mit gondolsz a hazai alapanyagokról, és az alapanyag ellátásról?

Azt, hogy minden eszközzel azon kellene lennie az állami vezetésnek, a gazdálkodóknak és a lakosságnak egyaránt, hogy a hazai alapanyagok kerülhessenek előtérbe. Mélységesen elszomorít, hogy a hazai mezőgazdasági termelők és állattenyésztők, illetve a hazai termékek kereskedelme ilyen mértékben ellehetetlenedett, és hogy a lakosság, a kiváló tartósítószer mentes hazai alapanyagok helyett, az olcsó és adalékanyagokkal teli multik kínálta élelmiszerekre szorul, már-már teljesen természetesnek érezve azt.

Mit lehetne szerinted a külföldre vándorlás ügyének megállításáért tenni?

El kellene érni, hogy a hazai szakképzett munkerő itthon is megtalálhassa a számítását, tehát megfelelő munkabér időbeosztás és erkölcsi megbecsülés mellett, hivatalosan bejelentve dolgozhasson, és így lehetősége adódjon tisztességes és kőkemény munkájáért cserében arra, hogy magát és családját emberhez méltó módon eltarthassa.

Lehetne ez így, de mégsincsen. Miért? Azért, mert túl sok a vendéglátóhely, és túl kevés a fizetőképes kereslet. Nem a minőség, hanem az olcsóság kerül előtérbe. Persze nem csak ezzel van baj, hanem az adók és közterhek mértékével is. Ma, ahhoz, hogy valaki 131.000 forint nettó fizetést hazavihessen munkavállalóként, ez neki és a munkaadónak együtt, további 126.000 forintjába kerül. Ez azt jelenti, hogy 51%-ot kap a munkavállaló, és 49%-ot az állam. Ha hozzávesszük azt is, hogy ebből 27%-os áfával terhelt termékeket vásárolunk, akkor a 131.000 forintból, mindössze 103.150 forint marad. Tehát 40,1 % a megvásárolható áru értéke, és 59,9 % az állami bevétel aránya. Szerintem itt nincs tovább mit magyarázni. Egyértelmű, hogy a szektorban alkalmazott, 100-200.000 forint körüli alacsony munkabérek a legtöbb munkavállaló számára nem biztosítják a megélhetés biztonságának feltételeit. Elmennek inkább külföldre 3-4-szer ennyiért, és még adó visszatérítést is kapnak. A magam részéről hagyom a mindenkori politikai vezetés kritikáját azokra, akik ehhez értenek. Ennél sokkal fontosabbnak látom azt, hogy a magam tudásával segítsem a lehetséges újjáépülést, teszem mindezt persze a magam egyszerű eszközeivel.

Ha jól tudom egy blogot is vezetsz. Mióta csinálod, és ezzel mi a célod?

Tavaly év végén fogtam hozzá. Minden tanár egy kicsit magamutogató, és vannak, akik ennél jobban is. Én minden bizonnyal ilyen vagyok J A Döme Konyhája blogot egyrészt azért hoztam létre, mert jólesik kiírni magamból néhány gondolatomat, remélve, hogy valaki számára ez szórakoztató, netalántán hasznos is lehet. Másrészt idén elindítottam a video főzőiskolámat is, amellyel egyértelműen a konyhai technológiákra és alapanyagokra fektetem a hangsúlyt. Nem tudok mindent, és elismerem, hogy a szakma különböző területein, nálam százszor tehetségesebb, és minden bizonnyal jobb szakácsok is léteznek. Magam is ismerek néhány ilyet.

Ennek ellenére úgy érzem, vannak stabil szakmai alapjaim, amelyek alkalmasak arra, hogy segítsék a főzni vágyókat abban, hogy könnyebben sajátíthassák el ennek a gyönyörű mesterségnek az alapjait, akár akkor is, ha csak hobbi szinten érdekli őket a főzés tudománya.

A tanfolyam maga teljesen ingyenes, és egyenlőre az alapoknál tartunk. A visszajelzések 99%-a pozitív, és van néhány negatív is. Előbbi azt mutatja számomra, hogy jó az irány, utóbbi pedig a fejlődésre ösztönöz.

Milyen terveid vannak még szakmai karriered alatt?

Szeretnék még tanulni a szakmában, és munka tekintetében szeretnék az oktatásban valami igazán hasznosat, és maradandót alkotni. Egy saját étteremnek is örülnék, tehát számos tervem van még a jövőre nézve.

Mikor vennél aktívabban részt a szakmai közéletben?

Ha világos, és a közösség számára hasznos tevékenységek mentén, a készségeimet kihasználva teremthetnék egy szervezet tagjaként, a vendéglátó iparágat előremozdító értéket. Ez akkor lenne kivitelezhető, ha nem a saját egójával lenne mindenki elfoglalva, hanem az egyének, a valós értékeiket bedobva a közösbe lépnének az alkotás útjára. Ezt a lehetőséget egyenlőre, még nem igazán sikerült megtalálnom, de folyamatosan keresem az utat hozzá.

Valami hobbi belefér még mindezek mellé?

A hobbim a Döme Konyhája Blog maga, ezen túl imádok utazni, és belekóstolni más nemzetek étkezési kultúrájába, illetve odavagyok a szakkönyvekért.

Milyen vendéglátást álmodnál magadnak, és mit üzennél a kollégáknak?

Számomra a vendéglátás és annak tanulása, illetve tanítása, mostanra elválaszthatatlanná vált. Ha saját éttermem lenne, az biztosan magyar lélekkel bírna.

A kollégáknak pedig ahelyett, hogy tanácsokat osztogatnék, hadd fejezzem ki ezúton is minden elismerésemet, hogy ezt a gyönyörű, de kőkemény szakmát nap, mint nap szívvel lélekkel ápolják.

Végül, mit kívánnál magadnak?

Rengeteg olyan, a kezem közül kikerült tanulót, akik a szakmába kikerülve, világszerte megállják a helyüket, ezen túl pedig azt, hogy a karrierem, legalább ilyen ívben íveljen felfelé, mint ahogyan tette azt az utóbbi néhány évben.

Én a magam részéről ezúton köszönöm meg, hogy a rendelkezésünkre álltál! Na, igen, és örülök, hogy megismertelek!

A riport, az Oldalas magazin 2015. májusi számában jelent meg!

A cikkben szereplő képek és a riport írásbeli engedély nélküli felhasználása jogi vitákhoz vezethet! 

Minden jog fenntartva! © Oldalas magazin