Utazás Szlovéniában rekordot döntött a turisták száma tavaly Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Zágráb/Ljubljana, 2024. január 25., csütörtök (MTI) – Tavaly 6,2 millió turista látogatott Szlovéniába és 16,1 millió vendégéjszakát töltöttek el, a vendégek száma 5,5 százalékkal, a vendégéjszakáké 3,5 százalékkal volt több az előző évinél, ami új rekordot jelent – közölte csütörtökön az ország statisztikai hivatala, hozzátéve, hogy az eddigi legjobb évhez, 2019-hez képest 4 százalékkal … Tovább
Utazás Természetbúvár játszóház és túraközpont épült Tiszafüreden Természetbúvár játszóház és túraközpont épült Tiszafüreden, a létesítmény idén tavasszal nyílik meg a látogatók számára – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Önkormányzati Hivatal közleményben az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a vármegyei önkormányzat és konzorciumi partnere, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területfejlesztési Ügynökség együttműködésében új, négy évszakos aktív- és ökoturisztikai attrakció épült a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán nyert csaknem 1,3 milliárd forint … Tovább
Csőposta Dömötör Csaba: a magyar turizmus rekordközeli eredményt ért el idén A magyar turizmus az év eddig eltelt időszakában már megközelítette azt a rekordot, amelyet a járvány és a háborúk előtt, 2019-ben felállított – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten. Dömötör Csaba a turizmus, vendéglátás területén a legmagasabb állami kitüntetésnek számító Kőrösi Csoma Sándor-díj átadásán úgy fogalmazott: a díjazottak arra vállalkoztak, hogy „tovább meséljék a magyarok történetét és bemutassák … Tovább
Utazás Egy hét múlva kezdődik az első Miskolci Piknik Egy hét múlva kezdődik az első Miskolci Piknik a vármegyeszékhely belvárosában, ahol a szervezők többek között gasztronómiai élményekkel és könnyűzenei koncertekkel várják a látogatókat – olvasható az esemény honlapján. Az ingyenesen látogatható fesztivál Miskolc egész belvárosát „behálózza” majd, de a koncerteknek és a gyermekprogramoknak három színpad ad otthont: a Szent István téri nagyszínpad, a Villanyrendőr színpad és az Erzsébet téri lounge … Tovább
Utazás Szakértő: hihetetlenül erős a turizmus augusztus 19. és 27. között Magyarországon A turizmus augusztus 19. és 27. között hihetetlenül erős Budapesten és Magyarországon – mondta Kiss Róbert Richárd turisztikai szakértő hétfőn az M1 aktuális csatornán. A szakértő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hozzátette, hogy ebben az időszakban már jóval több mint 300 ezer vendégéjszaka-foglalás érkezett. Kiss Róbert Richárd az M1 aktuális csatornán közölte, augusztus 20-a mellett az atlétikai világbajnokság még … Tovább
Utazás Idén tovább nő a hazai úticélok népszerűsége Budapest, 2023. június 23. – Miközben 2023 nyarán honfitársaink 64 százaléka nem tervez változtatni a korábbi úticéljain, a megkérdezettek negyede (24%) többet szándékozik a határainkon belül utazni, mint korábban, és csak 8 százalékuk tervez több külföldi utat – derül ki a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar (BGE KVIK) Turizmus Tanszékének a magyar lakosság 2023-as utazási terveiről, valamint … Tovább
Csőposta Megcsappanhat a balatoni büfék száma júliustól Jön a kötelező adatszolgáltatásA szálláshelyek után most a vendéglátósok kötelező NTAK (Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ) adatszolgáltatására kerül sor, a határidő 2023 július elseje. Ez -meglátásunk szerint- közel 38,000 vendéglátóipari egységet érint. Azok a szolgáltatók, akik a működési feltételnek nem tudnak eleget tenni, nagy bajba kerülhetnek. A nagyobb éttermek biztonságban vannak, a kisebbek kitettebbek A nagyobb kapacitással üzemelő éttermek legtöbbje már … Tovább
Utazás Szallas.hu: tavalyhoz képest 60 százalékkal többen foglaltak szállást szilveszter éjjelére Szilveszter éjjelére az előző évinél 60 százalékkal többen foglaltak szállást idén december 29-éig, 2019-hez képest pedig 13 százalékkal nőtt a foglalások száma időarányosan – közölte foglalási adatai alapján a Szallas.hu pénteken az MTI-vel. Az év utolsó éjszakáján a szállás ára egy személynek átlagosan 14 ezer forint, ami 23 százalékos drágulás tavalyhoz képest. A Szallas.hu adatai szerint az átlagos kosárérték (egy … Tovább
Ajánló Péntektől a #vadateszem kampány ajánlatai válthatják fel a Márton-napi libavacsorákat az éttermekben, szállodákban. Péntektől a #vadateszem kampány ajánlatai válthatják fel a Márton-napi libavacsorákat az éttermekben, szállodákban. Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete, a Dél-Alföldi Gasztronómiai és Turisztikai Egyesület, és a Miskolc és Térsége Turisztikai Közhasznú Egyesület, valamint aBudapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) forgalomélénkítő és vadhúst népszerűsítő kampányt indít. Gyakran ismételt kérdések: ➡️Kik csatlakozhatnak? A programban részt vehet bármely vendéglátásban aktívan részt vevő egység, amely … Tovább
Csőposta Jelentős kormányzati segítséget kap a turizmus A turisztikai szektor támogatása érdekében a kormány átfogó intézkedési csomagról döntött, közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint a csomagba foglalt hat intézkedés nagymértékben enyhíti a turisztikai vállalkozások terheit, javítja gazdasági helyzetüket és egyúttal segíti napi működésüket is, érintve a turizmusfejlesztési hozzájárulást, a munkaidőkeretet, a SZÉP-kártya szabályozást, az NTAK- és a VIZA-adatszolgáltatást, illetve a szálláshely-minősítést. A … Tovább
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
„Év Bortermelője Magyarországon 2014” – Az idei jelöltek A Magyar Bor Akadémia idén 24. alkalommal adja át hazánk legrégebbi és legrangosabb borszakmai …
Sárgabarackkrémes süti Sárgabarackkrémes süti Hozzávalók: A tésztához : 8 tojás, 4 evőkanál mandula liszt …