Utazás Erős lehet az idei belföldi turizmus  Az idén növekedni fog a belföldi úti célok, illetve a személygépkocsival megközelíthető külföldi szálláshelyek iránti igény, a szállásadók szempontjából pedig az fog versenyelőnybe kerülni, aki képes saját egyediségét a virtuális világban is megmutatni – közölte Szigetvári József, a magyar központú Szallas Group vezérigazgatója az MTI-vel, a legfrissebb kutatási eredményeik alapján. „A járvány következtében a nemzetközi turizmus mintegy 30 évet, a … Tovább
Utazás Turisztikai ügynökség: minden idők legjobb nyarát zárta a hazai turizmus Minden idők legjobb nyarát zárta a hazai turizmus – mondta Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese a szervezet közösségi oldalára feltöltött videójában pénteken, hozzátéve: ősszel vidéken már a járvány előtti forgalom is visszaépült. Az év egészét nézve közel 10 millió vendég csaknem 29 millió vendégéjszakát töltött el a magyarországi szálláshelyeken, ami 20, illetve 25 százalékos növekedés 2020-hoz képest. … Tovább
Utazás Újra fellendülőben a Budapest Airport forgalma Novemberben az utasszám 11 ezerrel túlszárnyalta a járvány kitörése óta rekordnak számító októberi utasforgalmat; az év utolsó előtti hónapjában 724 626 utas fordult meg a budapesti légikikötőben – közölte a Budapest Airport az MTI-hez kedden eljuttatott repülőtéri értesítőjében. Novemberben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről 45 ország 122 városa volt elérhető 33 légitársaság kínálatában. Ez azt jelenti, hogy a 2019-es rekord … Tovább
Csőposta Megjelent a vidéki turizmus fejlesztését támogató vidékfejlesztési pályázati felhívás Magyarország kormányának elkötelezett célja, hogy a „Megújuló vidék, megújuló agrárium” program keretében megerősítse a vidéki térségek gazdaságát. A program legújabb állomásaként megjelent a Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja – Vidéki turizmus fejlesztése elnevezésű pályázati kiírás – jelentette be pénteken az Agrárminisztérium. Mint a közleményben írták, a felhívás célja a vidéki térségekben működő, mikrovállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelők induló vagy már működő szálláshely szolgáltatatói tevékenységeinek … Tovább
Kultúra Megnyílt a Budapesti Adventi és Karácsonyi vásár Megnyílt a Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár pénteken a Vörösmarty téren. „Nagy öröm, hogy ha korlátok között is, de a járványügyi helyzet megengedi a hagyományos karácsonyi vásár megtartását. A Fővárosi Önkormányzat 1998 óta minden évben megrendezi, tavaly a pandémia sajnos közbeszólt” – mondta az eseményt megnyitó Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes a helyszínen. Kitért arra, hogy a budapesti … Tovább
Csőposta Magyar siker az első közép-kelet-európai turizmus piacelemző versenyen Budapest, 2021. november 15. – A Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának (BGE KVIK) csapata nyerte meg a 2021 Central & Eastern Europe Student Market Study Competition nemzetközi versenyt. Az STR SHARE Center által első alkalommal megrendezésre került közép-kelet-európai turizmus piacelemző versenyen egy pályamunkát kellett összeállítani, melyben egy külföldi turisztikai piac elemzése és továbbfejlesztése volt a feladat. A … Tovább
Csőposta Horváth Péter: a turizmus a magyar gazdaság húzóágazata A turizmust nevezte a magyar gazdaság húzóágazatának a Kisfaludy 2030 Turisztikai Nonprofit Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója kedden Debrecenben, a belvárosban épülő négycsillagos szálloda bokrétaavatóján. Horváth Péter emlékeztetett rá, hogy 2019-ben a turizmus adta a GDP 14 százalékát, ezt az arányt jövőre ismét szeretnék elérni. A négycsillagos, 155 szobás üzleti szálloda 8,2 milliárd forint értékű beruházását több mint 3,4 milliárd forinttal támogatta a magyar kormány … Tovább
Utazás MÁV: október végéig még lehet utazni a Dunakanyar napijeggyel A Dunakanyar napijeggyel mindössze egy napijegy megvásárlásával továbbra is korlátlanul utazhatnak a kirándulni vágyók a Dunakanyarban közlekedő MÁV-START, MÁV-HÉV, Volánbusz és MAHART járatokon. Október 31-éig nemcsak a Dunakanyar napijegy, hanem a MAHART napijegyek is megvásárolhatók a vasúti jegypénztárakban és a MÁV applikációban. A közúti és kötöttpályás közösségi közlekedés összehangolásának egyik célja, hogy az utasok egyetlen bérlet megváltásával, olcsóbban és egyszerűbben … Tovább
Csőposta Többnapos programsorozat lesz idén az államalapítás ünnepe Többnapos programsorozattal ünnepelik az idén, hagyományteremtő módon, az államalapítás ünnepét; a hosszú hétvégére mindenkit várnak a fővárosba, a budapesti turizmus megsegítése érdekében – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója legújabb hivatalos podcastjában. Kiemelte: az eseménysorozat fő attrakciója a minden eddiginél látványosabb és nagyobb fény- és tűzijáték lesz, 40 ezer rakétával. A hivatalos programok mellett augusztus 19–22. között … Tovább
Utazás Megújult a legendás kulcsos ház az Agostyáni Arborétumban Erdők nélkül nincs ökoturisztika, ezért a minőségi erdők fenntartása szerves része annak a munkának, amit az állami erdőgazdaságok a kormányzattal összefogva a természetjárás, az egészséges kikapcsolódás lehetőségeinek fejlesztésért tesznek – mondta az erdőkért felelős helyettes államtitkár hétfőn az Agostyáni Arborétumban, ahol átadták a Vérteserdő Zrt. kezelésében lévő felújított kulcsos házat. Szentpéteri Sándor hozzátette, az állami erdőgazdaságok munkájának célkitűzése szerte az … Tovább
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye Élő történelem a Kígyó utcában 1903 óta Hosszú idő után újra megnyitotta kapuit Budapest …
Megjelent az Oldalas magazin 2023. novemberi száma! Ez <mint ahogyan magazinunk korábbi számai is>, mindenki számára ingyenesen és azonnal elérhető a …