Újra akcióban a Hajdúsági Regionális Culinary Team Még nem is olyan régen volt, hogy az erfurti szakácsolimpián versenyezett a Hajdúsági Regionális Culinary Team. 2016.10.22-én 53 nemzet, 59 regionális csapata között az első versenynapon mérette meg magát a csapat, valamint 2016.10.24-én egyéniben négy versenyző versenyzett az egyesületből, és a 800 egyéni indulóból, két bronzéremmel és két diplomával gazdagodott. A csapatot akkor 4 szakács, 1 cukrászversenyző, 3 kukta, … Tovább
Felszállt a fehér füst az Étrend Egyesület tisztújító közgyűlésén 2017. első komolyabb változása, hogy az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének január 9-én megtartott tisztújító közgyűlésén új elnökség került megválasztásra. A novemberi közgyűlésen tapasztalható mozgósítási hullám tovább fokozódott, így az elnökválasztással kapcsolatos eredmény is megkérdőjelezhetetlenül a változás mellett szólt, ugyanis 91.6%-ban támogatták Asztalos Istvánt abban, hogy Némedi Józsefet ő válthassa a székében, így ő lehessen az Egyesület új elnöke. Megkapták a … Tovább
A legenda folytatódik, Ferenczi Séf úr legkedvesebb ételeivel! Idén 19. alkalommal rendezik meg a Séf & Vendéglátós bált, a Danubius Hotel Arena szállóban. Ahol is, az előző évekhez hasonlóan a színvonalas szórakozás és a jó hangulat garantált, a finom ételek és italok társaságában. Időpont: 2017. február 11. 19 órától (vendégek érkezése:17:30-tól) Helyszín: DANUBIUS HOTEL ARENA OREGANO Étterem A DANUBIUS HOTEL ARENA CSAPATA, NEMESKÖVI DÉNES és … Tovább
Gyakran ismételt kérdések az étkeztetési szolgáltatásra alkalmazható kedvezményes adómértékkel összefüggésben 1. Milyen adómértékkel adózik a felszolgálási díj abban az esetben, ha az étterem a vendégnek két eltérő adómértékkel adózó szolgáltatást nyújt? A felszolgálási díj az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: Áfa tv.) 65. §-a alapján az éttermi, vendéglátási szolgáltatás adóalapjába tartozik. [Felszolgálási díj alatt a felszolgálási díj mértékének megállapításáról, valamint a felszolgálási díj alkalmazásának és felhasználásának … Tovább
Portré: Várhelyi Miklós Ebben a hónapban egy sokat látott Venesz-díjas mesterszakácsot, szakoktatót mutatunk be nektek. Ő az, aki az évek alatt több száz, akár több ezer ember oktatásának, szakáccsá nevelésének is részese volt. Ő az, aki jelenleg a csepeli BVHSZC Szamos Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája szakoktatójaként tevékenykedik. Fogadjátok Várhelyi Miklóssal készült riportunkat szeretettel. Várhelyi úr, Önről, a magánéletéről mit tudhatunk? 1954-ben születtem … Tovább
Nem lassult a globális felmelegedés egy új tanulmány szerint Új tanulmány cáfolja, hogy a globális felmelegedés üteme lelassult volna az utóbbi 15 évben ‒ számolt be róla a BBC hírportálja a Science Advances tudományos lapban megjelent írás alapján. Sok szakértő nézete szerint a globális felmelegedés üteme lelassult 1998 és 2014 között. Az adatok új elemzése azonban megerősítette: a feltételezés onnan származik, hogy a tudósok alábecsülték az óceáni hőmérséklet változását. … Tovább
Magyarországon, a világ közepén Számos olyan hely található hazánkban, ahol az építőknek köszönhetően úgy érezhetjük, körülöttünk forog a világ. Ilyen Sopron, Poroszló, Kecskemét és Siófok is. Nem csak a tűzre lehet figyelni Sopron jelképét több száz évvel ezelőtt azért építették, hogy gyorsan észre lehessen venni a városban fellobbanó tüzet és riasztani a lakosokat. Ma a lenyűgöző panoráma miatt lépcsőznek fel a turisták a … Tovább
Egy pozitív példa Az elmúlt időszak egyik jeles eseménye <amiről vélhetőleg a legtöbben is beszéltek> nem más volt, mint, az egyik hazai szakmai szervezet tisztújítási ceremóniája. Maga a folyamat a szokásostól némiképp eltért, ezt elmondhatjuk, azonban ennél többet most ezzel nem kívánunk foglalkozni. Amivel viszont igenis kívánunk foglalkozni, az a személyesen begyűjtött élmény, melyet néhány évvel ezelőtt el sem tudtam képzelni, most pedig … Tovább
A vadalma lett a 2017-es Év Fája Az Országos Erdészeti Egyesület éves szavazásán a terméséről sokaknak ismerős fafaj – az egykoron gyümölcséért és faanyagáért egyaránt közkedvelt – vadalma lett a 2017-es Év Fája. A kezdeményezés célja a figyelemfelkeltés és a megóvás, olyan fafajok előtérbe helyezése, amelyeknek komoly erdészeti jelentőségük van, ám a figyelem mégis elterelődött róluk – olvasható a Pilisi Parkerdő Zrt. közleményében. Az Országos Erdészeti Egyesület … Tovább
Milyen lett az újragondolt közétkeztetés? Életszerűbb lett a közétkeztetési rendelet új változata ‒ mondta a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének főtitkára az M1-en. Erdélyi-Sipos Aliz azt mondta, a tapasztalatok szerint a legnehezebben elfogadható szabály a két évvel ezelőtt bevezetett rendeletben a felhasznált só mennyiségének csökkentése volt, hiszen az eredeti rendeletben átmenet nélkül kellett a bölcsődékben és óvodákban kínált ételek sómennyiségét csökkenteni; az új változat ezen enyhít … Tovább
Globális problémát áthidaló kezdeményezés Magyarországon – Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Műholdak segítenek Amazónia elszigetelt törzseinek megóvásában Műholdak segítenek Amazónia elszigetelt törzseinek megóvásában Washington, 2014. november 5., szerda (MTI) – …
Culture Club: új kislemez 15 év szünet után Culture Club: új kislemez 15 év szünet után Budapest, 2014. november …