Átólzéig Milyen lett az újragondolt közétkeztetés? Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2017-01-05 2 perc átlagos olvasási idő 0 1,565 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr Életszerűbb lett a közétkeztetési rendelet új változata ‒ mondta a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének főtitkára az M1-en. Erdélyi-Sipos Aliz azt mondta, a tapasztalatok szerint a legnehezebben elfogadható szabály a két évvel ezelőtt bevezetett rendeletben a felhasznált só mennyiségének csökkentése volt, hiszen az eredeti rendeletben átmenet nélkül kellett a bölcsődékben és óvodákban kínált ételek sómennyiségét csökkenteni; az új változat ezen enyhít egy keveset. Hangsúlyozta, a megváltoztatott rendelet után életszerűbb, azonban a helyes táplálkozási kritériumoknak továbbra is megfelelő jogszabály született. A szakember szerint ugyanakkor nem elég csak a közétkeztetést megreformálni, az otthon készített ételeknél is törekedni kellene a helyes táplálkozásra, amihez praktikus segítséget nyújt a szövetség honlapján az Okostányér elnevezésű felület. MTI Kép: Pixabay
Négyszer több áram megy hűtésre, ötször több fűtésre – mégsem szakadtunk el a gáztól az utóbbi évtizedben
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Veszprém lesz 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere – a szakértői testület véleményét elfogadva – Veszprém …
Hogyan létezik bizalom a virtuális világban? Mára a hagyományos vásárlási és üzletkötési szokások oly mértékben átalakultak, hogy a legtöbb esetben …