Menjünk a Kádárba

Oldalas magazin © 2016

A mai napon ebédmeghívásban volt részem, ugyanis az elmúlt időszakban elég sokat beszélgettünk a hagyományos "kockásabroszos" kifőzdék hiányáról. Az ebédmeghívás megtisztelő volt, ugyanis az Lukács István Séftől érkezett, aki beszélgetésünkkor kijelentette: „elviszlek én egy olyan helyre, ahol <a szó jó értelmében> harminc éve megállt az idő!”

Velünk tartott Nagy Tibor Mohácsról és Scheffer Ferenc Pécsről, valamint Balogh István Ferenc úr. Na, gondoltam mi lesz ebből? Hát, vagy egy jót eszünk, vagy egy középszerű éttermet látogatunk meg, majd eldől.

Eldőlt! Aki nem volt még a Klauzál téri piac mellett működő Kádár Étteremben, ami igazából egy jól összerakott kifőzde, akkor annak mindenképpen meg kell látogatnia azt. Nem fog csalódni!  

Érkezésünkkor Orbán Sándor úr fogadott minket, de nem ám úgy, mint gondoljátok, hanem közvetlenül a bejárat mellett ült a kassza közelében, mert ő onnan szemlézi a hely működését, valamint nála kell a számlát is kiegyenlíteni.

A pici étterem <úgy negyvenen tudnak leülni> ebédkor jó néhányszor megpördül, de van, amikor az utcán áll a sor vége. Gondolhatjuk ugye, ez már mindenképpen jót jelent.

Aztán jön a mindig mosolygós felszolgálóhölgy, aki az italoztatás után tud, és ajánl. Olyan ételeket, amiket másutt nem is tudom, hogy merre keresnék. Sárgaborsó főzeléket fasírttal, vadas marhát, zsemlegombóccal, maceszgombócos húslevest, stb.

Apropó italoztatás. A hely nem tart alkoholos italokat. Van viszont nagyon finom málnaszörp, az asztalon szódavíz, palackos, meg ilyenek. Ki mondta, hogy csak italcégekkel működhet jól egy üzlet?!

Jön az étel úgy két percen belül. A leves fél liter, a gombóc kilóg és remegős. Orbán úr is megérkezik, éppen arról érdeklődik, hogy meg vagyunk-e elégedve mindennel. Naná!

A leves után azonnal jön a vadas marha, amihez két zsemlegombóc is tálalva van. A hús omlik, a gombóc puha, nincs jobb szó, ez is pazar. A felszolgálóhölgy, nem felejtett el terhelés alatt sem, jó étvágyat kívánni.

A fal egyébként körbe telis-teli van a törzsvendégek dedikált fotóival, azokéval, akik időnként megfordulnak az eldugott helyen lévő kis vendéglátóhelyen.

Közben egészkor, a falon lógó ingaóra is kondul egyet, hogy azt higgyük, tényleg otthon vagyunk.

Végül jön a máglyarakás. Akkora, mint egy tégla. Atyaúristen, mi lesz ezzel, ki eszi meg? Az íze, az állaga, az tökéletesen elfeledtette, hogy már alig vagyunk éhesek. Lement!

Vendéglátónk újra megérkezett, és kis mosollyal az arcán azt kérdezte, hogy „minden finom volt, jól laktatok?” Igazából a mosolya elárulta, hogy pontosan tudja mindennel meg vagyunk elégedve, valamint alig bírunk felállni az asztaltól úgy jól laktunk. Valószínűleg van tapasztalata, és sokan voltak már így ezzel az elmúlt huszonöt évben. Így tudta, kérdezheti azt mosolyogva…

Lukács úrtól megtudtam, hogy a helyet igazgató Orbán Sándor már huszonöt éve dolgozik azon, hogy a hely jó híre fennmaradjon. Kezdetben a konyhán is tevékenykedett. Ő egyébként a szakács karrierje kezdetén Kurucz Antal, és Csáki József keze alatt, a Royal szállóba töltötte tanulóéveit. Versenyszerűen bokszolt, a Ferencváros és az MTK színeiben, majd később a keszthelyi Helikon szálló éttermi vezetője lett, ahonnan a budai várban található Hilltonba ment. Annak nyitásakor itt volt teremfőnök, valamint itt lett kollégája Lukács Istvánnak, akihez azóta szoros barátság köti.

Ennek örülök, mert én meg így ismerhettem meg a helyet, valamint Orbán Sándor urat, akit remélem innentől én is <ha nem is a legközelebbi, de> a barátomnak tekinthetek!

További képek elérhetők: IDE KATTINTVA!