Főoldal Hírek Színes Magyar Konyha Hete lesz Kárpátalján

Magyar Konyha Hete lesz Kárpátalján

5 perc átlagos olvasási idő
0
2,029
Oldalas magazin – médiaajánlat

A Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács ülésén szavazták meg a rendezvényt, amelyhez már több étterem is csatlakozott. Február 27-től március 5-ig fog tartani a rendezvény, óriási kedvezmények várják majd az érdeklődőket.

A rendezvényhez  már több kárpátaljai étterem is csatlakozott, speciális menüvel is készülnek, valamint az étlapon szereplő tradicionális magyar ételeket hatalmas árengedményekkel fogják majd kínálni: március 2-án 50%-os a kedvezményt, a hét többi napján pedig 25%-os kedvezményt adnak majd.

Az ötlet háttere az Európában elterjedt “torkos csütörtök” program adja, annyi különbséggel, hogy míg a legtöbb helyen általában egy napig tart a “torkoskodás”, ez a rendezvény egy teljes hétig fog majd tartani Kárpátalján.

A program célja, hogy megőrizze és átadja a fiataloknak a felmenőik által rájuk hagyott örökséget, valamint, hogy megszeressék a magyar gasztronómia ízvilágát a Kárpátaljára látogató vendégek. A magyar konyha hagyománya  a Kárpátalján élő emberek számára  olyan kincs, amit a háziasszonyokkal, a turisztikai szolgáltató szférában tevékenykedőkkel összefogva érdemes óvni, népszerűsíteni és megőrizni – írja a lap.

Oldalas magazin hírlevél

OLDALAS MAGAZIN HÍRLEVÉLRE TÖRTÉNŐ FELIRATKOZÁS

Maradj képben!

Havonta egy hírlevél — benne a friss Oldalas magazin, a legfontosabb szakmai hírek és a vendéglátás történetei.

Adód 1%-ával támogasd az Oldalas magazint



Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Színes

Cikk ajánló

Minőségi reggelivel és átgondolt ebédválasztással sikeresebb lehet a tanév

A paradicsomos húsgombóc és a piskóta csokiöntettel még mindig sláger a menzákon A szeptem…