Színes Egyre több a sörgyár Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2017-11-27 5 perc átlagos olvasási idő 0 1,623 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr ,,Értelmes agrárpolitikát csak jó sör mellett lehet csinálni” – idézte köszöntője bevezetőjeként Fazekas Sándor a korábbi bajor agrárminisztert, Josef Baumgartnert, a Magyar Sörgyártók Szövetsége alapításának huszonötödik évfordulója alkalmából Budapesten tartott ünnepi rendezvényen. Az eseményről készült közlemény szerint a miniszter komoly érdemnek nevezte, hogy a szövetség tagjainak közös fellépése, együttműködése teret, fórumot és cselekvési lehetőséget nyújtott a söripar szereplőinek. Mint elmondta: a külföldi és hazai gazdasági helyzet esztendőről-esztendőre új kihívások elé állította az alapítókat, akik azonban mindig megtalálták a kiutat a nehézségekből. A miniszter a hazai söripar jelentőségét méltatva kijelentette: tagvállalatai 2016-ban mintegy 6 millió hektoliter sört állítottak elő, magyarországi gyáraikban 1400 főt foglalkoztatnak és beszállítóikon keresztül további 24000 embernek nyújtanak megélhetést – idézte a Világgazdaság. Az sem mellékes, hogy a söripar tavaly mintegy 72 és fél milliárd forinttal járult hozzá a költségvetéshez, közteherviseléshez – hangsúlyozta Fazekas Sándor. A földművelésügyi miniszter hozzátette: a hazai söripari vállalatok sikeréhez minden feltétel adott, a fogyasztói szokások kedvezőek, hiszen nem csak borszerető, de sörivó emberek is a magyarok. A miniszter szerint a kedvező jogi és gazdasági környezetben a söripar nagyban hozzájárul az agrárium növekedéséhez is, amely az elmúlt időszakban dinamikusan fejlődött. A jelentősen bővülő magyar mezőgazdaságban és élelmiszeriparban az elmúlt hat esztendőben mintegy 50 ezer új munkahely jött létre, a következő években pedig várhatóan hasonló nagyságrendben lesz szükség új munkaerőre. Ez a belső fejlődési ív pozitív hatással lehet a söriparra is, amelynek jövője és sikere biztosított. Elmondhatjuk, hogy Európában 2010 óta megduplázódott a sörgyárak száma – mondta Fazekas Sándor. A szövetség ünnepén megjelent és köszöntőt mondott Pierre-Olivier Bergeron, az Európai Sörgyártók Szövetsége főtitkára, aki beszédében a felelősségteljes és örömteli fogyasztásra hívta fel a figyelmet. Elmondta: napjainkban Európában mintegy 8500 sörgyár 400 millió hektoliter sört állít elő, a termelés – immár nemcsak északon, hanem Dél-Európában is – dinamikusan növekszik, az ágazat 40 milliárd Euró adót fizet az Európai Unió tagországainak költségvetésébe. Világgazdaság Kép: Archívum
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Két új dunai hajójárat indul A dunakanyari körjáratához kapcsolódva két új hajójáratot indít péntektől Esztergom és Zebegény között, illetve …
Több száz kárpátaljai gyermek nyaralhat a Balaton partján A Kárpátaljai Szövetség az idén 13. alkalommal szervezi meg a kárpátaljai magyar származású gyermekek …