Főoldal Hírek Átólzéig Albínó keleti sünt gondoznak a Szegedi Vadasparkban

Albínó keleti sünt gondoznak a Szegedi Vadasparkban

6 perc átlagos olvasási idő
0
1,254
Oldalas magazin – médiaajánlat

Albínó keleti sünt gondoznak a Szegedi Vadasparkban

(MTI) – Albínó keleti sünt (Erinaceus roumanicus) gondoznak a Szegedi Vadaspark természetvédelmi mentőközpontjában, a hófehér szőrű és tüskéjű, rózsaszín orrú, piros szemű kisemlős jól érzi magát fajtársai között – közölte Veprik Róbert igazgató.

    A különös szerzetre egy szegedi család kutyája figyelt föl a kertben. A megrettent állatot befogadták és gondosan nevelték, végül bevitték az állatkert mentőközpontjába, ahol évről évre sok sünt nevelnek, és többségüket – miután megerősödtek – szabadon is tudják engedni. A fehér sün szépen cseperedik fajtársai között, enni főleg húst, gyümölcsöt és lisztkukacot kap.

    A Magyarországon védett keleti sün albínó egyedének túlélési esélye alacsonyabb lenne a normál színű társaiénál, annyira feltűnő a természetes környezetében. Az albinizmus a természetben, sőt az embernél is előforduló, öröklődő jelleg. A természetben azért nem látni nagy számban hófehér állatokat, mert a tulajdonság számos hátránya miatt hamarabb elpusztulnak. Nemcsak a ragadozók jelentenek rájuk nagyobb veszélyt, vagy a prédaállatok tudnak hamarabb elmenekülni a fehér színű ragadozóik elől, hanem a betegségekre és erős napsütésre is érzékenyebbek.
    Az állatkerti környezet teremtette biztonságban természetesen hosszabb ideig élhetnek az albínók, erre jó példa a vadaspark nőstény Bennett-kenguruja, amelynek már – szintén hófehér – utóda is született.
    A 2014-ben az év emlősének választott keleti sün, Magyarország egyetlen őshonos sünfaja védelmet élvez, eszmei értéke 25 ezer forint. A 35 centiméteres hosszúságú és téli álma előtt akár 1900 grammra is meghízó sün a településeken, még a városi parkokban és a kertekben is gyakran felbukkan. Az emberekhez való közelség egyben veszélyt is jelent számára, rengeteg sünt gázolnak el a közutakon, főleg tavasszal, a párzási időszakban, és nyár végén, mikor a fiatalok kirajzanak.
    A természetvédők ezért is kérik arra a kerttulajdonosokat, hogy a „madárbarát kerthez” hasonlóan „sünbarát kerteket” alakítsanak ki, ahol jól érzik magukat és biztonságban lehetnek ezek az állatok is.

 

 

 

Oldalas magazin hírlevél

Adód 1%-ával támogasd az Oldalas magazint

OLDALAS MAGAZIN HÍRLEVÉLRE TÖRTÉNŐ FELIRATKOZÁS

Maradj képben!

Havonta egy hírlevél — benne a friss Oldalas magazin, a legfontosabb szakmai hírek és a vendéglátás történetei.



Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Átólzéig

Cikk ajánló

Minőségi reggelivel és átgondolt ebédválasztással sikeresebb lehet a tanév

A paradicsomos húsgombóc és a piskóta csokiöntettel még mindig sláger a menzákon A szeptem…