Ajánló Kultúra Színes Előbb hinnünk kell benne… Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2026-07-29 6 perc átlagos olvasási idő 0 293 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr Archívum/MTI A napokban megjelent egy írás a magyar konyha nemzetközi megítéléséről. Jó írás volt. Elgondolkodtató. Nem azért, mert minden állításával egyetértek, hanem azért, mert újra elővette azt a kérdést, amelyről mi, a szakmában dolgozók évek óta beszélgetünk: vajon érdekli-e egyáltalán a világot a magyar gasztronómia? – szerintem a kérdés valójában nem ez, sokkal inkább az, hogy mi mennyire hisszük el, hogy érdemes megmutatni, mert van egy dolog, amit a történelem újra és újra bebizonyított… Nincs a világon egyetlen olyan nemzet sem, amely úgy vált volna gasztronómiai nagyhatalommá, hogy közben nem volt végtelenül büszke saját kultúrájára, hagyományaira és konyhájára. Egy sem… Az olaszok nem egyik reggel arra ébredtek, hogy a pizza meghódította a világot. Évtizedeken keresztül építették azt az életérzést, amelyet ma egyszerűen csak úgy hívunk: Italian lifestyle. A franciák sem kizárólag azért számítanak a gasztronómia etalonjának, mert több kiváló séfjük van. Azért lettek azok, mert a saját konyhájukat nemzeti ügyként kezelték. Az állam, a diplomácia, a kultúra és a turizmus ugyanabba az irányba húzott. És ugyanez igaz Japánra, Spanyolországra, Perura vagy akár Dániára is. Mindegyik ország először saját magát győzte meg arról, hogy értékes. A világ csak ezután kezdett figyelni. Éppen ezért mindig furcsának érzem, amikor Magyarországon újra és újra azon vitatkozunk, hogy a magyar konyha vajon elég jó-e. Mintha állandóan bizonygatni kellene, hogy van létjogosultságunk a világ gasztronómiai térképén. Pedig nem ez a feladatunk. Nem az a dolgunk, hogy mindenáron a franciákat, az olaszokat vagy a japánokat másoljuk. Hanem az, hogy a saját történeteinket, alapanyagainkat, hagyományainkat és ízeinket olyan minőségben mutassuk meg, hogy azok hitelesek legyenek. Mert a világ ma már nem csupán ételeket keres, hanem történeteket, identitást és kultúrát és ebben a magyar gasztronómiának óriási tartalékai vannak. Persze ehhez önmagában a szakma kevés. Ahogy a világ legsikeresebb gasztronómiai országainál sem egyedül a szakácsok dolgoztak a sikerért. Ehhez országkép kell. Kulturális stratégia kell. Turisztikai szemlélet kell. Gasztrodiplomácia kell. És mindenekelőtt hit. Mert ha egy nemzet maga sem hiszi el, hogy értékes, akkor azt a világ sem fogja elhinni helyette. Én továbbra is azt gondolom, hogy a magyar konyhának nem kisebbségi komplexusra van szüksége, hanem önbizalomra. Nem hangos önfényezésre, hanem csendes, következetes és kitartó képviseletre. Hiszen a világ nem azért szeret bele egy ország konyhájába, mert azt egyetlen étel világhírűvé teszi, hanem azért, mert érzi mögötte azt a nemzetet, amely büszke rá. Persze csak szerintem! Asztalos István
Az IWG szerint eljött a Z generációs vezetők ideje: az MI felgyorsítja az új vezetőnemzedék felemelkedését
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Megjelent az Oldalas magazin 2026. januári száma Ez <mint ahogyan magazinunk korábbi számai is>, mindenki számára ingyenesen és azonnal elérhető …
Nagy újdonság jöhet a kajsziknál A kajszi köztermesztésébe a jövőben a hazai és a nyugati fajták mellé besorolnák a …