Főoldal Hírek Ajánló 2018-ban is megkezdte a munkát az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete

2018-ban is megkezdte a munkát az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete

6 perc átlagos olvasási idő
0
1,216
 ehaccp_topbanner3.jpg

2018 január 8-án a budaörsi Friedmann házban volt az első Chef workshop megtartva, melyen a Nestlé Chef alapleveit ismerhették meg a jelenlévők, valamint a gyakorlatban, ezekkel a termékekkel készült ételeket kóstolhattak a séfek.

 

A megjelent tagság megismerhette a hamarosan bemutatásra kerülő Magyarország étele projekt, valamint a hetedszerre megrendezésre kerülő „OKÉS” Országos Közétkeztetési szakácsverseny részleteit. Leszámítva a versenykiírás még titkos elemeit.

 

Ezután Asztalos István, a Séfklub elnöke elmondta, hogy egy nap híján egy éve regnál, ezért röviden értékelte az elmúlt egy esztendő munkáját. Felvázolta, hogy az egy fő tagságból, mára meghaladja a száz főt a tagok száma, és ami még ennél is fontosabb, hogy szinte hónapról-hónapra bővül. Megemlített a Séfek részére felállított jogsegély-szolgálatot, említette a Séfbérlés, vagy a SegítSéf című programot. Kitért a hamarosan záruló 140 díjazott részére nyereményt adó pályázatra, de megemlítette az iskolák részére díjmenetesen biztosított eHACCP rendszert is. Összegezte, hogy egy szakmai nap és kilenc Chef workshop került megrendezésre és számtalan együttműködés köttetett rövidke, egy éves elnöksége alatt. Végül pedig megköszönte mind a tagság., mind az elnökség munkáját, mely lehetővé tette, hogy ilyen sikeres évet zárjanak, mely elmondása szerint az alapozás éve volt, míg az idei évben az építkezésé lesz a főszerep.

 

Ezt követően a tagságból többen felszólaltak és megerősítették, hogy bizony ennyire szerte ágazóan és ilyen hatékonyan az Étrend egyesület még nem, vagy csak nagyon régen működött.

 

Majd a Chef Workshop következett, ahol a Nestlé Chef termékeit mutatta be Orosz Tamás, a cég értékesítési vezetője.

 

Többek között megtudhattuk, hogy:

„a Chef termékcsalád <mely a Bocuse d’Or verseny egyik fő támogatója is volt> először a franciaországi boltok polcain jelent meg 1976-ban, „Profik fejlesztették profiknak” szlogennel. A Chef termékek a klasszikus francia Escoffier-elvek alapján, a legmagasabb szakmai elvárások iránti elkötelezettségből születnek, ezért a márka napjainkra a minőség és hitelesség mércéjévé vált.

Vallják, hogy az igazán kiváló ételek alapját a valódi hozzáértés teremti meg, és tudják, hogy a legkisebb részlet is számít.”

 

A Chef termékek sokoldalú felhasználását Tanács Attila, Petrovszki Norbert, és Dömők Zsolt prezentálta a séfek részére. A termékről az alábbi linken informálódhatsz: www.nestleprofessional.hu

 

A Séfklub következő gyűlésére 2018. február 10-én kerül sor, ahol a gluténmentes táplálkozásra helyeződik a fő hangsúlyt egy szakmai nap keretében, melyet a Dobos C. József szakiskolával karöltve valósítanak meg.

 

További képek IDE KATTINTVA elérhetők!

Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Ajánló

Cikk ajánló

Gourmet fesztivál: a gombóctól a nemzetközi csúcsgasztronómiáig 

Idén is érdemes lesz a pünkösdi hétvégén a Millenárisra zarándokolnia a minőségi gasztronó…