ITM: a kiszolgálás minőségét is ellenőrzi a fogyasztóvédelem decemberben A magyar családok biztonságos ünnepi készülődését szolgálja az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt, szilveszterig tartó országos vizsgálatsorozat, amelyben a járványhelyzetre tekintettel a kiszolgálás minőségét és a kiszolgálási időről szóló tájékoztatást is ellenőrzi az üzletekben a fogyasztóvédelmi hatóság – közölte az ITM kedden az MTI-vel. A koronavírus-járvány miatt a decemberi ellenőrzések hagyományos helyszíneként szolgáló adventi vásárok idén elmaradtak. A … Tovább
Kihirdették a 2020-as Pro Gastronomia díjak nyerteseit Kihirdették az idei „Pro Gastronomia” díjak nyerteseit. A Dr. Sándor Dénes által 2018-ban életre hívott díjat a hazai és nemzetközi gasztronómiában kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyek kaphatják meg. A “Pro Gastronomia” díjat Dr. Sándor Dénes, a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar (BGE KVIK) Vendéglátás Tanszékének nyugalmazott egyetemi docense a magyar gasztronómia népszerűsítésére, a vendéglátó szakma kiemelkedő személyiségei és … Tovább
A kormány január végéig meghosszabbítja az 50 százalékos bértámogatást a turizmusban és a vendéglátásban A kormány január végéig meghosszabbítja az 50 százalékos bértámogatást a turizmusban és a vendéglátásban; a vendéglátás, a szálláshely, a művészet, a szórakoztatás és a szabadidő szektorokban a bértámogatással 140 ezer munkahelyet véd meg a kormány – jelentette be a pénzügyminiszter kedden a Facebook-oldalán közzétett videójában, az ágazati képviselőkkel folytatott egyeztetést követően. Amennyiben később az ágazat szereplői kezdeményezik, az intézkedések meghosszabbíthatók a … Tovább
Alternatív alapanyagok a konyhában – nemcsak diétázóknak Így lesz idén egészségesebb a karácsony Az egészségtudatos táplálkozás egyre nagyobb teret hódít, noha sokan az alternatív alapanyagok otthoni felhasználását még mindig a fogyókúrával, esetleg egy hangzatos diétával hozzák összefüggésbe, ami lemondásokkal, vagy egyenesen önsanyargató életmóddal jár. Pedig az egészséges élelmiszerekből is lehet finomakat alkotni a konyhában, új ízeket fedezhetünk fel, gazdagodik, színesedik a menüpaletta, sőt a családi recepteket is … Tovább
Csak az adventi gyertya, ne a lakás égjen! Advent első vasárnapján gyújtjuk meg az első gyertyát az adventi koszorún. Ezzel a gesztussal kezdetét veszi az ünnepi készülődés, a várakozás időszaka. Azonban advent idején több a lakástűz, mint máskor. Hogy ennek mi az oka, és hogyan kerülhetjük el, hogy a december a tűzoltókra várakozás időszaka legyen, arról Dóka Imre tűzoltó őrnagy, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivő-helyettese beszélt az … Tovább
A sertéshúst népszerűsíti az Agrárminisztérium Az ünnepek közeledtével az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum (AMC), valamint a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) a minőségi sertéshús fogyasztását népszerűsíti. A „Mi lesz az ünnepi vacsora?” szlogen és az „Egy kiváló minőségű sertéshús minden ízében különleges” jelmondat alatt megvalósuló kampány elsődleges célja a sertéshús fogyasztásának növelése és az abból előállított termékek vásárlásának ösztönzése. Feldman Zsolt, az … Tovább
Borbély Tamás lett 2020-ban az Év Bortermelője Borbély Tamás badacsonyi borász nyerte el az idén harmincadik alkalommal odaítélt Év Bortermelője címet. A díj odaítélése idén is a jelölési szakasszal vette kezdetét, melynek során a Magyar Bor Akadémia (MBA) felkérésére rekordszámú, háromszáznál is több borász, borszakíró, borszakértő, kereskedő, oktató, étteremvezető, sommelier, chef vagy az ágazathoz más módon kötődő szakember tett eleget és küldte el jelölését – idézte fel … Tovább
Új, ingyenes álláskeresési portál indult A kormány a munkát keresők és a vállalkozások közötti kapcsolatok erősítése érdekében kedden elindítja a karrierm.hu oldalt – jelentette be Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint. Az államtitkár közölte, hogy a felhasználóbarát felületet díjmentesen használhatják a cégek és leendő munkavállalóik. A munkaerő-közvetítést, a toborzás-kiválasztás folyamatát támogató KarrierM állásportál hozzájárul a munkaalapú társadalom kiépítésében, … Tovább
Téli szezonális ellenőrzést indított az Agrárminisztérium Téli szezonális élelmiszerlánc ellenőrzést rendelt el december elsejétől Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára. Az akció célja, hogy a hatóság biztosítsa az ünnepeket megelőző időszakban is, hogy biztonságos élelmiszerek kerüljenek az üzletek polcaira, majd az otthonokba – fogalmazott Erdős Norbert. Az államtitkár kiemelte, a koronavírus okozta különleges helyzetben fokozott figyelem irányul a higiéniai előírások szigorú betartására. Az ellenőrzés december … Tovább
Jól vizsgáztak a csokimikulások Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a gyermekek védelme érdekében idén is ellenőrzi a kipucolt csizmákat nemsokára megtöltő édességeket. A laboratóriumban megvizsgált 17 csokoládémikulásból mindössze egy zsírtartalma volt magasabb a csomagoláson feltüntetettnél. A minisztérium közleménye szerint az ITM akkreditált élelmiszer és vegyipari laborja évente ismétlődő vizsgálattal ellenőrzi, hogy a fogyasztók a valóságnak megfelelő tájékoztatást kapnak-e a csokimikulások összetételéről. Így szűrhetők … Tovább
Globális problémát áthidaló kezdeményezés Magyarországon – Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Diétás étrendet is biztosítaniuk kell a menzáknak A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) főtitkára az óvoda- és iskolakezdés előtt arra hívja …
Hogyan védekezhetünk a hideg ellen? Hogyan védekezhetünk a hideg ellen? Nem kedvez a járványok terjedésének a nagy hideg, …