CSAOSZ: már a tilalom „előszelére” kevesebb lett a műanyag Évente 15 ezer tonnányit használhattunk azokból az egyszer használatos műanyagokból (például ételtartó dobozok, italpoharak, zacskók), amelyek forgalomba hozatalát a július 1-től hatályos kormányrendelet betiltotta. A csomagolószakma érdekképviselete szerint a megfelelő alternatívák megtalálása a számadatok szerint már zajlik, piaci források alapján pedig olyanok is a műanyagot helyettesítő termékek gyártásába kezdtek, akik korábban egészen mással foglalkoztak. Két éve, amikor biztossá vált, hogy … Tovább
KSH: májusban 5,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Májusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 5,8 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit – közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónaphoz viszonyítva 0,1 százalékkal nőtt a szezonális és naptárhatástól megtisztított forgalom. 2019. májushoz, a járvány előtti időszakhoz képest 3,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom idén májusban a naptárhatástól … Tovább
A Séfklub nem lassít 2021. július 12-én tartotta a Séfklub a soron következő taggyűlését, mely Közgyűlés is volt egyben. A Közgyűlés keretében a jelen lévő tagok, elfogadták a módosított Alapszabályt. Majd a felmerülő kérdésre válaszolva, az elnök ismertette az elmúlt hetek eseményeit. Elmondta, hogy megdöbbenéssel áll az események előtt, és nem is tiszta számára a politikai szándék, hogy ez a kettős mércének is beillő … Tovább
A Veresi Paradicsom a Bocuse d’Or hazai paradicsombeszállítója A magyar csapat a szeptemberi lyoni döntőn is a prémium paradicsomkülönlegességekkel fog dolgozni A Bocuse d’Or Grand Final szervezői frappánsan reagáltak a vendéglátást is térdre kényszerítő pandémiára, hiszen a – koronavírus-járvány miatt januárról szeptemberre csúsztatott – döntőben a csapatoknak dobozos, elviteles ételeket kell alkotniuk, a Lyonban megrendezendő világverseny legdominánsabb alapanyaga pedig a paradicsom lesz. Mivel a tavalyi Európa-döntőn a magyar … Tovább
Ötvenezernél többen kérték már az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatását Az egy hónapja elindított programban az ágazati bértámogatásból munkavállaló híján kimaradt vállalkozások, önfoglalkoztatók kaphatnak 219 ezer forintos egyszeri támogatást. Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára bejelentette: mostanáig több mint 50 ezer igénylés érkezett be összesen mintegy 11 milliárd forint értékben. A kormányhivatalok eddig hozzávetőleg 40 ezer önfoglalkoztatónak folyósítottak közel 8 milliárd forintot – közölte az Innovációs … Tovább
Decanter World Wine Awards – Idén is jó eredménnyel végeztek a magyar borok Több magyar bornak is sikerült kitűnnie a tekintélyes mezőnyből a világ egyik legrangosabb borversenye, a Decanter World Wine Awards (DWWA) idei megmérettetésén, amelyről egy Best In Show nagydíjat, 4 platina és 15 aranyérmet is elhoztak a magyar borászatok – közölte az MTI-vel szerdán a Kreinbacher Birtok. Mint írták, a nemzetközi borversenyre idén rekordszámú 18 093 tétel érkezett 56 országból. A … Tovább
Kövér László: Mindannyian otthon vagyunk, és együtt vagyunk otthon Magyarországon Mi, akik ebben az országban élünk mindannyian otthon vagyunk, és együtt vagyunk otthon: közös az életünk, közösek az élményeink, közösek az érdekeink és közös a múltunk is – mondta az Országgyűlés elnöke pénteken Ráckevén. Kövér László a KeveFeszt 21 Országos Nemzetiségi Kulturális Fesztivál és Gasztronómiai Napok megnyitóján a ráckevei katolikus templomban hangsúlyozta: fontos időről időre megünnepelni azt a kultúrát, amelyet az … Tovább
Megalakult a Digitális Turizmus Szövetség Utazás- és rendezvényszervezők, szállásadók, vendéglátók, valamint számos érdekképviselet részvételével megalakult a Digitális Turizmus Szövetség (DTSZ) – közölték az alapítók pénteken az MTI-vel. A szövetség az informatika és infokommunikáció, valamint a turizmus-vendéglátás együttműködését szorgalmazza, mivel – mint írták – más ágazatokhoz képest gyenge a belföldi idegenforgalom digitális felkészültsége. A járvány után, a fenntartható turizmus korszakában erre nagyobb szükség lesz, mint eddig bármikor, hiszen nemzeti értékeket hagyományos … Tovább
Szakácsfelvonulás 2021. 2021. június 30-án már negyedik alkalommal rendezte meg, az immáron hagyományosnak mondható Szakácsfelvonulását az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete. A felvonulás célja, hogy népszerűsítse a Magyarország étele szakácsversenyt és a programba való csatlakozás lehetőségét, valamint az is cél volt, hogy a sok esetben méltatlanul kevés figyelmet kapó-, és a pandémia miatt egy rendkívül nehéz évet „túlélő” szakácsok is megmutathassák magukat, megmutathassák … Tovább
Megjelent az Oldalas magazin 2021. júliusi száma! Ez <mint ahogyan magazinunk korábbi számai is>, mindenki számára ingyenesen és azonnal elérhető a honlapunkon (www.oldalasmagazin.hu ), vagy közvetlenül a következő linkre kattintással: Oldalas magazin 2021. júliusi szám >>> A tartalomból: → Objektív: Interjú Bottyán Silviával a párkányi Összevont magániskola szakoktatójával, a Magyarország étele 2021. szakácsverseny győztesével→ Egy ötlettől a megvalósulásig – Asztalos István írása→ Nagylátószög: Ismeretlenül, küzd érted bárki … Tovább
Globális problémát áthidaló kezdeményezés Magyarországon – Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Ezért lenne érdemes minden nap teázni Ezért lenne érdemes minden nap teázni Jobban védhetnénk egészségünket, ha több teát fogyasztanánk, …
Narancsvelős, túrókrémes palacsinta Narancsvelős, túrókrémes palacsinta Hozzávalók (4 személyre): 20 dkg liszt 3 db tojás …