Képünk illusztráció!

10 étel, amit nem szeretnek magyarok

Ez egy erőteljes hangvételű, szubjektív lista, amelyet hosszú kutatómunka övezett: próbáltam megkeresni a különböző indokokat, és beleírni a személyes tapasztalatokat is. Néhol határozott általánosításokon alapul, de természetesen senkit sem szerettem volna megbántani velük. Remélem, hogy ti is azonosulni tudtok az összeállításban leírt képzetekkel, és jóízű mosolygással és/vagy bólogatással zárjátok majd az olvasottakat. 

1. Mazsola
Bevallom, jómagam is keresztes hadjáratot vívok minden egyes szem mazsola ellen, amely éppen a kedvenc süteményeim közepében landol. Gondoljatok csak bele, éppen vígan falatozzátok a jó öreg somlói galuskát: a krémes-rumos étcsokoládé étvágygerjesztően olvadozik a szátokban, miközben ráharaptok az omlós piskótára és… tessék. Egy furcsa idegen test, egy amolyan ráncos izé akad a fogaitok közé, nektek pedig nem hogy az étvágytól, hanem konkrétan az élettől is elmegy a kedvetek. 

Miért utálják sokan?

Gyerekkoromban például azt hittem, hogy a mazsola valójában nem más, mint rohadt szőlő. Persze mára már tudom, hogy a rohasztás és az aszalás nem ugyanaz, de ez a gyerekkori balsejtelem sajnos egy életre megragadt bennem. Erre még rátett egy lapáttal, hogy minden finom süteménybe beledobálják a nagyokosok, amitől nem csak egyszerűen nem szeretem, hanem konkrétan utálom ezt az képződményt. De most komolyan, miért kell ezt? Kinek az ötlete volt? Diákcsemegébe még oké, de a kedvenc mákos, túrós, vagy csokoládés süteményeinket tessék szépen békén hagyni! Érdekes módon egyébként az aszalt áfonyával nincs semmi bajom, sőt: az áfonyás muffint kimondottan imádom. Azt hiszem, hogy ezzel sokan mások is így vannak.

2. Főzelék
Talán a leggyakoribb magyar étel, amely a családi asztalra kerül egy unalmas hétköznapon. Valaki mindegyik archetípusát utálja, mások pedig csak néhánytól fintorognak. A legnagyobb közutálatnak tán a kelkáposzta-főzelék, a tökfőzelék, a (zöld)babfőzelék, illetve a menzákon előszeretettel adagolt finomfőzelék örvend, amely sokak szerint minden, csak nem finom.

Miért utálják sokan?

Legfőképpen talán azért, mert van a főtt zöldségeknek egy sajátos ízük, illatuk, amely sokakat alapból erősen taszít. Ráadásul ott van még a nem túl vonzó állaguk is. Ha pedig mindezt a “menzás konyhás néni” módjára sűrű, lisztes rántással súlyosbítják, máris eljutunk ahhoz a főzelékhez, amely kellőképpen visszataszító lehet még azok számára is, akik egyébként nem kapnak kiütést a zöldségféléktől. A főzelékek ellenségeinek egyrészt azt ajánljuk, hogy kóstolják meg a „saját magukkal” sűrített variánst (a krumplifőzelékbe például turmixoljátok bele a főtt krumplit, és így tovább), másrészt pedig ma már léteznek olyan – egyáltalán nem hagyományos – változatok is, amelyeket többek között keleti fűszerekkel készítenek el, ezáltal teljesen más élményt jelentenek: leegyszerűsítve a dolgot, sokkal finomabbak.

3. Kocsonya

Az idősebb generációk közkedvelt eledele. Tulajdonképpen nem más, mint egy jó zsíros csülökleves lehűtve, répával, vöröshagymával, borssal, ahogy kell. Abszolút nincs rossz íze, nem büdös, egy jó szelet fehérkenyérrel pedig kiváló vacsora. Sajnos a látványa viszont hagy némi kívánnivalót maga után.

Miért utálják sokan?

Egyértelműen a kinézete és az állaga miatt. Ahogy remegnek ott a szegény feldarabolt disznónak a részei abban az aszpikos izében… valljuk be, nem éppen a leggusztusosabb látvány a világon. Aki fittyet hány rá, jóízűen szokta falatozni, mert az íze tényleg nem rossz.

4. Mák

Erős közutálatnak örvend, pedig talán a mák a legjobb dolog a világon, ami a süteménnyel, vagy a szélesmetélttel történhet. Rengeteg ételt képes kellemesen karakteres ízűvé varázsolni, ráadásul tele van vitaminokkal is.

Miért utálják sokan? 

Nagyon furcsa, de a legtöbb ember azért, mert beleragad a fogába. Ezt a dolgot speciel nem is nagyon értem, mert egy korty vízzel azonnal orvosolható lenne a „hajmeresztő” probléma. Sokan úgy nőttek fel (azt hiszem, hogy én is), hogy a mák veszélyes, mérgező növény, ne tessék fogyasztani, mert kipurcansz tőle. Ez annyiban igaz, hogy a mák gumója tényleg mérgező, fehér nedve pedig az ópium alapanyaga, amelyről mindenki tudja, hogy egy erős tudatmódosító szer. Ettől függetlenül – állítólag – a magja nyomokban sem tartalmaz veszedelmes vegyületeket. Ám van egy dolog, amelyen mégis megdöbbentem: kutatások alapján egy mákos sütemény elfogyasztása után nem mennétek át egy doppingteszten. Nos, ennek ellenére mégis meleg szívvel ajánlom a mákos gubát vagy a mákos bejglit mindenkinek, aki szereti.

5. Spenót

Az a bizonyos zöld trutyi, gyermekkorunk egyik legnagyobb mumusa. Az egyetlen olyan étel, amelyre majdnem az összes anyuka „NEM” választ kapott a csemetéjétől. Hiába a győzködés, hogy: bőséges forrása a vasnak, rostjai tisztán tartják az emésztőrendszert, nagyra növünk tőle, erősek is leszünk – valahogy mindegyik indokkal csődöt mondott az ember. Persze sokan vannak, akiket a mai napig le lehet vele kenyerezni, sőt, talán itt érvényesül a legerősebben a „vagy szereted, vagy utálod” elv is. Egyébként én nem feltétlenül a spenótfőzelékre gondolok „spenót” címszó alatt, hanem körülbelül az összes ételre, amely a jól ismert zöldségből készül. Tudniillik, a spenót és a spenótfőzelék kéz a kézben jár: aki a főzeléket utálja, az sajnos hadilábon áll az összes többi spenótos kajával is. Az egyik kedves barátom szerint ez nagyon nagy kár, mert a főzelék talán az egyik legigénytelenebb módja a spenót elkészítésének, tehát rengeteg finomabb felhasználási módja is létezik (például lasagne-be, vagy péksüteménybe töltve fokhagymásan).
Miért utálják sokan?

Hasonló okai lehetnek, mint általában a főzeléknél: túlságosan ránk akarták erőltetni gyerekkorunkban, ahhoz képest pedig – valljuk be – nem egy nagy cucc. Egyébként a főzelékformáját én sem szeretem, főleg, ha sűrítésképpen undi kenyérdarabkákat kevernek bele. Ha irtóztok a spenóttól, egyetlen egyszer kóstoljátok meg indiai módra is: kicsit csípős, sajtdarabok vannak benne, és a fűszerezése olyan mennyei, hogy rá sem fogtok ismerni az ízére! Könnyen lehet, hogy minden eddigi fóbiátok ellenére is ízleni fog.

6. Máj

Leggyakoribb a magyar konyhában a csirkemáj, de néhanapján sertésmájba is belebotlik az ember. A kacsamáj, vagy pláne a libamáj igazi különlegességnek, ínyencségnek számít. Engem sajnos elfog a rosszullét, ha véletlenül ráharapok egy falat disznó- vagy csirkemájra, viszont a kacsamájat jóízűen szoktam falatozni egy nagy szelet zsíros kenyér társaságában.

Miért utálják sokan?

Szerintem elsősorban sajátos, krémes állaga, másodsorban pedig furcsa, keserű utóíze miatt. Nem vagyok finnyás a húsra vagy a belsőségekre (a zúzát kimondottan szeretem), de a máj… szóval le sem lehetne tagadni, hogy egy állat valamelyik belső részéről van szó. Ezzel szemben a liba- vagy kacsamáj mégis más: világosabb, sokkal kellemesebb (már-már pikánsabb) az íze, az állaga pedig sokkal lágyabb is. Zsíros kenyérrel – szerintem – abszolút kiváló csemege. A másik nagy mumusom egyébként a rántott agyvelő, amely szerintem szinte rokona a májnak. Én legalábbis azt tapasztaltam, hogy aki nem szereti az egyiket, az a másiktól is erősen ódzkodni szokott.

7. Gomba

A gomba egy tipikusan olyan étel, amelyet én például szeretek, de nem csodálom, ha másoknak felfordul tőle a gyomra. Rengeteg ízletes ennivaló alapanyaga, kicsit olyan is, mint a mazsola. Sok mindenbe beleteszik, rengeteg kaját lehetetlen elképzelni nélküle, viszont ha egyesek ráharapnak, undorral köpik vissza a tányérba.

Miért utálják sokan?

Az interneten olvastam egy megmosolyogtató indokot: „Azért, mert nem eszek olyat, amiről nem tudom eldönteni, hogy ember vagy állat”. Mások a penészhez hasonlítják, néhányan a szivacshoz, a legtöbben pedig egyszerűen az ízét nem szeretik. Sokan úgy vannak vele, hogy nem kockáztatják meg a mérgezést – még akkor is, ha a boltban kapható, termesztett fajták esetében ez a veszély a nullánál is kevesebb. Hát, mindenki maga tudja…

8. Káposztás-húsos ételek
Töltött káposzta, székelykáposzta, rakott káposzta, sőt – ide tartozik még egy kakukktojás, a paradicsomos káposzta is. Ezek azok az ételek, amelyeknek sokan még a szagát sem bírják elviselni. Mint ahogy a mazsolánál is, itt is fel kell tennem a következő kérdés: ki volt az a kínzógép, aki kitalálta, hogy a hús, illetve a (savanyú) káposzta olyan jól passzolnak egymáshoz? Hozzáfűzöm, nyilván nem véletlenül tradicionális magyar étel.

Miért utálják sokan?

Egyértelműen az illata miatt. Kár is próbálkozni: akinek nem szimpatikus a bukéja, az már sajnos az ízével sem lesz kibékülve. Fogalmam sincs, hogy ez mitől függ. Nem erőltették gyerekkorunkban, nem undorító a kinézete, a legtöbb emberben pedig kellemes, ünnepi emlékeket idéz fel. Szerintem puszta genetika az egész: egyetlen apró kis DNS-en múlik, és máris megszeretnétek. Az is lehet, hogy még én is. 

9. Pacal

Meglepődve kellet konstatálnom, hogy a pacal bizony nem magyar sajátosság. Más országokban is előszeretettel fogyasztják, csak éppen külföldön kispórolják belőle a pirospaprikát. Például Svájcban, Olaszországban vagy Franciaországban csőben sütik meg, sajttal, gombával és besamell-mártással nyakon öntve. 

Miért utálják sokan?

Álljunk hozzá objektíven a dolgokhoz: mi az a pacal? Konkrétan a szarvasmarha csíkokra vágott gyomra. Az a gyomor, ahol korábban a szárított lucerna, és ki tudja, hogy még milyen nyalánkságok forgolódtak. Na, ez szerintem éppen elég indok arra, hogy miért fintorog tőle az emberek többsége. Én egyébként mindig a körömpörkölthöz hasonlítom. Az ugyan nem belsőségből készült, de azért egy disznóláb sem túl gusztusos látvány a tányér közepén – ennek ellenére a magam részéről meglepő módon nagyon szeretem. Lehet, hogy a pacalt is szeretném, csak el kéne jutnom oda, hogy ne legyenek túl konzervatívak az ízlelőbimbóim.

10. Hal

De nem ám a Pangasius-filét, vagy a jó öreg sült hekket értjük a „hal” címszó alatt. Vegyünk például egy nagy szelet szálkás rántott pontyot, amely köztudottan egészségesebb bármelyik más húsnál, de még a tejterméknél is. Nem drágább, ugyanolyan laktató, változatosan lehet elkészíteni. Soroljuk még?

Miért utálják sokan?

Legtöbbször ugyanaz az indok: teli van szálkával, büdös és „mocsárízű”. Egyrészt aki nem bírja a szálkát, választhatja a filé verziót, a probléma így máris meg van oldva. Másrészt ha jó minőségű halból dolgoztok, amely ráadásul még jól is van elkészítve, abszolút nem mocsaras az íze – sőt, kimondottan kellemes. Harmadrészt – szintén a genetikát okolnám miatta -, de abszolút nem találom büdösnek a hal illatát. Én nagyon szeretem, és bízom benne, hogy néhányatok is ad majd neki egy újabb esélyt a jövőben. 🙂

Ha te sem szereted valamelyiket, nyomj egy lájkot!

szeretlekmagyarorszag.hu ; pixabay