Csőposta Európai együttműködés az élelmiszerhamisítás ellen Magyarország aktív közreműködésével ismét eredményesen zárult az „OPSON VI.” élelmiszerhamisítás elleni nemzetközi művelet. A 2016 decembere és 2017 márciusa között 61 ország részvételével megszervezett akcióban hazánkat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) képviselte. A magyar szakemberek több mint 47 tonna, valamint további 107 ezer liter terméket vontak ki a forgalomból. Az EUROPOL és … Tovább
Ajánló Több helyre fordulhatnak idéntől panaszaikkal a fogyasztók Megyei szintről járási, a fővárosban pedig kerületi szintre kerültek az elsőfokú fogyasztóvédelmi hatósági ügyek, ezáltal már több helyre fordulhatnak panaszaikkal az állampolgárok, beleértve a kormányablakokat is – mondta a Rádió Orientnek Bobál Pál, Budapest Főváros Kormányhivatala V. Kerületi Hivatala Fogyasztóvédelmi Főosztályának vezetője. Az első fokú fogyasztóvédelmi feladatellátások között az egyszerűbb, és a vásárlók által gyakran sérelmezett olyan panaszokat kezelik, … Tovább
Átólzéig Nem a borral, hanem a dokumentációval van baj A termékellenőrzések esetében az érzékszervi és analitikai vizsgálatok alapján ritkán kifogásolja a hatóság a borokat, gyakran fordulnak elő azonban címkézési és jelölési problémák – mondta el a Rádió Orienten Tibortz Alexandra Veszprém megyei borászati felügyelő. Magyarország 22 borvidéke közül négy Veszprém megyében található, ahol több mint 1200 borászat működik. Mivel a bor bizalmi terméknek minősül, ezért folyamatosan ellenőrzik a megyei … Tovább
Globális problémát áthidaló kezdeményezés Magyarországon – Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
NAV: célszerű mielőbb nyilatkozni az szja-kedvezményekről Az szja-kedvezményre jogosultaknak érdemes már januárban kitölteniük az adóelőleg-nyilatkozatot, hogy munkáltatójuk mielőbb figyelembe vegye …
Mától magyar a leghosszabb maraton váltó világrekordja! Mától magyar a leghosszabb maraton váltó világrekordja! 2015. május 23-án rajtolt el az első, …