Ajánló Több helyre fordulhatnak idéntől panaszaikkal a fogyasztók Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2017-02-13 4 perc átlagos olvasási idő 0 1,126 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr Megyei szintről járási, a fővárosban pedig kerületi szintre kerültek az elsőfokú fogyasztóvédelmi hatósági ügyek, ezáltal már több helyre fordulhatnak panaszaikkal az állampolgárok, beleértve a kormányablakokat is – mondta a Rádió Orientnek Bobál Pál, Budapest Főváros Kormányhivatala V. Kerületi Hivatala Fogyasztóvédelmi Főosztályának vezetője. Az első fokú fogyasztóvédelmi feladatellátások között az egyszerűbb, és a vásárlók által gyakran sérelmezett olyan panaszokat kezelik, mint az ár és egységár feltüntetésének hiánya, a minőségi kifogások, a szavatossággal és jótálással kapcsolatos sérlemek, valamint a vásárlók könyvének hiánya. Mint azt Bobál Pál elmondta, a szervezeti átalakításnak köszönhetően a fővárosban a lakosok az eddigi egy központi ügyfélszolgálati iroda helyett már valamennyi kerületi hivatalhoz (országosan pedig a járási hivatalokhoz) fordulhatnak, emellett a kormányablakokban is foglalkoznak fogyasztóvédelmi panaszaikkal. A komolyabb szakértelmet és gyakorlatot igénylő fogyasztóvédelmi feladatok – mint a piacfelügyelet vagy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat – továbbra is a másodfokú hatóság feladatkörébe tartoznak – mutatott rá a főosztályvezető. Hozzátette: kollégáik napi szinten tartják a kapcsolatot az újonnan elsőfokú feladatellátást megkapó kerületi hivatalokkal, akik bármikor kérhetnek tőlük szakmai segítséget. OPH/Pixabay
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Upfield – Nyári receptinspiráció A nyári szezon beindultával szeretnénk nektek egy kis receptinspirációval kedveskedni az Upfield Professional jóvoltából. …
Véget ért az idei verseny, a magyar sajtot senki sem tudta lekörözni Véget ért az idei verseny, a magyar sajtot senki sem tudta lekörözni Tizenhét …
3,5 millió beoltottnál, jövő héten nyithatnak a teraszok Orbán Viktor miniszterelnök ma délután bejelentette, hogy amint elérjük a 3,5 millió beoltottat Magyarországon, …