Főoldal Hírek Átólzéig Európa legnagyobbja lett a Budapesti Halfesztivál

Európa legnagyobbja lett a Budapesti Halfesztivál

7 perc átlagos olvasási idő
0
1,342
 ehaccp_topbanner3.jpg

Európa legnagyobbja lett a Budapesti Halfesztivál

(MTI) – Területét és kiállítószámát tekintve Európa legnagyobb halas rendezvényévé nőtte ki magát a Budapesti Halfesztivál, amelynek ebben az évben a Vajdahunyadvár ad otthont február 19. és 22. között – hangsúlyozta Necz István, a rendezvény főszervezője a hétfői budapesti sajtótájékoztatón.

    

A harmadik alkalommal megszervezett programon több mint százféle halétellel, különleges halfajtákkal, érdekes halászati eszközökkel, főzőversennyel, gyermekprogrammal, és könnyűzenei koncertekkel is találkozhatnak az érdeklődők.

    “A fesztivál fő célja, hogy bemutassa és népszerűsítse a hazánkban élő halfajokat, halételeket, valamint halfogyasztásra buzdítsa az embereket” – emelte ki a szervező.
    A program idei vendége a balatoni régió, így a jellegzetes balatoni halételek mellett a balatoni települések kultúráját, a borudvarban pedig a térség leghíresebb borait kóstolhatják majd a látogatók. 
    A négyszáznál is több kiállító standja között jelen lesznek idén is a Duna és Tisza menti halételek is.
    Németh József a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség képviseletében elmondta, hogy a fesztivál hala idén a süllő lesz, ezért ez a halfajta kiemelt helyen szerepel majd a kínálatban. 
    Kiemelte: a program jelentős szakmai megmérettetés is lesz egyben, hiszen a halászlé elkészítésének 800-nál is több formája ismert, ezzel a versenyre jelentkező szakácsokat komoly kihívás elé állítva. 
    Magyarország tradicionális halételei mellett több nemzetközi konyha is képviselteti magát, így meg lehet majd kóstolni az angol fish and chipset, a japán sushit, a pad thai tésztát, az orosz kaviárt vagy a francia hallevest is. De lesznek tokhal-különlegességek, halas-káposztás rétes, halas-krumplis rétes, haltejpörköltes rétes, csokoládés halkanapék a Csokoládé Múzeum jóvoltából és még kaviáros macaron is.
    Február 19-én, csütörtökön fél áron ehetnek a vendégek a fesztivál honlapjáról letöltött kuponfüzetért cserébe, hiszen a Budapesti Halfesztivál is tagja a torkos csütörtök mozgalomnak.
    A környezetvédelem és a környezettudatosság jegyében a szervezők pályázatot is hirdettek általános és középiskolás diákok számára, hogy PET palackokból készítsék el kedvenc vízi élőlényüket. A fesztivál ideje alatt kiállított művekre a program közösségi oldalán lehet majd szavazni. A győztes osztályok egy balatoni osztálykirándulást és múzeumi belépőket nyerhetnek.
    A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége, a Lions Clubok Magyarországi Szövetsége és a szervezők jóvoltából a csütörtöki nap folyamán egy csapat gyengénlátó részesül majd különleges tárlatvezetésben a Magyar Mezőgazdasági Múzeum halászati kiállításán, a Fogadj Örökbe Egy Macit! Alapítvány pedig a fesztivál ideje alatt megnyitja azt a speciális kávézót, ahol a látogatókat megváltozott munkaképességű emberek szolgálják ki. Egy kávé elfogyasztásával a vendégek is hozzájárulhatnak a fogyatékossággal élő emberek munkahelyteremtéséhez.

Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Átólzéig

Cikk ajánló

2024-ben is indul a #vadateszem kampány

Manapság attól hangos a média, hogy az energiaválságot hogyan éli túl a turizmus, lesz-e e…