Október végéig utazhatunk kedvezményesen a tokaji térségben Bár közeledik a nyári szünet vége, az ősz beköszöntével sem kell lemondani a hétvégi programokról, sőt érdemes előre tervezni, és utazás során kihasználni a közösségi közlekedés adta kedvező lehetőségeket. A Volánbusz és a MÁV-START összehangolt szolgáltatással segíti a világörökség részét képező tokaji borvidék elérését és felfedezését, TOKAJBUSZ néven a vonatokhoz csatlakozó autóbuszjáratokat közlekedtet. A Borongoló napijegyet megváltva pedig egy jeggyel … Tovább
Erős lehet az őszi szálláshelyszezon Erős lesz az őszi szezon a szálláshelyeken, a jelenlegi adatok alapján a szeptemberi és októberi foglalási szint jóval magasabb, mint tavaly, és már a 2019-es utolsó negyedéves szintet is túllépték – derült ki a Szallas.hu szállásfoglaló oldal legfrissebb elemzéséből. Az MTI-nek küldött csütörtöki elemzés szerint a portálon leadott foglalások alapján az idén a második negyedévben a főváros után Siófok és … Tovább
Csaknem 180 ezren pihennek idén az Erzsébet-táborokban Mintegy 180 ezren vesznek részt az Erzsébet-táborok idei programjaiban, a tervek szerint jövőre még több táborozót fogadnak majd – közölte csütörtöki, zánkai sajtótájékoztatóján a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára. Hornung Ágnes elmondta, hogy 175-180 ezren pihenhetnek idén év végig a különféle Erzsébet-táborokban, köztük ottalvós, napközi, családi, erdélyi, gyógyító és diabétesztáborokban, valamint az Erzsébet-karácsonyon. A két balatoni táborba, Zánkára … Tovább
K&H: visszatért a magyarok utazási kedve Az egy évvel korábbinál jóval többen mennének nyaralni idén, és az utazást tervezők átlagosan mintegy 250 ezer forintot költenének a vakációra, megegyezően a járvány előttivel – derül ki a K&H biztos jövő reprezentatív felméréséből. Az MTI-nek küldött hétfői közlemény szerint a vakációzók 55 százaléka 100-500 ezer forintos utazási költségvetéssel számol. Döntően – 68 százalékuk, ahogy tavaly is – a saját … Tovább
KSH: a vendégéjszakák száma 2021 májusához képest két és félszeresére nőtt Idén májusban a vendégéjszakák száma 2021 májusához képest két és félszeresére nőtt, 2019 azonos hónapjához mérten 32 százalékkal csökkent – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. A belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma – elsősorban a járványügyi korlátozások miatti alacsony bázis következtében – idén májusban több mint másfélszeresére nőtt … Tovább
Horvátországban 120 százalékkal több turista nyaralt az első fél évben Az első fél évben 5,7 millió turista látogatott Horvátországba és 24,7 millió vendégéjszakát töltöttek el, a vendégek száma 120 százalékkal, a vendégéjszakák száma 107 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban – közölte vasárnap a Jutarnji List című napilap a horvát Turisztikai Szövetség (TZ) adataira hivatkozva. A lap szerint az első idei erős hétvége a horvát turizmusban egy hónappal megelőzte … Tovább
TIM: nőtt a Balatonra vonatozók száma Június közepétől jelentős kínálatbővítést hozott a főszezoni vasúti menetrend, a rekkenő hőség és a tóparton is beinduló fesztiválszezon nagyot dobott a balatoni vonatok forgalmán – írta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) szerdán Facebook bejegyzésében. Rámutattak arra, hogy a látványosan megugró számadatokra az első teljes hónap után érdemes lesz újra ránézni, de már most világos, minden eddiginél többen utaztak vonattal … Tovább
NAV: külföldi nyaralás előtt célszerű tájékozódni a szabályokról Külföldi nyaralás előtt célszerű tájékozódni az áruk kiviteli szabályairól vagy a házikedvencek utaztatásáról, mások vonatkoznak ugyanis az Európai Unió (EU) határain belüli, illetve azon kívüli utazásokra – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében. Ismertették, az Európai Unió tagállamai közötti utazásoknál alapesetben nincsenek korlátozások a saját célra vagy ajándékba vásárolt termékek ki- … Tovább
Gyermekvasutasokat avattak Budapesten Gyermekvasutassá avatták azokat a 10-14 éves gyerekeket, akik a 2021/2022-es tanévben elvégzett tanfolyam végén vizsgát tettek a vasutas szakma alapjaiból, valamint a gyermekvasút speciális ismereteiből; a gyermekvasutasok szombaton Budapesten tették le az esküt. A gyermekvasút hűvösvölgyi végállomásánál tartott ünnepségen Koncz Zsófia, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) parlamenti államtitkára elmondta, Magyarország kormánya továbbra is elkötelezett a vasútfejlesztések iránt. Kiemelte, hogy … Tovább
Megszűnik a szálláshely-szolgáltatók kettős adatszolgáltatási kötelezettsége A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) együttműködésének eredményeként a szálláshely-szolgáltatók, valamint az önkormányzatok számára megszűnik a korábbi kettős turisztikai célú adatszolgáltatás. A turisztikai ágazat egységes adatforrása a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) lesz. A jövőben az MTÜ által létrehozott és működtetett NTAK adatait használja a KSH a szálláshely-szolgáltatással összefüggő adatelőállítása során. Az erről szóló együttműködési … Tovább
Globális problémát áthidaló kezdeményezés Magyarországon – Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Turizmus Summit 2017 – Átadták az idei Pro Turismo-díjakat Átadták a Pro Turismo-díjakat, a turizmus legmagasabb szintű kormányzati elismerését az idén hat szakember …
Megújult a törökbálinti parkerdő A Törökbálinti Önkormányzat, a Pilisi Parkerdő Zrt. és a helyi civilek összefogásának eredményeként szépül …