Sokan utaznak vonattal a Balatonhoz Idén mind az északi, mind pedig a dél partot tekintve 13 százalékkal többen, azaz körülbelül 260 ezren utaztak a nyári szezon első 16 napján a Balatonhoz, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban. A vasúttársaság nagy újítása a naponta 8 pár Balaton expressz szerelvényen elérhető étkezőkocsi-szolgáltatás, melyet az első két hétben több ezren vettek igénybe. A strandszezon első 16 napjában … Tovább
Mobillal az állatkertbe A Nemzeti Mobilfizetési (NM) Zrt. applikációjával is lehet jegyet venni a Fővárosi Állat- és Növénykertbe – jelentették be csütörtökön Budapesten, az állatkertben tartott sajtótájékoztatón. Persányi Miklós, az intézmény főigazgatója kiemelte: a mobilfizetéssel megvásárolt belépőjegynek nincs tranzakciós vagy egyéb költsége, annyit fizet a felhasználó, mint amennyit a pénztárnál kellene. Kép: Adorján András / OPH A majdnem két hónapos tesztidőszak után, július … Tovább
Szombaton ön is átúszhatja a Balatont Az időjárás-előrejelzés alapján megrendezik szombaton a Lidl Balaton-átúszást, amelyre idén is több ezer résztvevőt várnak. A szervezők csütörtöki közleménye szerint a víz hőmérséklete reggel 24, délután 25 Celsius-fokos lesz, napos, száraz idő várható, reggel 21, délután 27 Celsius-fokos hőmérséklettel. Hozzátették, hogy élénk szél várható a Balaton környékén szombat reggel, a víz emiatt hullámzó lesz, ezért arra kérik a résztvevőket, hogy … Tovább
Kimagaslóan sokan vezetnek ittasan és bódult tudatállapotban Az elmúlt években csaknem négyszeresére emelkedett a bódult állapotban igazoltatott vezetők száma. A marihuána, az ecstasy, a herbál, az amfetamin és a kristály a legelterjedtebb szerek, amelyeket bódult állapotú sofőröknél kimutattak – hangzott el hétfőn a Kossuth Rádió Napközben című műsorában. Rigó Péter, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet osztályvezető főorvosa a műsorban elmondta, a felsorolt szerek között … Tovább
A legendás Palace a Plázson éled újjá Siófok kultikus szórakozóhelye zenei szellemiségét örökíti tovább a PLÁZS új helyszíne, az Aréna. A hatalmas bulitér június 8-án egy hatalmas partival nyitja meg kapuit, hogy utána egész nyáron, minden pénteken és szombaton a legmenőbb lemezlovasok a legforróbb dallamokat pakolhassák a talpunk alá. A PLÁZS homokos partjával nemcsak a lazulás, de a bulizás szíve is Siófokon, mostantól pedig a koncertek mellett … Tovább
Duna-túrák Pest megyében Budapest, 2019. június 4., kedd (MTI) – Dunai vízitúrákkal fedezhető fel a Dunakanyar és a Csepel-sziget déli része. A Pest megyei önkormányzat Dunai mesék blogja a megye értékeit mutatja be a folyón kalandozva. A Dunakanyarban Dunabogdány, Ipolydamásd, a kisoroszi szigetcsúcs, Nagymaros, Szob, Verőce, Visegrád, Zebegény fedezhető fel, míg a Szigetzugban a Ráckevei-Duna szigetei, Lórév, Ráckeve, Szigetbecse, Szigetszentmárton, Szigetújfalu kereshető fel … Tovább
Gyula, Siófok és Eger a legvonzóbb a Pünkösdkor utazóknak 32 százalékkal nő a belföldi turizmus forgalma tavalyhoz képest a pünkösdi hosszú hétvégén. Átlagosan 46 ezer forintot fizetünk foglalásonként, a SZÉP-kártyások viszont csaknem ennek dupláját. Gyula, Siófok és Eger a legvonzóbb úti célok a vendégek körében. Az élményturizmus éllovasai az egri vár, a Nyíregyházi Állatpark és a Festetics-kastély – írja a Szallas.hu. A soron következő, pünkösdi hosszú hétvége a negyedik extra … Tovább
A magyarok több mint 60 százaléka megy idén nyaralni – július vége, augusztus eleje a legnépszerűbb időszak Idén a magyarok többsége tervez nyaralást, és a külföldi úti célok közül az európai országok, a belföldiek közül pedig a Balaton a legnépszerűbbek – derül ki a hévízi NaturMed Hotel Carbona megbízásából a 18-59 éves korosztály körében végzett országos reprezentatív kutatásból. A legtöbben július második felében mennek nyaralni, és belföldi szállodaválasztásnál a kirándulási lehetőségek, a barátságos kiszolgálás, a bőséges és … Tovább
Már a Mátrában is libegőzhetünk Átadták a Mátra első libegőjét, amely Mátrafüred-Sástót köti össze az Oxygen Adrenalin Parkkal. Palik Tibor, az Oxygen Adrenalin Parkot üzemeltető kft. ügyvezetője elmondta, hogy a mintegy 200 millió forintos fejlesztés az előkészítéssel együtt négy évet vett igénybe, és előzetes számításaik szerint 8-10 év alatt térül meg. A vállalkozás saját finanszírozásában építette meg a libegőt, mely 438 méteres távolságot és 50 … Tovább
Ezekre a változásokra figyeljen a Szép-kártyákkal kapcsolatban Tavaly még az a szabály vonatkozott a Széchenyi-pihenőkártya (Szép-kártya)-egyenlegekre, hogy ha a feltöltést követő második év május 31-ig nem használta fel a dolgozó, akkor ezt az összeget a szolgáltató visszautalta a munkáltatónak. Az idei évtől azonban ez már csak bizonyos esetekben van így. Úgy változott idén a jogszabály, hogy a cafeteriafeltöltést követő második év május 31-ig fel nem használt egyenleget … Tovább
Globális problémát áthidaló kezdeményezés Magyarországon – Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Horkolás: nem feltétlen az orrunk a ludas Mielőtt elkülönülnénk éjszakára a hangos horkolás miatt a velünk élőktől, érdemes utánajárnunk, hogyan kezelhető …
Az immunonkológia lehet a csodafegyver a rák ellen Az immunonkológia lehet a csodafegyver a rák ellen A daganatos betegségek elleni legújabb …