KSH: feleannyi külföldi érkezett Magyarországra a harmadik negyedévben A külföldről Magyarországra utazók száma az idén a harmadik negyedévében 50 százalékkal, költésük 54 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól a koronavírus-járvány miatt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nemzetközi utazásokról készített legfrissebb jelentésében. A jelentés szerint az idelátogató külföldiek a harmadik negyedévben folyó áron 383 milliárd forintot költöttek, 54 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában. … Tovább
51 célállomással várják a légitársaságok az ünnepeket Bővített célállomáslistával várják az ünnepeket a Budapestre járatot üzemeltető légitársaságok, december közepétől 51 úticélba jelentettek be légi összeköttetést, elősegítve azt, hogy aki teheti, a szerettei körében tölthesse az ünnepeket – derült ki a Budapest Airport Zrt. repülőtéri értesítőjéből, amelyet szombaton juttattak el az MTI-hez. Az elérhető célállomások listája az egyes országokban érvényben lévő korlátozások függvényében változhat. Ezért a Budapest Airport … Tovább
Megújul az internetes vonatjegyvásárlás A vasárnap életbe lépő új menetrenddel egy időben a jegyértékesítés is előnyös változásokat tartogat az utazóközönségnek, mostantól egy vadonatúj Elvira internetes jegyváltási rendszert használhatnak a vonattal utazók a menetjegyek megvásárlásához. A jövőben a pénztárak helyett még jobban az önkiszolgáló megoldások felé terelődik a jegyeladás, a járványhelyzet is felgyorsította ezt a folyamatot. A MÁV-csoport fejlesztési terveiben hangsúlyos szerepet kap az eddigieknél … Tovább
A gyermekeké a december az 50 éves Libegőn és 150 éves Siklón Az év utolsó hónapjában a gyerekek egy szimbolikusnak mondható, 100 Ft-os jeggyel utazhatnak jubileumukat ünneplő, sokat megélt közlekedési eszközeinken, a Siklón és a Libegőn. A Zugligeti Libegő, Magyarország első személyszállító drótkötélpályája – 1040 méter távolságot és 262 méter szintkülönbséget áthidalva – 1970 óta szállítja utasait. A kezdetben csak zugligeti vagy János-hegyi kötélpályaként emlegetett közlekedési eszközt egy nyilvánosan meghirdetett névpályázat mintegy tízezer … Tovább
Téli menetrend szerint, óránként közlekednek a balatoni kompok Hétfőtől téli menetrend szerint, rövidebb ideig járnak, és a korábbi 40 percenkénti gyakoriság helyett óránként indulnak a balatoni kompok Szántód és Tihany között – tudatta a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART). A kompok Szántód felől 7 és 17 óra között, Tihany felől 7.15 és 17.15 között közlekednek. A járatokat szükség esetén sűrítik, a menetidő 8 perc. Ünnepnapokon módosul a menetrend: December … Tovább
A Wizz szerint a jövő év közepétől lendülhet fel a légiforgalom Jövő év közepétől számít a légi utasforgalom fellendülésére a Wizz Air, légitársaság addig is a költségszint kontroll alatt tartását tartja elsődleges feladatának, de folytatja az új repülőgépek átvételét. A Váradi József-vezette légitársaság a szeptember 30-ával zárult első féléves pénzügyi eredmény-beszámolójában azt írta, 70 százalékkal 6,6 millióra csökkent az utasok száma az egy évvel korábbihoz képest, a járatok töltöttsége 94-ről 64 … Tovább
Több mint felével csökkent Hévízen a vendégéjszakák száma A múlt év első hét hónapjához képest 55 százalékkal csökkent Hévízen a vendégéjszakák száma, a visszaesés leginkább a kereskedelmi szálláshelyeket érintette, a magánszoba-kiadók ugyanis tartani tudták a tavalyi hasonló időszak eredményét – közölte hétfői sajtótájékoztatóján a város polgármestere. Papp Gábor arról számolt be, hogy idén jelentősen átalakult a vendégforgalom szerkezete a koronavírus-járvány miatt. Tavaly az év első hét hónapjában 753 … Tovább
Megelőző intézkedést vezetett be a fővárosi állatkert Hétfőn délelőtt egy szájmaszk került a Budapesti Állatkert közepén álló ősember szoborra, Tóth István szobrászművész 1899-ben készült alkotására. A városligeti intézmény ezzel is igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy mától az állatkerti állatházakban kötelező a szájat és az orrot eltakaró maszk, kendő vagy sál viselése. Eddig csak ajánlott volt, a mai naptól viszont már kötelező a szájat és az orrot … Tovább
Hazai superfoodok: orvosi tanácsok az őszi vitaminraktározáshoz Smoothie recepttel Ha tíz éve azt mondja neked valaki, hogy superfood, biztosan nem tudtad volna, mit jelent ez a kifejezés. Azóta igazi őrület alakult ki az ilyen gyümölcsök, gabonák, magok és zöldségek körül, hiszen egytől egyig tápanyagban gazdagok, és kiemelkedően jótékony hatással vannak az egészségre. Azt azonban kevesen tudják, hogy hazánkban is sokféle megtalálható közülük. A sárvári Spirit Hotel orvosa, … Tovább
5,5 millió utasra számít az idén a Budapest Airport A Budapest Airport az év hátralévő részében várható járattörlések és utasszámcsökkenés miatt legfeljebb 5,5 millió utasra számít idén, ezzel módosította a három hónappal ezelőtt kiadott éves prognózisát. A repülőteret üzemeltető Budapest Airport az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta, hogy a tavalyi utasforgalmi rekord után az idén újabb kiváló évre számított, több mint 17 millió utassal. Ehhez képest a repülőtér … Tovább
Globális problémát áthidaló kezdeményezés Magyarországon – Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Lesz mit nézni karácsonykor Rekordszámú, több mint 200 új karácsonyi mozifilm és televíziós produkció készült idén. Az imdb.com …
Jelentős eredmények a műanyag hordtasakok visszaszorításában Az EU környezetvédelmi miniszterei a máltai EU-elnökség szervezésében, 2017. április 26-án, Vallettában tanácskoztak a …