Gyermekvasutasokat avattak Budapesten Gyermekvasutassá avatták azokat a 10-14 éves gyerekeket, akik a 2021/2022-es tanévben elvégzett tanfolyam végén vizsgát tettek a vasutas szakma alapjaiból, valamint a gyermekvasút speciális ismereteiből; a gyermekvasutasok szombaton Budapesten tették le az esküt. A gyermekvasút hűvösvölgyi végállomásánál tartott ünnepségen Koncz Zsófia, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) parlamenti államtitkára elmondta, Magyarország kormánya továbbra is elkötelezett a vasútfejlesztések iránt. Kiemelte, hogy … Tovább
MKB: többet költenek idén nyaralásra a magyarok, mint a járvány előtt Idén 130 ezer forinttal többet szán nyaralásra a magyar lakosság a járvány előtti időszakhoz képest. A legutóbbi, 2019-es kutatás eredményeivel összevetve jelentősen nőtt azok aránya, akik vakációzni mennek, és szembetűnő az is, hogy egyre többen költenek 200 ezer forint feletti összeget üdülésük során. A jelentősen megnőtt utazási kedv mellett az elköltött összeg is kiugró emelkedést mutat: 169 ezer forintról 301 … Tovább
Megszűnik a szálláshely-szolgáltatók kettős adatszolgáltatási kötelezettsége A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) együttműködésének eredményeként a szálláshely-szolgáltatók, valamint az önkormányzatok számára megszűnik a korábbi kettős turisztikai célú adatszolgáltatás. A turisztikai ágazat egységes adatforrása a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) lesz. A jövőben az MTÜ által létrehozott és működtetett NTAK adatait használja a KSH a szálláshely-szolgáltatással összefüggő adatelőállítása során. Az erről szóló együttműködési … Tovább
MME: ne etessük a vízimadarakat! A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra kéri a víz mellett sétálókat, strandolókat, kirándulókat és nyaralókat, hogy sehol és semmivel ne etessék a vízimadarakat. A vízimadarak etetése felesleges, különösen nyáron, amikor korlátlanul találnak maguknak táplálékot. Etetésük ráadásul tömegesen sodorja veszélybe és betegíti meg az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek – közölte az MME … Tovább
Hétezer diák táborozik a nyáron magyar erdőkben A héten tizenkét útvonalon elindultak az erdei vándortáborok, amelyekben hétezer általános iskolás és középiskolai diák ismerkedik meg a környezettudatos életmóddal – közölte a szervező Országos Erdészeti Egyesület hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ által kezdeményezett és támogatott erdei vándortáborok küldetése, hogy minél több fiatal szerezhessen ismereteket és tapasztalatot a magyar erdőkről. Az állami erdőgazdaságok … Tovább
Menetrend szerinti járatot indított a Wizzair Sármellékről Csaknem másfél évtized után indult ismét menetrend szerinti repülőjárat a Sármellék-zalavári repülőtérről; a Wizzair heti kétszeri járata Dortmundot köti össze a Hévíz-Balaton Airporttal. Jakab Zsófia, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) marketing és kommunikációs vezérigazgató-helyettese az első járat csütörtöki érkezése kapcsán tartott sajtótájékoztatón elmondta: az MTÜ számára kiemelten fontos a német turistaforgalom erősítése a hévízi, balatoni régióban. Hogy az elmúlt időszakban … Tovább
Jelentősen nőtt a kerékpárral közlekedők száma Az elmúlt két évben jelentősen nőtt a kerékpárral közlekedők száma Magyarországon, ami a Jövő Mobilitása Szövetség szakértői szerint az autósoknak is előnyös a csökkenő gépjárműforgalom miatt. A szervezet közleménye szerint tavaly Magyarországon körülbelül 270 ezer kerékpárt értékesítettek, ebből 20 ezer e-bringa volt, így a kategórián belül az elektromos kerékpárok iránt nőtt a legnagyobb mértékben az érdeklődés. A megnövekedett vásárlást állami … Tovább
Elment Kopcsik Lajos világrekorder cukrász Egy Oscar- és Venesz-díjas, Guinness-rekorder, cukrász világ- és olimpiai bajnok cukrászmesterrel kevesebb lett a szakma. Szakmai munkássága azonban maradandó és generációk fogják még emlegetni a nevét. Június 19-én, vasárnap hajnalban 80 éves korában elhunyt Kopcsik Lajos, Sajólád szülötte és díszpolgára, Oscar- és Venesz-díjas, Guinness-rekorder cukrász, többszörös világ- és olimpiai bajnok cukrászmester.. Kopcsik Lajos Az egri Kopcsik Marcipánia alapítója, Sajószentpéter és … Tovább
Tovább növelheti az élelmiszerárakat a népegészségügyi termékadó emelése Tovább növelheti az élelmiszerárakat és a hazai élelmiszergyártó cégek problémáit a Neta emelése, pedig továbbra sem leszünk egészségesebbek tőle A hazai élelmiszergyártók nagy többségét képviselő Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége (FÉSZ) csak a június 4-én megjelent kormányrendeletből értesült az ágazatban nagyon sok hazai gyártót súlyosan érintő népegészségügyi termékadó (Neta) emeléséről és kiterjesztéséről. Az állam jövőre már évente közel 80 milliárd forintot kíván … Tovább
Desszertjeivel segíti a gyerekeket a nemzetközileg elismert magyar cukrász 4000 darab édességgel várják ingyen a kicsiketA koronavírus-járvány, és az orosz-ukrán konfliktus beárnyékolja a mindennapjainkat. Kevesebb idő jut egymásra, és kevesebb idő jut azokra az emberekre, akik törődést érdemelnek, például a hátrányos helyzetű gyermekek. Az ország számos pontjáról fognak most értük össze a cukrászok. Jakabfi Dávid, aki a modern cukrászat egyik kiemelkedő alakja hazánkban, egy jótékonysági eseményen szeretné vendégül látni … Tovább
Globális problémát áthidaló kezdeményezés Magyarországon – Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Ma tartották a Bocuse d’Or szakácsverseny magyarországi elődöntőjét Ma tartották a Bocuse d’Or szakácsverseny magyarországi elődöntőjét Tizenegy induló mérte …
Gesztenyés csirkemell fasírt Gesztenyés csirkemell fasírt A Rádió Egerben rendszeresen játszunk Food Pokert. Nemrég a gesztenye és …