Cukorbetegség és magas vérnyomás – veszélyes kombináció Cukorbetegség és magas vérnyomás – veszélyes kombináció Gyakran nem önálló kórkép, hanem más betegségek mellett alakul ki a cukorbetegség. Ilyen többek között a cukorbetegség mellett fellépő hipertónia, amely pluszban megnehezíti az ember életét. Hogy miként kerülhetjük el a velük járó súlyos szövődményeket, azt Kapocsi Judit tanárnőtől, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistájától tudtuk meg. Hipertónia és a cukorbetegség kapcsolata A … Tovább
Torkos Csütörtök: csupán néhány szabálytalankodó volt Torkos Csütörtök: csupán néhány szabálytalankodó volt A Nemzeti Adó- és Vámhivatal fővárosi revizorai a torkos csütörtöki ellenőrzésen hatvanhárom vizsgálatból mindössze ötször találtak szabálytalanságot. Akadt ugyan olyan vendéglátóhely, amely az ilyenkor szokásos árengedményt a pénztárgép használatának mellőzésével akarta kompenzálni, a jellemző mégis a nyugtaadás és a szabályszerűen bejelentett alkalmazott foglalkoztatása volt. A NAV revizorai Torkos Csütörtökön is ellenőrizték a fővárosi … Tovább
Mulatóból lett mozi – a legszebbek között az Uránia Mulatóból lett mozi – a legszebbek között az Uránia Előbb mulató, majd a tudományos ismeretek terjesztésére szolgáló épület volt az Uránia Nemzeti Filmszínház, amely egy internetes szavazásnak köszönhetően most a világ legszebb mozija lehet. Az intézmény ezzel bekerült a köztudatba, programjai iránt pedig megnőtt az érdeklődés – mondta el a Rádió Orientnek Bakos Edit. Az ügyvezető igazgató ezek közül … Tovább
Eredetük igazolásának hiánya miatt ‘elúsztak’ a halak Eredetük igazolásának hiánya miatt ‘elúsztak’ a halak A Torkos Csütörtök előtti héten a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitánysággal közösen ellenőrzött a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága Budapesten. A vizsgálat során több mint 3 mázsa halat vontak ki a forgalomból az ellenőrök. Halszaküzletben, valamint több – halételeiről ismert – étteremben folytattak vizsgálatot az élelmiszerbiztonsági szakemberek, mely során 3,4 mázsa halat és további élelmiszereket … Tovább
Baconos csirkemell rolád, kolbászos, szalonnás rizzsel Baconos csirkemell rolád, kolbászos, szalonnás rizzsel Hozzávalók (4 személyre): 60 dkg csirkemell 3 dkg dijoni 0,01 kg feketebors (őrölt), 1 dl olaj 1 csokor petrezselyem 30 dkg bacon 20 dkg kolbász 0,5 kg rizs 2 dkg só. A csirkemellet felszeleteljük, majd mustárral megkenjük és baconnal betakarjuk. Ezután feltekerjük, hogy hengeres legyen, majd beolajozott alufóliába csomagoljuk. Faszénparázson megsütjük. … Tovább
Camambert sajtos, narancsos kevert saláta, dióval Camambert sajtos, narancsos kevert saláta, dióval Hozzávalók (4 személyre): 1 fej jégsaláta 2 db camambert sajt 15 dkg dió 1 marék koriander 2 db narancs kifacsart leve 0,01 kg feketebors (őrölt), 2 dkg só. A jégsalátát összetépjük, majd egy keverőtálba tesszük. Az összevágott koriandert, és a narancs levét hozzáadjuk, majd átforgatjuk. Közben a diót egy serpenyőben szárazon … Tovább
Camamberttel sült padlizsántorony, vinegrettes salátával Camamberttel sült padlizsántorony, vinegrettes salátával Hozzávalók (4 személyre): 2 db padlizsán 15 dkg camambert sajt 0,5 dl étolaj 25 dkg sárgarépa 10 dkg vöröshagyma 10 dkg mozzarella 1 dkg só. 2 db kaliforniai, vagy kápia paprika 4 db paradicsom 1 db uborka 4 db lilahagyma 2 kanál fehérbor ecet 1 dl Olivaolaj 1 kanál mustár 1 citrom leve … Tovább
Padlizsánnal, hagymával töltött jércemell, hagymástört burgonyával Padlizsánnal, hagymával töltött jércemell, hagymástört burgonyával Hozzávalók (4 személyre): 60 dkg csirkemell 20 dkg padlizsán 0,5 kg bacon 50 dkg vöröshagyma 0,01 kg feketebors (őrölt), 0,8 kg burgonya 2 evőkanál sertészsír 2 dkg só. A csirkemellet felszúrjuk, a megtisztított és kevés olajon lepirított hagymát, és padlizsánt sóval, borssal ízesítjük, majd a felszúrt csirkemellbe töltjük. Bacon-be göngyöljük és … Tovább
Italt vártak a művészetért cserébe egy szentpétervári rendezvényen (MTI) – Alkohollal fizethettek a látogatók egy pénteki szentpétervári művészeti rendezvényen – adta hírül a BBC. A „Művészet alkoholért” elnevezésű rendezvényt február 13-án tartották, egy nappal Valentin-nap előtt, a szervezők szerint mindazoknak, „akik a művészetbe szerelmesek”. A látogatók ezúttal otthon hagyhatták a pénztárcájukat, a művészek inkább alkoholt vártak fizetségként a műveikért cserébe. „Jobban értesz az alkoholhoz, mint a művészethez? Többet … Tovább
Városnéző étterembusz járja Párizst Városnéző étterembusz járja Párizst (MTI) – A francia gasztronómia ínyencségeit és egy csodálatos városnézés élményeit kínálja a Párizs nevezetességeit körbejáró Bustronome nevű étterembusz. A Párizs utcáin négy hónapja közlekedő, feketére festetett, üvegtetős kétszintes busz belülről egy elegáns éttermi tetőteraszra emlékeztet, ahonnan minden irányba csodálatos kilátás nyílik a városra. A Bustronome-ban Vincent Thiessé séfnek köszönhetően a francia konyha különlegességeit kóstolhatják meg … Tovább
Globális problémát áthidaló kezdeményezés Magyarországon – Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Folytatódik a HajóHíd Est sorozat a Kossuth Múzeumhajón A június 1-jén megrendezésre kerülő negyedik HajóHíd Est témája a budapesti trolibuszközlekedés lesz ‒ …
Önellenőriztek a Séfek 2019. április 1-én a budaörsi Friedmann házban került megrendezésre a Chef workshop, melyen a …