Portré Az elnök, aki által az állóvíz fodrozódni látszik Nem is olyan túl régen, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületében tisztújítási ceremónia zajlott, melynek gyümölcseként mára, egy teljesen új szemléletű elnökség koordinálja a nagy tradícióval bíró, „Séfklubként” is emlegetett egyesületet. Ennek apropóján készítettem az új elnökkel interjút, melyben az egyesület múltjára, jelenére és jövőjére is kitértem. Olvassátok, hát Asztalos Istvánnal történő beszélgetésemet. István, talán kezdjük onnan, hogy honnan ismered … Tovább
Ajánló Túl az ötvenen az Étrend taglétszáma 2017. március 6-ára hívta össze, idei második közgyűlését az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete, hiszen az elmúlt időszak eseményei, valamint a jövőbeli célkitűzések ezt indokolttá tették. A Séfklub újabb tagokkal bővült, így a tavalyi kritikusan alacsony tagszám után, az idei létszám bőven meghaladja az ötven főt. Jöttek Bajáról, Kalocsáról, Gyenesdiásról, Győrből, de volt olyan is, aki hétszáz kilométert utazva Csíkszeredáról érkezett. … Tovább
Ajánló Megjelent az Oldalas magazin 2017. márciusi száma! Megjelent az Oldalas magazin 2017. márciusi száma! Ez <mint ahogyan magazinunk korábbi számai is>, mindenki számára ingyenesen és azonnal elérhető a honlapunkon (www.oldalasmagazin.hu ), vagy közvetlenül a következő linkre kattintással: Oldalas magazin 2017. márciusi szám (Katt!) A tartalomból: → Objektív: Interjú Pálvölgyi Zoltánnal, aki a János Étterem séfje és azon jeles szakácsok egyike, aki azzal is büszkélkedhet, hogy Lukács … Tovább
Ajánló Felszállt a fehér füst az Étrend Egyesület tisztújító közgyűlésén 2017. első komolyabb változása, hogy az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének január 9-én megtartott tisztújító közgyűlésén új elnökség került megválasztásra. A novemberi közgyűlésen tapasztalható mozgósítási hullám tovább fokozódott, így az elnökválasztással kapcsolatos eredmény is megkérdőjelezhetetlenül a változás mellett szólt, ugyanis 91.6%-ban támogatták Asztalos Istvánt abban, hogy Némedi Józsefet ő válthassa a székében, így ő lehessen az Egyesület új elnöke. Megkapták a … Tovább
Portré Portré: Várhelyi Miklós Ebben a hónapban egy sokat látott Venesz-díjas mesterszakácsot, szakoktatót mutatunk be nektek. Ő az, aki az évek alatt több száz, akár több ezer ember oktatásának, szakáccsá nevelésének is részese volt. Ő az, aki jelenleg a csepeli BVHSZC Szamos Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája szakoktatójaként tevékenykedik. Fogadjátok Várhelyi Miklóssal készült riportunkat szeretettel. Várhelyi úr, Önről, a magánéletéről mit tudhatunk? 1954-ben születtem … Tovább
A la carte Egy pozitív példa Az elmúlt időszak egyik jeles eseménye <amiről vélhetőleg a legtöbben is beszéltek> nem más volt, mint, az egyik hazai szakmai szervezet tisztújítási ceremóniája. Maga a folyamat a szokásostól némiképp eltért, ezt elmondhatjuk, azonban ennél többet most ezzel nem kívánunk foglalkozni. Amivel viszont igenis kívánunk foglalkozni, az a személyesen begyűjtött élmény, melyet néhány évvel ezelőtt el sem tudtam képzelni, most pedig … Tovább
Színes Road Show tizedik állomás – Budapest BGE – 2016. december 1. December 1-én a Budapesti Gazdasági Egyetemen (BGE) megtartott előadással zárult Lukács István Séf című könyvének, az idei évre meghírdetett tíz állomásból állóroad-showja. A meghívás ezúttal Dr. Sándor Dénestől érkezett, aki a BGE Vendéglátóipari tanszékének docense. Sajnos Ő most nem tudott jelen lenni, mivel az EuroSkills versenyen tartózkodik. Jelen volt viszont Dr. Fekete-Frojimovics Zsófia adjunktus asszony, aki mindenben a segítségünkre volt. … Tovább
A la carte Becsület, tisztesség, elhivatottság! Nem is olyan régen, még mást gépeltem volna ide, azonban az elmúlt időszak tökéletesen alkalmas volt arra, hogy megfogalmazódjon bennem jelen cikkem, mellyel megpróbálom a lehetetlent… Ki ne emlékezne a középkorúak közül arra az időkre, melyek a vendéglátóipar azon korszakáról szóltak, mikor még nem általános jellemző volt az egymás hátba támadása, vagy másokon való keresztülgázolás, esetleg a törtetés, az ismeretlenül … Tovább
Ajánló Megjelent Lukács István Séf című könyve 2016. 09. 23. Ez volt az a dátum, amely szerintem még jó sokáig benne marad a köztudatban, ugyanis ezen a napon jelent meg Lukács István Séf, ugyanazon című életrajzi könyve. A rendezvény helyszínéül a Novotel Budapest Centrumot választották a szervezők, hiszen ez a korábbi Palace szálló, ahol Lukács István 62 esztendővel ezelőtt megkezdte tanulóéveit, azaz itt kezdte a szakmát. Éppen … Tovább
A la carte Van úgy, hogy dönteni kell Az Oldalas magazin szeptemberi számát teljes egészében Lukács István séf úr, a hazai szakácstársadalom egyik megbecsült (?) doyenje munkásságának és az életrajzi könyvének szenteljük. Ezért a vezércikk sem szólhat másról, mint, hogy milyen tapasztalatokat hozott számomra az elmúlt kilenc hónap. Az elmúlt háromnegyed évben szerencsém volt Lukács séf úrral hetente egyszer találkozni, de volt olyan hét is, amikor ennél többször … Tovább
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Idénymunka kereső portállal segíti a mezőgazdasági munkavállalást az agrártárca Munkaszüret néven indít mezőgazdasági álláslehetőségeket kínáló internetes oldalt az Agrárminisztérium. Az online felülettel a …
Úttörő vörösborok a Balaton partjáról A Berliner Wine Trophy nemzetközi borversenyen mindkét egyedi vörösbor aranyérmet nyert Balatonfüred, 2025. március …