Főoldal Hírek A la carte Van úgy, hogy dönteni kell

Van úgy, hogy dönteni kell

20 perc átlagos olvasási idő
0
2,518
 ehaccp_topbanner3.jpg

Az Oldalas magazin szeptemberi számát teljes egészében Lukács István séf úr, a hazai szakácstársadalom egyik megbecsült (?) doyenje munkásságának és az életrajzi könyvének szenteljük. Ezért a vezércikk sem szólhat másról, mint, hogy milyen tapasztalatokat hozott számomra az elmúlt kilenc hónap.

Az elmúlt háromnegyed évben szerencsém volt Lukács séf úrral hetente egyszer találkozni, de volt olyan hét is, amikor ennél többször is összeültünk. Ő csak mesélt, sztorizott, anekdotázott, mondta, mi meg hallgattuk. Hallgattuk a véget nem érő történeteket, amelyekben minden esetben akadt egy közös motívum.  Nem más, mint a hozzáállás, a szakma szeretete, és az elhivatottság, amit még a nagy elődöktől szívott magába a Séf.

És bevallom: irigykedem.

Nem feltétlen az élményeket vagy a sikereket irigyeltem, hanem azt, hogy ő még közéjük tartozik. Ezek a régi séfek megtestesítették a vendéglátóipari szakmát, ők voltak a nagy generáció! Ők, akik megkérdőjelezhetetlenül ott voltak a séfvilág elitjében.

Amellett, hogy mint mondottam, a Jóisten megadta, és volt lehetőségem beszélgetni Lukács Istvánnal, megkaptam a lehetőséget, hogy felismerhessem a korszakok közti különbséget. Ezzel a felismeréssel azonban önmagában nem sokra mennék, ha nem írnám ki magamból ezeket a gondolatokat. Úgy érzem, azonban, hogy el kell juttassam sok mindenkihez. Igen azt gondolom, hogy azt, amit mi hallottunk, amiket átéltünk az interjúk során és azt, amiket a megkopott fényképeken láttunk, azt bizony el kell mondani, meg kell mutatni, mert az mindenféle túlzás nélkül állítható, nemzeti kincs. A múltunk. Sajnos ma nem ezt tapasztaljuk, és az a tény, hogy a múltat, a nagy elődöket nem becsüli ez a szakma (sem) inkább elszomorít, mint örömmel tölt el.

Ma is vannak nagy tehetségek, ez kétségtelen. Vannak kimagasló eredmények, ez is igaz. Mégsem találni azt a fajta alázatot, segítőkészséget, ugyanakkor megalkuvás nélküli elhivatottságot, mellyel Lukács István és az elődeink fel voltak vértezve. Valahogy másképp álltak a szakmához, de ami még fontosabb másképp álltak a kollégákhoz, egymáshoz. Ha bárki hibázott, vagy nem tudott valamit, akkor annak segítettek, és nem pedig egymás sértegetésével ütötték el az időt…

Ma már nem ritka, hogy a kollégák egymásnak esnek, úgy a konyhában, mint a népszerű közösségi portálokon. Teszik ezt sokszor igazi tét nélkül, de mégis, valahogy jól esik a lelküknek, ha beszólogatnak egymásnak, hiszen egy-egy vitriolos, maró posztra elégedetten csettintenek a barátok, ismerősök. Egy furcsa, hamis, virtuális világban élünk!

Tesszük ezt ahelyett, hogy egymást segítve a közös előrehaladást, a minőségibb vendéglátást, valamint a fejlődést céloznák meg. Ma már csak a trend, a sikk számít. Egy "hétköznapi" szakácsnak meg sem lehet szólalnia, vagy nem lehet releváns a véleménye, mert „mégis ki ő?” Igen ám, de ezzel éppen a régi öregek, Rákóczi bácsik, Szathmáry Lajosok, Kövi Pálok, Miklós Bálintok, Siska Józsefek (…) emlékét tiporjuk a porba. Sajnos azt kell mondanom, hogy forognak a sírjukban, látván, hogy szeretett szakmájuk mivé lett. Én azt hiszem a fél világ büszke lenne arra, ha ilyen neveket tudna az elődei között, mi meg már azt sem tudjuk kik ők, vagy mit tettek hazánk gasztronómiájáért. Talán már azt sem tudjuk, hogy a ma is kedvelt receptek miként, és hogy alakultak ki. Mennyi pluszt, mennyi energiát fektettek azokba, hogy fennmaradjanak az utókor számára.  Ma már elhisszük, ha egy önjelölt gasztroblogger a reggeli kávéja mellett leír valami butaságot. Meggyőződéssel bólogatunk mindenre, de semmi több. Bábok vagyunk, akik nem éreznek magukban annyit, hogy az egymás kritizálását a valódi szakmaiságra cseréljük. Előbbi valahogy jobban megy, közelebb áll a szívünkhöz. A legnagyobb örömünk, ha megvehetjük magunknak a mások által is használt termékeket, és mi is büszke tulajdonosok lehetünk. Ez kielégít minket.

Séf úr generációjához visszatérve. Számtalan történetben hallottam, hogy a világversenyekre való felkészülések <melyekről a ma is népszerű receptek többsége származik>, a munkaidő végeztével kezdődtek, és mindaz saját alapanyagból. De talán ami még ennél is fontosabb, hogy összeültek, séfek és szakácsok mindenhonnan, és együtt gondolkodtak, kísérleteztek, majd pro és kontra érveket, illetve ellenérveket ütköztettek, hogy maximális minőséget és kiváló ételeket főzhessenek. Nem pedig egymást piszkálták. Ez nagy dolog volt akkoriban, de valljuk be, hasonlóan nagy dolog lenne ez mostanság is, amikor a vendéglátós a vendéglátósnak ellensége.

Ma már egy olyan világban élünk, ahol a teraszt, vagy éttermet üzemeltető vezetők, üzleti haszon reményében egymást „felnyomják”. Megpecsételve ezzel szeretett szakmánk sorsát, valamint mások megélhetését.

A hamarosan megjelenő könyvben éppen ezek azok a dolgok, melyekre ellenpéldaként egy más szemléletet mutatunk, melyből ráébredhetünk, valami nem jó, valami nem a jó irányba folyik. Valamit tennünk kell és valamiben magunknak is változnunk kell. Jó lenne, ha megértenénk ezt, megértenénk a könyv üzenetét. Megértenénk egy idősebb kolléga emlékeit, valamint azt, amit az idősebb generációtól tanulhatunk el. Éppen azt kellene tennünk, mint amit az indiánok tettek: fiatalokkal indulni a csatába, de mégis az öregek tapasztalatára és bölcsességére támaszkodni. Ez lenne szerintem a leghatékonyabb kombó!

Addig pedig mindenkinek javaslom, olvassa el Lukács István Séf című könyvét, majd utána üssön fel egy palack bort, és nézzen magába, gondolja át, hogy hol tartunk ma, vagy, hogy mi lesz mindennek a következménye, a vége.

Mi a magunk részéről szeretnénk, ha minél többekhez eljutna a filozófia és a szellemiség, amit elődeink magukban hordoztak. Jó lenne, ha nem ellenségként tekintenénk rájuk, valamint büszkék lennénk az általuk nem kis munkával elért sikerre. Ha ezáltal az identitásunk erősödhetne, a vendéglátóipar seregének mentális állapota is javulhatna. A magam részéről ezt mindenképpen üdvözölném.

Már csak egy dolgunk van. Eldönteni, hogy az egyéni érdekekkel átszőtt érdekcsoportok véleményére hagyatkozunk, vagy visszatalálunk az igazi vendéglátáshoz, mert hiszünk egy nemzetközileg elismert géniusz meséinek???

A döntés a miénk!

lukacs_istvan_sef_konyvborito

A könyv már rendelhető 3300.- Ft-os áron a webshopból! IDE KATTINTVA elérhető!

A cikk, az Oldalas magazin 2016. szeptemberi számában jelent meg! 

Minden jog fenntartva! © Oldalas magazin 2016

Pixabay

Summary
0 %
Felhasználói értékelés : 0 (0 Szavazat)
Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat A la carte

Cikk ajánló

Magyarország étele 2025 középdöntő: a gasztronómiánk kulturális örökségünk

A gasztronómia kulturális örökségünk, melyet kötelességünk megőrizni, majd átadni azt a jö…