Ha kipusztul a fóka, éhen hal az eszkimó is

         Ma már senki számára nem lehet kérdés, hogy a vendéglátóiparban nem csak stagnál a vendégek száma, de az egy főre vetített bevétel is drasztikusan lecsökkent az elmúlt évek során. Köszönhető mindez a fizetőképes kereslet csökkenésének, valamint az egységszám folyamatos emelkedésének. Ez egyértelmű következmény, hisz a kevesebb vendég nem tud eltartani több üzletet.

         A döntéshozók – legalábbis a nyilatkozatok szintjén – a vendéglátást mindig is húzóágazatnak tekintették, hiszen a turizmus és vendéglátás önmagában a GDP közel tíz százalékát teszi ki. Ha pedig belegondolunk, hogy az iparágban működő megközelítőleg ötvenezer egységben hány kolléga dolgozik, egyértelműen kiderül, hogy nem elég, hogy gazdaságilag fontos tényező az ágazat, de a maga kétszázötvenezer fős bázisával minden szempontból megkerülhetetlen tényező.

         Azonban a húzóágazat szócska odaítélése nem jelenet kiváltságos helyzetet, vagy stratégiai szerepet. Elég, ha csak abba belegondolunk, hogy a fenti tömegű alkalmazottak után befizetendő közterhek milyen kötelezettséget rónak a tulajdonosi rétegre? Örömmel üdvözölném az elmúlt időszak elmaradt döntéseit, melyből azt olvashatnám ki, hogy a folyamatos stratégiai pályázatokkal a fejlesztéseket igyekeztek szorgalmazni, ha másért nem, hogy a munkakörülmények elfogadhatóbbak lehessenek, megajándékozva azzal a vendéglátásban dolgozókat. Hozzá tehetjük, hogy mindezt nem várhatnánk el ok nélkül, hiszen mezőgazdasági országként a hazai mezőgazdasági termelés részaránya a GDP tekintetében mindössze öt százalék között mozog, az oda irányuló fejlesztési támogatások összege pedig messze megelőzik a mi ágazatunkat.

A sokat szidott munkaadók végre elérhetnék, hogy ne egérlyukakban kelljen a napi tizennégy, tizenhat órákat eltölteni, hanem ténylegesen megtervezett és takarítható, gépesített munkahelyeken.

Mivel már említettem, hogy a turizmus és vendéglátás tevékenységével jelentős mértékben hozzájárul a bruttó hazai össztermék növeléséhez, így ha összegeznem kellene, akkor a döntéshozók és törvényalkotók célja az kellene legyen, hogy a vendéglátó üzletek magasabb bevételre tehessenek szert, mely azután színvonalasabb körülményeket és felpörgő gazdaságot eredményezhet. Ezt a magasabb haszonkulccsal érhetnék el, ami nem feltétlenül jelentene magasabb áron értékesítést.

A vendéglátás és a gazdaság kapcsolata szorosan összefügg, hiszen az ágazat egyértelműen munkahelyeket teremt és tart meg. Éppen ez okozhatja a jelenlegi problémát, mely valljuk be, a döntéshozónak eléggé kényelmes helyzetet hoz létre. Hiszen itt 1 forint előállításához mindjárt minimum kettő, de sok esetben három embert kell alkalmazni, mert hihetetlenül nagy az élőmunka igény.

A Nagy Testvér elégedetten, hátradőlve nézi, hogy minél jobban nő az üzletek száma, úgy emelkedik az alkalmazottak mennyisége is, ami aztán egy egészséges társadalomban piacot képez a mezőgazdaság és az ipar számára. Javítja az infrastruktúrát. Megőrzi és fejleszti az étkezési kultúrát. Végül, de nem utolsósorban ápolja a magyar konyha hagyományait.

Ki ne akarna egy ilyet? Igen ám, de ehhez fejleszteni kell. Fejleszteni, mert a munkaadói oldalt az adó és adminisztrációs terhek nyomják, míg a munkavállalók egyre gyérebb fizetési hajlandósággal, egyre romló munkakörülményekkel küzdenek. Ezért számukra nem marad más, mint mérlegelni, amennyiben mozgósítható a család, vagy család híján önnön maguk, akkor a mielőbbi emigrálás mellett döntsenek, esetleg maradjanak. Amíg a német munkanélküli segély összege sokszorosan haladja meg a magyar minimálbért, ez nem túlságosan fényes jövőkép!

És elértünk oda, ahol már összegeztük is a problémát, mely a vendéglátás szereplőit érinti, és melyet a politika generál. Igen, minden populizmus nélkül kijelenthető, hogy a zavar legfőbb okozója mindenképpen a döntéshozatal, még, ha nem is biztos a szándékosság. Manapság bárki nyithat éttermet, aki elég tőkeerős. Ugyanakkor semmi szabályozás nincs azzal kapcsolatban, hogy a felvevőpiac mennyi egységet bír el. A legjobb ilyen esetben arra hivatkozni, hogy a piac majd megszűri magát, azonban ez mégiscsak hibás gondolkodás lehet, hiszen ha erős ágazatot, és biztos lábakon álló vendéglátást akarunk, akkor nem lehet érdeke sem a túl erős, sem a túl gyenge vállalkozásokat életben tartani. Márpedig szabályozás nélkül ezek épp úgy kialakulnak majd, épp úgy torzul a piac. Végeredményben pedig ugyanaz a forgatókönyv játszódik le, mint a társadalomban, ahol a középréteg szép lassan kikopott.  A társadalomban is ott is van a tőkeerős, és van, aki éppen csak vegetál, de a tömegeket produkáló középréteg szinte megszűnt. Pedig ők voltak azok, akik még nem is olyan régen, nagy számban töltötték meg az éttermeket.

Jó lenne hozzákezdeni a jövő építéséhez, méghozzá úgy, hogy először mérjük fel a probléma valós okát. Ha reálisan fel tudjuk az okot ismerni, akkor meg is tudjuk majd oldani.

Addig pedig éttermek jönnek, éttermek mennek, éttermek nyitnak, éttermek zárnak.

Épp úgy, ahogy a kollégák is teszik… egyre többen!

Asztalos István
Főszerkesztő

A cikk az Oldalas magazin 2016. márciusi számában jelent meg!

Minden jog fenntartva! © Oldalas magazin 2016

Pixabay