Facebook-kampány 999 évesen

A Bakony szívében egy kicsi faluban közel ezer éve őriznek és örökítenek tovább szerzetesek egy csodát: jelmondatuk, az Ora et labora csodáját. A bakonybéli bencés Szent Mauríciusz Monostor öt örök fogadalmas szerzetes és két növendék állandó otthona napjainkban, akik rendhagyó dologra szánták el magukat. Elhatározták, hogy tavaly ősztől egészen az idei húsvétig Facebook-oldalukon betekintést engednek életük részleteibe: megmutatják legfontosabb dilemmáikat és legintimebb döntéseiket az internet világának.

A rendhagyó projektbe és közösségi médiakampányba a Pulitzer-díjas újságíró, Varró Szilvia vezette Aeffect Communications segítségével vágtak bele.„Az egyházaknak van az egyik legnagyobb sztorijuk, bűn lenne nem elmondani” – fejtette ki a decemberi Forbes magazinban Varró Szilvia, hogy csapatával miért is vállalta el a testvérekről szóló Facebook-kampány vezetését.

Miért pont a Facebook?

„Már az apostolok munkaköri leírásában is benne volt, hogy hirdessék az igét, és Bakonybélben több szerzetes testvérnek is különleges retorikai képességei vannak. A legerősebb kommunikációs csatornájuk a szószék, de ezáltal csak kevesekhez érnek el. Miközben páratlanul hitelesen és ütősen tudnak az élet legfontosabb dolgairól beszélni: döntésekről, krízisről, testiségről és testvériségről” – mondja az újságíró. A napjainkban szinte megkerülhetetlen közösségi média tehát kiváló felületet biztosít arra, hogy a testvérek olyanokhoz is közelebb tudjanak lépni, akik térben és időben messze vannak.

A közösségi oldal nyilvánossága előtt arról beszélnek – sokszor meghatóan nyíltan –, miért választották a szerzetesi hivatást, hogyan őrzik azt, beavatnak a szerzetesi élet dolgos mindennapjaiba, és elárulják, mivel töltik szabadidejüket. Beszélnek nőtlenségről, csöndről, Istenről, halálról és persze Bakonybélről.

A bakonybéli monostor története igen fordulatos (amiről bővebben itt olvashatnak). Az épületet a szerzetesrend 1998-ban kapta vissza, a munkálatok és felújítások pedig azóta gyakorlatilag folyamatosak, hiszen az öt hektáros terület egy része teljesen lepusztult az idők során. „Ahhoz, hogy valami új szülessen, el kell rendezni a múltat. Közelebb lépni, megismerni azt, amire építkezünk” – véli Ábel atya, aki 14 évesen került Pannonhalmára. Érettségi után rögtön szerzetesnek jelentkezett, Bakonybélbe érkezése után pedig nem sokkal egy építkezésen találta magát projektvezetőként.

Magyarország kormányának döntése nyomán „A Bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor felújítása és turisztikai elemekkel történő bővítése” c. projekt 1,4 Mrd Ft vissza nem térítendő EMMI-támogatásban részesült. A projekt lebonyolítója az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő. A szerzetesek tisztában vannak azzal, hogy a munkálatok sok türelmet és áldozatot kívánnak a falu lakóitól, a látogatóktól, sőt tőlük, maguktól is, de hisznek a megújulásban. A mindennapok az építkezéstől függetlenül a jól megszokott mederben zajlanak, a testvérek teszik a dolgukat, lelkesedéssel, nyitottsággal, imádsággal. És időnként posztolnak a Facebookra.

Ora et labora a mindennapokban

„A Regula nemcsak külső szabályzat, hanem egyfajta belső mérce is, amihez mindig tudsz igazodni az élet legkülönfélébb helyzeteiben” – mondja Günter testvér. „Azért lettünk szerzetesek, hogy amennyire lehet, az egész napunkat Isten jelenlétében töltsük” – teszi hozzá egy másik posztban Izsák testvér. „Vannak olyan tevékenységek, amik befelé visznek az imádságba, és vannak olyanok, amik ezt segítik, mint a fizikai munka, a kerti munka, a műhelymunka. És vannak, amik kifelé visznek, de ha jól csinálja az ember, vissza tud találni.”

Különleges éke Bakonybélnek a szerzetesi gyümölcsöskert és az arborétum. A monostorokhoz ősidők óta tartoznak kertek. A „béli kert” minősített biogazdálkodás, amelyben a szerzetesek mellett munkatársak és önkéntesek is dolgoznak. Az itt termesztett kerti gyógynövényeken kívül a környező tájvédelmi körzet erdeiben és mezőin gyűjtött növényekkel is foglalkoznak. A monostorba sok vendég is érkezik, a kikapcsolódni, elmélkedni vágyókat sétaút vezeti végig a területen. A kert gyümölcseiből hagyományos eljárással, adalékanyagoktól mentes monostori lekvárok és szörpök készülnek, de készítenek különleges gyógynövényes csokoládékat, likőröket, sört, bort, mézet, sőt kozmetikumokat is a testvérek, a termékeket pedig maguk értékesítik.

Működik továbbá egy különleges műhely is a monostorban, a Gemmauríciusz Bronzműves Műhely. Anzelm testvér 1999-ben, autodidaktaként kezdett el szakrális kisplasztikákat készíteni. „A múzeumok őrzik a keresztény évszázadok ötvös remekeit, melyeket egyszerű öntészeti eljárással és némi kézi munkával reprodukálni lehet” – mondja. A közösségi oldalon az ő „műhelytitkaiba” is betekintést nyerünk.

„Pár éve találtam rá a Gemmauríciusz márkanévre, melyben benne van a monostorunk patrónusának Szent Mauríciusznak a neve és a crux gemmata, amely Krisztus szenvedésére és feltámadására utal. A gemma vésett drágakő, amely a feltámadásra utaló szimbólum” – osztja meg például az elnevezés titkát. A műhelyben különböző népek – magyar, orosz, ír, etióp és kopt ötvösművészek alkotásairól készülnek másolatok. A régi korok és a kortárs művészek által megmintázott Krisztus-képek, keresztábrázolások az alkotók hittapasztalatát és szakmai igényességét is tükrözik. A számos középkori és néhány kortárs szakrális műalkotás nemes másolatát cinkből, bronzból vagy ezüstből készítjük el. Az orosz fémikonokról – az előállítás technológiájára és lelkületére utalva – mondják: bronzba öntött imádságok. Ugyanez a monostor műhelyében készített másolatokról is elmondható.

Minden testvérnek megvan a maga feladata – így teljes a ’rend’. A szerzetesek étkeiért a mindig friss humorú János testvér felel, aki karácsonykor például édesapjától tanult, messze földön híres foszlós kalácsának receptjét osztotta meg. (Én kóstoltam, valóban fenséges! – a szerk.)

„Sokan azt hiszik, hogy a szerzetesség előre hozott öregek otthona” – mondja. „Biliárdozgatunk, virágokat locsolunk, megsimogatjuk a kiscicát és eltelt a nap. De én ma például 4:45-kor keltem. Reggel volt egy munkamegbeszélés, aztán e-mailekre válaszoltam, ebéd után lelki beszélgetés, szentmise és vesperás… Mindenki végez fizikai munkát is, a kert művelésébe is besegítünk.” János testvér kedvenc látogatói kérdése volt, hogy ugye nem ők vágták és pakolták be a fákat. „Nem, gondoltam, hol Betlehemből, hol Jeruzsálemből hívunk angyalokat.” Hogy a munkamegosztás mennyire jól működik, abban Simeon testvér is megerősít minket: „Ábel atya mint perjel – ő a monostor vezetője – minden munkából kiveszi a részét: (tavaly) áprilisban 40-50 centi hó is leesett váratlanul. Mire hajnalban kinyitottam a főbejáratot, Ábel atya már ellapátolta a havat. Kicsit el is szégyelltem magam. Szólhatott volna, hogy gyertek havat lapátolni. De ő volt az első” – meséli. „Nem vagyunk egyformák, mindenki akkor kel, amikor szeretne. Egy a fontos: érjen oda reggel fél 6-ra az imára” – állapítja meg János testvér.

A dolgos hétköznapok mellet pedig ott a lelki élet is, mely nem kevesebb figyelmet és munkát igényel, mint mondjuk a kert. A testvérek is megküzdenek a maguk problémáival, viszik a csak nekik készített belső kereszteket. Ezzel kapcsolatban Izsák testvér osztott meg egy nagyon intim, ám fontos, és mindig időszerű gondolatot. A kimerültség vagy ’burnout’ ugyanis megeshet egy szerzetessel is. Négy éve, amikor még csak négyen éltek a Monostorban és rengeteg volt a feladat, Izsák testvérben komolyan megfordult, hogy nem megy így tovább. Ekkor a többiek támogatásával kivett egy ’szabbatikus időt’: egy hónapig az El Caminon gyalogolt, majd három hónapot egy spanyol trappista közösségben töltött. „A monostor egy sivatagban volt, miközben én is egy belső sivatagban éltem. Az apáton kívül nem beszéltem, senkivel, fizikai és szellemi munkát végeztem és imádkoztam. És megújulva jöttem haza, itt a helyem, folytatom. Több dologból ezután szálltam ki, átalakítottam az életemet.”

Két világ határán – az Egy világa

Bizonyos imaalkalmak, mint az énekes zsolozsmák, a vendégek, látogatók, önkéntesek számára is nyitottak. Ez egészen különleges átjárhatóságot teremt a testvérek belső élete és a külvilág élete között. „4 éve nyáron önkéntes munkára jelentkeztem, nem utolsó sorban azért, hogy hallhassam, ahogy Izsák testvér pszaltérionon kíséri a zsolozsmát – meséli egy már visszatérő látogató, aki azt is hozzáteszi: „az együtt töltött idő alatt megtapasztaltam, hogy lehet úgy dolgozni, létezni, hogy a napot az Istennel és a közösséggel való találkozás, a közös ima szent ideje strukturálja, nem pedig a tennivalók. Kapa, kasza várjon, az imádság ideje van! Gyerekként jól tudtam ezt, de itt erősödött meg bennem újra a reménység, hogy nem két világ van – egy nyomasztó a sürgető tennivalóknak, egy másik pedig a békének és az együttlétnek, hanem csak Egy. Azóta is havonta pár napot ott töltök, egyedül, vagy valakivel, akinek éppen arra van szüksége, hogy eljöjjön velem oda. Valakivel, aki még azt éli, hogy két világ van, és eljön, hogy merítsen a másikból.”

A rendhagyó Facebook-kampány arra is jó, hogy akik messzebb vagyunk, azok is lássuk a reverenda, a csuha alatt az ’embert’, hogy megértsük, hogyan tud közel ezer évet átívelni és megtartani a hűség, hogy a folyton változó világban az állandóság megőrzése és a lépés tartása nem egymást kizáró dolgok. Hogy egy majdnem ezeréves monostor és az azt megtartó szemlélet is lehet naprakész és modern.