Átólzéig Csak erős idegzetűeknek! Disznólkodás Karcagon! Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2015-01-13 19 perc átlagos olvasási idő 0 2,746 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr Csak erős idegzetűeknek! Disznólkodás Karcagon! Tudta-e? Mária országának egyik régi hagyományát, mely a túlélésünkről is szól, úgy nevezik, hogy „disznótor”. Na, egy ilyenbe voltam hivatalos Karcagra. Az Úr 2015. évében jártunk. Annak is január havának, kilencedik napjának délutánján, amikor útnak indultam Karcagra, ahová előzetesen egy hagyományőrző disznótorba kaptam meghívást. Gondoltam mit nekem disznótor, mit nekem újdonság, hisz mi is szoktunk vágni. No, de lássuk, mit tudnak a nagykunok! Nem először jártam Karcagon, így sejtettem, hogy mi fog ott várni. Megérkezésem napján, a már megszokott kiváló, meglepetést nem okozó társaságban töltöttük az estét, ahol egri borgőztől átitatva értékeltük az élet nagy dolgait. Amellett már ekkor degeszre ettük magunk, hiszen vendéglátónk Szatmári János, a karcagi Lovagudvar étterem tulajdonosa <mára mondhatjuk barátom> gondoskodott róla, hogy megérkezésünk örömére frissen kisült tepertő legyen, és, nehogy éhen feküdjünk le, ezért paradicsommal sült grillezett tarját sütött részünkre, mindezt egy egész tepsivel, mert az a biztos. Már-már ekkor feladtam az ételekkel vívott harcot. No, de reggel korán kelünk, és ettünk is, ittunk is, akkor aludjunk. Még fél hét sem volt, mikor megcsörrent az a gonosz kis izé, azaz a telefon, jelezvén, hogy itt az ideje felkelni, mert elvégre is, itt egy disznótor készül. Gyors tusolás, fogmosás, majd kávézás után, az ébredéstől számított, nagyjából 20 perc után, már újra a táplálkozásé volt a főszerep, ugyanis vendéglátóm csendben odamormolta: „a reggeli tálalva van”. Ez a „reggeli” egy disznóformára kitálalt annak minden részéből <füstölt kolbász, szalonna, tepertő és még ki tudja hány féle alapanyagból> álló mestermű volt. Persze ehhez nem tudtam nyúlni, hiszen a vacsora se régen volt. Eljött a koca ideje, mégpedig az, amiért erre a világra született. A böllér és a segédei hamar végeztek vele. Jöhetett az áldomás a lelki üdvéért. Egy gyors látlelet után megállapítottam, hogy a mangalica szőrzetében nagyban hasonlít egy vaddisznóhoz. Mire biológiai szaktudásommal eljutottam eddig a pontig, már gyulladt is a pörkölő tüze, majd jöttek a segédek a kaparókésekkel, így pedig pillanatok alatt hófehér lett a malacka. A precíz, szabásmintaszerű szétszedésből, melyből megállapítható volt, hogy „orjára bontják”, kilátszott, hogy Juhász János nem először tart kést a kezében, ezért gondoltam jobb lesz jóban lenni vele, mint ahogyan a segédeivel sem húznék újat, akik úgy szaladoztak a súlyos húsokkal, hogy öröm volt azt nézni. De nehogy véletlenül megfeledkezzünk az evésről, megjött az üzenet: „elkészült a hagymás vér”. Nem kell mondanom, ismét degeszre ettem magam. Gondoltam lejárom az eddig bevitt minimum 15 ezer kalóriát, így körbementem az objektumon. Már maga a sétám során is 2-3 kilót fel tudtam volna szedni, hiszen, volt, aki a sózott bőrt, volt, aki tárcsán sütött pecsenyét, volt, aki az időközben megsült pogácsát kínálta. A másik irányba pedig az asszonyok csak készítették, és készítették az ételeket, mintha csak valami gyárban lennének. Volt, aki a káposztát tekerte, volt, aki a karcagi specialitást, a Ferdinándot, és volt, aki a befőttekről a tetőt, de mindenki valamit tekert. Ezt látva, gondoltam, hogy előbb-utóbb ebből baj lesz. Közben megjött Fazekas Miniszter úr is, aki itt jól láthatóan otthonosan mozgott, és a vendégek döntő többsége is a barátja lehetett. Közvetlen volt, mindenkihez volt néhány szava, mindenkivel elbeszélgetett. Kovács Sándorral sem volt ez másképp, aki időközben és tudtommal a Megyei Közgyűlés Elnökéből, Miniszteri biztos lett. Ha ez így van, akkor ehhez gratulálunk neki, nagy út van mögötte. Mint ahogyan vélhetően még előtte is. Az ember azt gondolná, hogy nem lehet újra enni, de ne gondolják, hiszen amiről eddig nem beszéltem <de készült szép csendben, a háttérben>, az a hagyományos eljárással készülő kovászos kenyér. Ez a fával felfűtött kemencéből kivéve az igazi. Kellően ropogós, ugyanakkor kellően puha, és persze forró, ami az „okosok” szerint ártalmas. Kérdem én, kit érdekel, ha ilyen finom?! Ide vele! És végre elkészült, végre megjött, megvan az új szerelem, ez pedig nem más, mint a karcagi Ferdinánd. Ezt, aki melegen még nem kóstolta, az igazán vesztes, ennyit garantáltan elmondhatok. Az az íz élmény, amit ez a sütemény képvisel a maga egyszerűségével, azt elmondani nem lehet. Ezután egy röpke néhány órás őszinte és jó hangvételű beszélgetés következett Zoltai Annával, a NÉBIH Osztályvezetőjével <aki szintén meghívott vendég volt>. Bevallom a sok elfogyasztott étel után bele tudtam volna aludni, viszont a beszélgetésünk témája kellően izgalmas volt, így szerencsére ébren tartott. (Bár nem tehettem róla, de csak bízom benne, hogy ezt a belső küzdelmet nem vette észre. 🙂 ) És nem hiszik el mi történt ez után? Elkészült az ebéd! Újra enni kell, megkértek, hogy fáradjunk az asztalhoz. Hozták is a lúdgége tésztával gazdagított orjalevest. Majd jött a káposztás hús, töltött káposzta, a sült hurka, kolbász, a véres hurka, a „csepleszbe tett májas”, majd a sütemények. Természetesen a házilag elrakott befőttek sem hiányozhattak, mint ahogyan a savanyúság sem. Egy idő után, az asztal körül már enni nem, csak beszélgetni tudtam a jó társasággal. Velem szemben ült például Lévai Kálmán, aki a Jász-Nagykun megyei Katasztrófavédelem ezredese, és igazán jópofa dolog volt, amikor találkozott a NÉBIH és a Katasztrófavédők két prominens személye. Jelentem ilyen találkozásoknál ugyanúgy, mint a vendéglátósoknál, elindul a „szakmázás”. Valamikor mindennek, így ennek is vége kell, hogy legyen. Ha pedig ez így van, akkor nincs is jobb, mint teli hassal búcsút venni, így ez következett. Elhagytam a várost, azt a várost, mely az én városomnak testvérvárosa, mely oly sok mindenben egyforma, de mégis más. Hazafelé azon méláztam, hogy a rendezvényt összegezve, amellett, hogy igazán önzetlen és jó kedélyű, ugyanakkor a kun származásukra igazán büszke, a hagyományaik iránt elkötelezett emberekkel tölthettem a napot. Amellett újra eljutottam oda, és megerősítette a véleményem az, hogy bár meglehet a sárgarépa kissé túlfőtt a levesben, lehet, hogy a sokszor forgatott, és „úri népek” által összerakott mindenféle táblázatok alapján több volt a zsiradék egy-egy ételben, az is lehet, hogy ezek nem egészségesek, mint ahogyan azt a szakmánkon belül is állítják, főként egyik oldal vezetői. De ezúton üzenem nekik, hogy nem érdekel, ezek az ételek nagyon is ki vannak találva, ezek az ízek nagyon is össze vannak kombinálva, és ezek az ételek nem véletlenül maradtak meg a köztudatban. Így csak remélni tudom, hogy befejeződik a jövőben a magyar konyha negatív színben való feltüntetése. Véleményem szerint, az, aki ezeket az ételeket nem kóstolja, vagy a hagyományainkkal átszőtt rendezvényeinket nem látogatja, vagy az ösztönből cselekvő embereket nem ismeri meg, az nem tudhatja, hogy miről beszélünk, ha a magyar konyhát értékeljük. Így pedig nem is kell adni a szavára. A disznótor tanulsága pedig az, hogy a Nagykunok igenis tudnak. Na, nem disznót vágnak másképp, mint mondjuk mi, hanem vendégszeretetből vizsgáztak jelesre. Így pedig biztosak lehetnek benne, hogy amennyiben a jövőben is meghívnak maguk közé, és persze az időm engedi, egész biztosan megtisztelem őket azzal, hogy elfogadom a meghívást, mint ahogyan eddig is tettem. Az olyan emberek pedig, mint például Szatmári János, akik saját maguk tartósította zöldségekből, gyümölcsökből, saját sütésű kenyérrel etetik a gyermekeket, vagy ápolja a Nagykunság gasztronómiai hagyományait, az ilyenek munkássága példaértékűvé kell, hogy váljon, mert ennek így kellene, hogy működjön az egész országban. Köszönöm, hogy ott lehettem! A cikkben szereplő képek és a riport írásbeli engedély nélküli felhasználása jogi vitákhoz vezethet! Minden jog fenntartva! © Oldalas magazin
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Beszélgetés Némedi Józseffel Beszélgetés Némedi Józseffel Némedi Józseffel beszélgettem, az elnöki pozíciója apropóján. De, ha már beszélgettünk, …
A dohánytermékek évente több mint 8 millió ember halálát okozzák Az idei Dohányzásmentes Világnapon az Egészségügyi Világszervezet kampánya a fiatalok védelmére hívja fel a …