Elengedhetetlen a korszerűsítés az agráriumban Az agrárium jövője szempontjából nélkülözhetetlen a technológiai korszerűsítés és a gondolkodásmód megváltoztatása, ezt a természetben és a mezőgazdaságban végbemenő átalakulások kikényszerítik – mondta Nagy István agrárminiszter pénteken Kalocsán. A miniszter az Agrárközösség innovációs bemutató és gazdanapját megnyitó beszédében felhívta a figyelmet: tíz éven belül 40 százalékkal több fehérjére lesz szükség, 2050-re pedig 70 százalékkal több élelmiszerre, miközben 30 százalékkal … Tovább
Jazz és bor Szentendrén Az idén hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Szentendrei Jazz- és Borfesztivál szeptember 28. és 30-a között várja a látogatókat Szentendrére. A varázslatos történelmi belváros sétálóutcáján, a Fő téren és a belvárosi házak udvaraiban nemcsak az ország minden borrégiójából érkező borászatok várják az érdeklődőket, hanem számtalan borszakmai és kulturális program: a borkóstolók, borvacsorák, és a Borjour mesterkurzusai mellett rengeteg jazz koncert szórakoztatja … Tovább
Évközben is igényelhetők a gyermekétkeztetési támogatások Továbbra is az év bármely napján, határidő nélkül igényelhető az ingyenes, vagy kedvezményes gyermekétkeztetés – mondta a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten. Fülöp Attila hangsúlyozta, a családok szociális biztonságát erősítő gyermekétkeztetési támogatás soha nem kapott olyan kiemelt figyelmet, mint a 2010 utáni kormányzati ciklusokban. Az Emmi államtitkára szerint ezt mutatja, hogy az idei és … Tovább
Nőtt a forgalom az idei szezonban a Balatonnál Jelentős forgalomnövekedésről, súlyos szakemberhiányról és szerintük túlzó hatósági ellenőrzésekről számoltak be a dél-balatoni kereskedelmi és vendéglátó vállalkozók a balatoni nyarat értékelő fórumon, Balatonszárszón szerdán. A Somogy Megyei Kisosz (Kereskedők és Vendéglátók Érdekképviselete) társelnöke, Kertész Rezső az MTI-nek elmondta, már májusban főszezoni forgalmat bonyolítottak a dél-balatoni vállalkozók. Az esős június gyengébbre sikerült a korábbi évekénél, viszont júliusban, augusztusban kitartó, forró volt a … Tovább
Jön a IV. Sóletfesztivál Augusztus 26-án immár negyedik alkalommal rendezik meg a Sóletfesztivált a VII. kerületi Kazinczy utcában. A gasztronómiai élmények mellett a felnőtteket koncertekkel, a legkisebbeket kézműves foglalkozásokkal és gyermekelőadással várják – közölte a Rádió Orienten Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija. Augusztus utolsó vasárnapján 11 és 21 óra között a Király utca és Wesselényi utca közötti szakaszon az … Tovább
Vasárnapig lehet jelentkezni a turizmus világnapjára Vasárnapig jelentkezhetnek akciókkal, programokkal a turisztikai szolgáltatók és a Budapest Card partnerei a szeptember 27-i turizmus világnapjára (World Tourism Day), amelynek idén a magyar főváros a házigazdája – közölte a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) kedden az MTI-vel. A jelentkezők a központ honlapjáról letölthető lap beküldésével ingyen csatlakozhatnak a Budapest turisztikai szolgáltatásait és nevezetességeit népszerűsítő rendezvényhez. A programokra az érdeklődők … Tovább
Megteltek a szálláshelyek Debrecenben és a környéken Egyre nagyobb az érdeklődés a Virágkarnevál iránt, Debrecenben és a környéken sem lehet már szállást találni ‒ mondta Debrecen alpolgármestere az eseményt beharangozó pénteki sajtótájékoztatón. Komolay Szabolcs kiemelte: a karneváli hét csúcspontját jelentő augusztus 20-i virágkarnevál díszvendégeinek közismert, népszerű embereket kértek fel. Hozzátette: ott lesz a lelátón a virágkocsik és művészeti csoportok felvonulásakor mások mellett Alexander Rybak fehérorosz származású norvég … Tovább
Szent István Napi Borünnep Nagymaroson Nagymaroson a Duna parton 12 borvidék több mint 20 pincészetének borait kóstolhatják meg az érdeklődők augusztus 18-19-én. Nagymaros Város Önkormányzata és a Nagymarosi Borbarátok Köre a hétvégén 12 borvidék több mint 20 pincészetének boraival, koncertekkel, színes programokkal, sétahajózással, termelői piaccal, és finom ételekkel várja a rendezvényre látogatókat. A gyermekeket szombaton Bartha Tóni csúzlizdája,11 órától a Dobay Márti Színjátéktér … Tovább
Magas szőlő- és borárakat hozhat a szárazság A tavalyinál magasabb borszőlő árakra számít idén az Agrárminisztérium – közölte a mezőgazdaságért felelős államtitkár. Feldman Zsolt hozzáette: Európa nagy szőlőtermő vidékein az előzetesen vártnál alacsonyabb lehet a szőlőtermés, ezért drágul a bor alapanyaga. Az Európai Unióban átlagos, de az előzetesen vártnál alacsonyabb lehet a szőlőtermés – közölte Feldman Zsolt, mezőgazdaságért felelős államtitkár borpiaci elemzésekre hivatkozva. A gyenge termést … Tovább
Mítosztalanít a Nébih Az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos, széles körben elterjedt mítoszok, „városi legendák” összegyűjtésére vállalkozott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az érdeklődők az „élelmiszeres mítoszokat” augusztus végéig online űrlapon küldhetik el a hivatal számára. A legnépszerűbb legendákat szakértői elemzésnek veti majd alá a Nébih. „A fagyasztást nem élik túl a mikrobák.” „Ha 5 másodpercen belül felvesszük a leesett élelmiszert a földről, akkor még nem … Tovább
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Életének 73. évében elhunyt Holló Tamás Életének 73. évében elhunyt Holló Tamás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Holló Tamás, 2015. …
Ne legyen önmaga dietetikusa! Amint valaki megkapja az inzulinrezisztencia diagnózisát, megtudja, hogy a betegség kezelésében nagy szerepe van …