Főoldal Hírek Színes Ismét megrendezik a Magyar Bormustrát

Ismét megrendezik a Magyar Bormustrát

5 perc átlagos olvasási idő
0
1,627
Oldalas magazin – médiaajánlat

Ismét megrendezik a Magyar Bormustrát

 

A szakmának és a fogyasztóknak is visszajelzést szeretne adni a Magyar Bormustra – 37. Országos Borverseny, melyet idén nemzetközi szakértők – mások mellett James Davis Master of Wine – bevonásával rendeznek meg május 24-én és 25-én.

Fontos a fogyasztónak kapaszkodót adni, de remélhetőleg a termelők széles köre is kíváncsi lesz eredményre – mondta el a mustra szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Légli Ottó, a versenyt rendező Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke.

 

Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: a magyar szőlő- és borágazat csak akkor bővülhet, ha a minőség irányába fordul, ezért fontos az értékeket feltárni, többek között a Magyar Bormustra segítségével.

Magyarország változatos termőhelyekkel rendelkezik, mindegyik borvidékünk tud olyan borstílust, amely a nemzetközi piacon is megállja a helyét – mutatott rá Gál Péter. Mint hozzátette: ahhoz azonban, hogy ez az adottság nagyobb bevételt jelentsen a termelőknek, növelni kell a magyar borok presztízsét, hiszen azoknak nem a legolcsóbb kategóriában kell versenyképesek lenniük.

Koch Csaba, a verseny szervezőbizottságának elnöke közölte: a nevezés még nem zárult le; eddig 19 borvidékről csaknem 500 tétel érkezett. A mintákat hét, egyenként hétfős bizottság bírálja el, soraiban külföldi borászokkal, sommelier-kkel, szakújságírókkal; egy csúcszsűri pedig a különdíjakról dönt majd.

A nevezett tételek 30 százaléka kaphat arany- vagy ezüstérmet, ezek közül 70 bort csúcsbort választanak ki. A kategóriagyőztes minták mellett különdíjjal jutalmazzák a legjobb furmintot, olaszrizlinget illatos magyar fehér fajtát és kékfrankost, valamint kilenc „Tesco best buy bort” is választanak.

 

Adód 1%-ával támogasd az Oldalas magazint

OPH/MTI

Oldalas magazin hírlevél

OLDALAS MAGAZIN HÍRLEVÉLRE TÖRTÉNŐ FELIRATKOZÁS

Maradj képben!

Havonta egy hírlevél — benne a friss Oldalas magazin, a legfontosabb szakmai hírek és a vendéglátás történetei.



Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Színes

Cikk ajánló

Minőségi reggelivel és átgondolt ebédválasztással sikeresebb lehet a tanév

A paradicsomos húsgombóc és a piskóta csokiöntettel még mindig sláger a menzákon A szeptem…