Főoldal Hírek Csőposta Mítosztalanít a Nébih

Mítosztalanít a Nébih

3 perc átlagos olvasási idő
0
1,649
 ehaccp_topbanner3.jpg

Az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos, széles körben elterjedt mítoszok, „városi legendák” összegyűjtésére vállalkozott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az érdeklődők az „élelmiszeres mítoszokat” augusztus végéig online űrlapon küldhetik el a hivatal számára. A legnépszerűbb legendákat szakértői elemzésnek veti majd alá a Nébih.

„A fagyasztást nem élik túl a mikrobák.”

„Ha 5 másodpercen belül felvesszük a leesett élelmiszert a földről, akkor még nem kerülnek rá baktériumok.”

„A biztonságos élelmiszer E-számoktól mentes.” – néhány népszerű „városi legenda”, ami sokakat megtéveszt.

A Nébih legújabb kezdeményezésében az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos, széles körben elterjedt mítoszok összegyűjtésére vállalkozott. A nagy élelmiszerbiztonsági mítoszlista összeállítását a legelterjedtebb (és legkárosabb) legendák szakértői elemzése követi majd. A szakemberek célja, hogy – külsős szakértőket, kutatókat is bevonva – objektíven bemutassák, van-e valóságalapja az adott mítosznak, valamint éles helyzetben, a legenda alkalmazása helyett, hogyan járhatunk el helyesen. Európában ugyanis

 

az élelmiszer eredetű megbetegedések jelentős része éppen a vásárlók figyelmetlenségéből következik be, és ez alól Magyarország sem kivétel.

Az érdeklődők az „élelmiszeres mítoszokat” augusztus végéig a Nébih honlapján elérhető rövid űrlap segítségével küldhetik el. A mítoszlista összesítése után – várhatóan ősszel – indul majd az értékelési szakasz, az eredményekről pedig közérthető formában, rendszeres időközönként beszámol majd a hivatal a weboldalán.

 

 

OPH/Nebih/pixabay

Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Csőposta

Cikk ajánló

The House Of Angostura Global Cocktail Challenge 2024/2025

Budapest, 2024.10.08.: Idén újra megrendezésre került Budapesten a The House of Angostura …