Kétszer annyi gyerek táborozhat idén Zánkán A zánkai táborhelyen a tavalyihoz képest kétszer annyi gyermeket fogad tavasszal az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány, így több mint 20 ezer tanuló táborozhat május 1. és június 5. között a Balatonnál. Az alapítvány hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a háromnapos tábori ottalvós osztálykirándulásokon húszféle teljesen ingyenes programon vehetnek részt a gyerekek. Ezenkívül térítésmentes a szállás és a … Tovább
Itt a bécsi fagyiszezon A szép idő beköszöntével a napokban hivatalosan is megnyitották a fagylaltszezont Bécsben. Idén különböző virágok, tiramisu, gyerekeknek szánt kreációk és variegato-fagyik dominálják az osztrák cukrászdák fagylaltpultjait. Eldördült a startpisztoly az osztrák főváros fagylaltárusai számára: március 19-én hivatalosan is megnyitották a szezont, amely rögtön egy világnappal kezdődik. 2013 óta ugyanis március 24-én tartják az Európai kézműves fagylalt napját. 2019 európai fagylaltjának … Tovább
Hogyan tehetünk az élelmiszer-pazarlás ellen? Többtonnányi megy veszendőbe – átgondoltabb vásárlással kevesebb étel végezné a szemétben. Magyarországon évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik, amelynek jelentős hányada a háztartásokban termelődik. A felmérések szerint sokat pazarolunk hazánkban – hangzott el az M1 Kék bolygó című műsorában. A hazai élelmiszer-hulladékok körülbelül harmada a háztartásokban termelődik. Bár a becslések fejenként 39 kilogrammról szólnak, a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal (Nébih) … Tovább
AM: a kormány mindent megtesz a kertészeti ágazat sikeréért A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az agrárágazat és ezen beül a kertészet is sikeres maradhasson – mondta az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Szegeden. Farkas Sándor, a Zsendülés – V. Kertészeti Konferencián közölte: az Európai Bizottság a közvetlen kifizetéseket és a vidékfejlesztésre rendelkezésre álló forrásokat is jelentősen csökkentené a következő uniós költségvetési ciklusban. A magyar kormány célja, hogy ezek … Tovább
Kutyák örökbefogadását népszerűsíti az új Nébih-kiadvány Fogadj örökbe! címmel megjelent a Nébih új, ingyenes kiadványa, amely a kutyák örökbefogadásához nyújt átfogó segítséget a felelősen gondolkodó gazdák számára. A kötet ingyenesen letölthető a Szabad a gazdi kampány oldaláról, állatmenhelyek és gyepmesteri telepek pedig nyomtatott formában is igényelhetik. A Nébih Szabad a gazdi programjának legújabb elemét Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár mutatta be a pécsi Misina Természet-és Állatvédő … Tovább
Rekordszámú nevezés a XVIII. Országos Syngenta Borversenyen Minden eddiginél több, összesen 559 nevezés érkezett a XVIII. Országos Syngenta Borversenyre. A siófoki díjátadón a legjobbaknak járó SynVino-díjakat ebben az évben a Bárdos és Fia Pincészet, a Béres Szőlőbirtok, a Koch Csaba Vin Art Pincészet és a badacsonyi NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet kapta. „Rendkívül örömteli számunkra, hogy ebben az évben ismét újabb rekordot jelentő, összesen 559 nevezéssel rendeztük … Tovább
Tavasszal kezdődhet a Sió turisztikai fejlesztése Tavasszal elkezdődik a Sió Tolna megyei szakaszán tervezett idegenforgalmi fejlesztések kivitelezése, a folyón az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) is több helyreállítást végez. A Tolna Megyei Önkormányzat három projekt keretében, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program több mint egymilliárd forintos támogatásával valósít meg turisztikai fejlesztéseket a folyó Ozorától Szekszárdig tartó, 85 kilométeres szakasza mentén.A projektek részeként megállók, fogadó állomások, szolgáltató helyek, … Tovább
Szúrópróbaszerűen ellenőrzik az élelmiszereket A Békés Megyei Kormányhivatal élelmiszerbiztonsági felügyelői szúrópróbaszerűen folyamatosan ellenőrzik az élelmiszereket az Orosházi járás területén – olvasható a Békés Megyei Kormányhivatal tájékoztatásában. Mint írják, az előzetes értesítés nélkül tartott helyszíni hatósági ellenőrzéseken a kiválasztott élelmiszereknél vizsgálják a fogyaszthatósági, illetve minőségmegőrzési határidő lejárta utáni esetleges forgalomba hozatalt, a magyar nyelvű élelmiszer-jelölés meglétét vagy annak hiányát, a termék beszerzését igazoló dokumentumot, és … Tovább
Feltérképezik a munkaerőpiacot a szőlő-bor ágazatban A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) és az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) február 19-én on-line felmérést indított, melynek célja a szőlő- és bortermelő vállalkozások foglalkoztatási jellemzőinek részletes feltérképezése. Az agráriumon belül is kiemelten nagy élőmunka-igényűnek számító ágazatban rendkívül komoly gondokat okoz a megfelelő munkaerő hiánya. A minőségi szőlőtermesztéshez, illetve borkészítéshez elengedhetetlen a szaktudással és kellő gyakorlattal rendelkező munkavállaló. Az ágazatban zajló … Tovább
Almafából van a legtöbb hazánkban Magyarországon 36,3 ezer hektáron termeltek gyümölcsöt 2017-ben, az Európai Unióban (EU) a vizsgált évben közel 1,3 millió hektár földterületet borítottak gyümölcsfák, amelyek kétharmada Spanyolországban, Olaszországban és Lengyelországban koncentrálódott – közölte az unió statisztikai hivatala (Eurostat) csütörtökön. A 2017-es adatokat összegző jelentés szerint a magyarországi gyümölcsösökben valamivel több mint 25 ezer hektáron almafák találhatók, sárgabarack 5,4 ezer hektáron, őszibarack 3,5 hektáron, … Tovább
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
BÚÉK: közösségi film köszönti az új évet BÚÉK: közösségi film köszönti az új évet December 30-án mutatják be az első …
Már látogatható a Szent István-bazilikánál az adventi rendezvény Már látogatható az Adventi ünnep a Bazilikánál elnevezésű rendezvény a budapesti Szent István téren, …