Átólzéig Hogyan tehetünk az élelmiszer-pazarlás ellen? Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2019-03-16 10 perc átlagos olvasási idő 0 1,210 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr Többtonnányi megy veszendőbe – átgondoltabb vásárlással kevesebb étel végezné a szemétben. Magyarországon évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik, amelynek jelentős hányada a háztartásokban termelődik. A felmérések szerint sokat pazarolunk hazánkban – hangzott el az M1 Kék bolygó című műsorában. A hazai élelmiszer-hulladékok körülbelül harmada a háztartásokban termelődik. Bár a becslések fejenként 39 kilogrammról szólnak, a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal (Nébih) felmérése szerint egy év alatt 68 kilónyi élelmiszer-hulladékot termel egy ember Magyarországon. Ennek csaknem fele, a 49 százaléka egyértelmű pazarlás. A hivatal szakemberei szerint azonban meglehetősen nehéz hitelesen mérni az élelmiszer-hulladékok mennyiségét. Gazdag ország, több pazarlás Több háztartásba is ellátogatott a Nébih, majd egy útmutatót állítottak össze a hivatal munkatársai. Biztosítottak egy grammpontosságú mérleget, valamint egy mérőpoharat a folyadék halmazállapotú hulladékok méréséhez. A családoknak hulladéknaplót kellett vezetniük. A mérések között szerepeltek azok az hulladékok is, amelyek nem a kommunális hulladékba kerültek, hanem a szennyvízhálózatba, illetve a komposztált szemetet is feljegyezték – fejtette ki Kasza Gyula. A mérések egyértelmű összefüggéseket mutattak az egy főre jutó GDP és az élelmiszer-pazarlás között. Ennek arányában Európa tehetősebb államaiban több a szemétbe kerülő étel. Kasza Gyula hozzátette: különösen magas az élelmiszer-pazarlás az Egyesült Királyságban, Luxemburgban, Németországban és Franciaországban is. Magyarország a pazarlást mutató lista második felében található. Forrás: Pixabay.com Több tízezer forintot takaríthatnánk meg Globálisan az emberi fogyasztásra megtermelt élelmiszer egyharmada, évente mintegy 1,3 milliárd tonna végzi hulladékként vagy megy kárba. Valódi eredményt a gyermekek esetében lehet elérni, a Nébih ezért is vezette be a maradék nélkül oktatási programot, amely az általános iskolás diákokat célozza meg – mondta Kasza Gyula. Egy átlagos magyar fogyasztó évente több mint 30 kilogramm élelmiszert dob ki azért, mert a vásárolt termék megromlott vagy feleslegessé vált. Ha ezt sikerülne kiküszöbölni, egy négytagú család évente akár 50 ezer forintot is megtakaríthatna. A pazarlás jórészt a helytelen tárolásból fakad. Csomagolásmentességgel a környezetért A lakosság környezettudatosságának szintje, a nyitottság és az érdeklődés is egyre nagyobb – mondta Doró Viktória, a Recity Magazin főszerkesztője. Kifejtette: folyamatosan nyílnak a csomagolásmentes üzletek Budapesten és vidéken is, ez egy jó irány. A csomagolásmentesség mellett az is fontos, hogy miként szállítják az ételeket. Szakemberek szerint érdemes például kerülni a PLA-ból, azaz kukoricakeményítőből készült csomagolóanyagokat, mert bár természetes alapanyagokból készülnek, csak ipari körülmények között bomlanak le. Betétdíjas dobozrendszer Az egyik legjobb megoldás lehet az, hogyha megtaláljuk a környékünkön azokat az éttermeket, ahonnan maradékot tudunk hazavinni – mondta Kasza Gyula. Véleménye szerint amennyiben makulátlanul megtisztított edényeket viszünk be egy étterembe, és ott lehetőséget biztosítanak arra, hogy ebbe szolgálják ki az élelmiszert, az nagy előrelépést jelenthet az élelmiszer-pazarlás csökkentésében. Hangsúlyozta: a vállalkozó felelőssége az, hogy mit enged be saját feldolgozási terébe, konyhájába. Doró Viktória szerint a betétdíjas dobozok bevezetése is hasznos lehet, hiszen ebben az esetben kiadják dobozban az élelmiszert, majd azt a vásárló visszaviheti, és leadhatja. Magyarországon elsők között a Felelős Gasztrohős Alapítvány kezdte el a betétdíjas rendszert meghonosítani. Egy budapesti étteremből egy hét alatt csaknem száz ilyen dobozt vittek el a vendégek. A kezdeményezés tehát a jelek szerint sikeres. OPH/ M1/hirado.hu Kép: Pixabay Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy program 475 milliárdnyi támogatásának ügyében Fermentált ételek 2026-ban: street food töltött káposzta nyert Megjelent az Oldalas magazin 2026. novemberi száma A BGE dékánja is bekerült a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatóságába OLDALAS MAGAZIN HÍRLEVÉLRE TÖRTÉNŐ FELIRATKOZÁS Maradj képben! Havonta egy hírlevél — benne a friss Oldalas magazin, a legfontosabb szakmai hírek és a vendéglátás történetei. Megismertem és elfogadom az adatvédelmi irányelveket. FELIRATKOZOM
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Bringás nap Budán Budai BringaBörze és Chill két helyszínen Hagyományteremtő szándékkal indítja útjára 2022. március 27-én a …
MTÜ: a tavalyinál nagyobb lehet a belföldi vendégforgalom Magyarországon a belföldi turizmus fog elsőként helyreállni, a belföldi utazók száma és költésük is magasabb lesz, …