Főoldal Hírek Átólzéig BÚÉK: közösségi film köszönti az új évet

BÚÉK: közösségi film köszönti az új évet

8 perc átlagos olvasási idő
0
1,664
 ehaccp_topbanner3.jpg

BÚÉK: közösségi film köszönti az új évet

 

December 30-án mutatják be az első magyar közösségi filmet. A BÚÉK című produkció 2013 utolsó és 2014 első napjait örökíti meg több száz nézőpontból, több tucat karakter életén keresztül. A dokumentumfilm karakterei között taxisofőr, az országot hosszú időre elhagyó lány, idős színész, hagyományőrzők és még egy malac is felbukkan – a Rádió Orient műsorában Halász Judit és Kálmán Mátyás ötletgazdák mutatták be a mozi megszületésének folyamatát.

Egy évvel ezelőtt két fiatal filmes dokumentációs mozgalommal kívánta összefogni az embereket. A felhívás mindenkihez szólt, aki meg kívánta örökíteni 2013 utolsó és 2014 első napját. Az amatőr filmesek mellett Halász Judit és Kálmán Mátyás ötletgazdák profi stábokat kértek fel a közreműködésre. A beérkezett filmek igen vegyes képet mutattak. Kálmán Mátyás kiemelte, összesen több mint 300 különböző embertől, több mint 800 fájlt, közel 40 óra felvételt kaptak. A nyersanyag nagyon őszintére sikerült – emelte ki Halász Judit.

Az ötletgazdák a válogatás során a felvételek minősége helyett inkább azok tartalmára koncentráltak. Halász Judit elmondta, sajnos a vágás során számos igazán jó filmrészletet kellett kihagyni. „A beérkezéstől folyamatosan néztük az anyagokat, igyekeztünk kiválogatni a legerősebb történeteket, amelyek a film gerincét alkothatják. Ebből adódóan sok visszatérő karakter van. A közösségi anyagok izgalmasan tagolják a profi stábok filmjeit” – a karakterek között taxisofőr, az országot hosszú időre elhagyó lány, idős színész, hagyományőrzők és még egy malac is felbukkan. Emellett egy stáb a Bazilikában a háttérből követte végig az újévi ceremóniasorozatot és Gájer László atya beszédének formálódását. 

A filmesek az év utolsó napját mindössze apropóként kezelték, a fókusz az országban élő emberek színességének bemutatásán volt. Mindezek ellenére a Szilveszter összes kelléke felbukkan a filmben. „Sok személyes és vicces filmrészlet érkezett be. A felvételek meglepően őszinték” – Kálmán Mátyás hozzátette, emellett számos exhibicionista alkotás érkezett. „Olyan pillanatokat válogattunk ki, amelyek spontánnak tűnnek, ahol mintha csak véletlenül lenne jelen a kamera. A fiatalok végre elkezdtek magukról és a környezetükről forgatni” – Halász Judit hozzátette, a kimaradt jelenetek online felületen lesznek elérhetőek. 

Az ötletgazdák, mivel nem kerülhettek be a hagyományos finanszírozási rendszerbe, mindössze diákhitelükből kívánták megvalósítani a filmötletet. „Éreztük, hogy gyorsan meg kell csinálni ezt a friss ötletet. Később szerencsére két szponzor beszállt a projektbe. Így szerencsés esetben nullára hozzuk ki a filmet” – Kálmán Mátyás az anyagi haszon helyett a hihetetlen tanulási folyamatot emelte ki eredményként. 

A Fluor Tomi és Zacher Gábor által segített promóidőszakot követően december 30-án, 16 helyszínen mutatják be a BÚÉK-ot. A rendezők kiemelték, a plázák helyett inkább kultúrházakban és nagyobb mozikban tekinthető meg a dokumentumfilm. „Mivel egy szezonális projektről beszélünk, így a premiert követően maximum még pár napig tekinthető meg a film. A bemutatót egy országos, közösségi eseménnyé szeretnénk tenni – akár a film elkészülését. Éppen ezért a bemutató ingyenes vagy nagyon olcsó lesz” – Halász Judit hozzátette, ezt követően online elérhető lesz a BÚÉK. 

A BÚÉK-projekt videófelhívása: https://youtu.be/8yLx9JZvvG8

További információ a film honlapján és Facebook oldalán::

 

OrientPress Hírügynökség (OPH)/Kép: urania-nf.hu

Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Átólzéig

Cikk ajánló

Magyarország étele 2023 elődöntő, egy titkos összetevővel

Tizenkét csapat jutott tovább és két tartalékot is megnevezett a zsűri a Magyarország étel…