Íme a Magyarország Tortája 2019. verseny döntős tortái! A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete immár tizenharmadik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája”, pályázatot az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István ünnepe, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére. A versenyt óriási érdeklődés kíséri, évről évre egyre többen és egyre nagyobb kíváncsisággal várják az ünnepi tortát. Új, kreatív ötleteket, magyaros ízvilágú, az ünneppel, vagy Magyarországgal összefüggésbe hozható tortákat, recepteket várt az … Tovább
Már a mobilunk is segíthet a kullancsok elleni védekezésben Mobilalkalmazással segíti a kirándulókat a Magyar Kullancsszövetség a kullancs által terjesztett betegségek megelőzésében – közölte a szövetség elnöke kedden az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió közös műsorblokkjában. Kapiller Zoltán azt mondta, az alkalmazás megmutatja, hogy az adott területen milyen kullancsfajok élnek, melyek veszélyesek az emberre és milyen betegségeket terjesztenek. Emellett a megelőzésről és a megelőzéshez szükséges eszközök – … Tovább
Hamarosan nyitnak a fővárosi fürdők strandjai Az idei strandszezonban elsőként a Palatinus, Dagály és a Paskál fürdők strandterületei kerülnek megnyitásra, míg a 2018 októberében átadott Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő strandterületét várhatóan május 18-tól vehetik birtokba a nap és a víz szerelmesei. A hagyományos nyári strandok, a Római és Pünkösdfürdő június 2-án, illetve június 15-én nyitnak. Továbbá június második felében kerül átadásra a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdő … Tovább
AM: lehetővé válik a kettős minőségű élelmiszerekkel szembeni fellépés Több mint két éve került fókuszba a kettős minőségű élelmiszerek ügye, melyben az Agrárminisztérium határozottan kiállt a vásárlók mellet. Több vizsgálat is bizonyította a jelenség létezését, amelyet végül elismert az Európai Bizottság, és annak elnöke Jean-Claude Juncker is. Sikeres volt a V4-országok és más közép-európai tagállamok összefogása, mert közösen elértük, hogy módosította az Európai Bizottság a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról szóló … Tovább
Többet mozgunk, egészségesebben eszünk, tudatosabban fogyasztunk alkoholt Az egészségtudatosság lassan, de nő, és a cégek egy része is határozottan igyekszik a fogyasztói kultúra tudatos alakítására. A statisztikai adatok szerint egyre többet mozgunk, egészségesebben táplálkozunk, és egyre tudatosabban fogyasztunk alkoholt. Míg Nyugat Európától még kicsit elmaradunk jó pár életmóddal összefüggő tényezőben, addig az alkoholfogyasztás terén már hasonló trendeket láthatunk. Jó hír: a fiatalkorúak esetében még még látványosabb a … Tovább
Húsvét Ópusztaszeren Az ópusztaszeri Emlékparkban az érdeklődők megismerhetik és átélhetik a húsvéti hagyományokat 2019. április 21-én és 22-én. A Szeri Húsvét kicsiknek és nagyoknak is kellemes kikapcsolódást ígér, felejthetetlen környezetben. A skanzen utcáján sétálva húsvéti tojásfestés, kalácssütés, ételszentelés, régimódi locsolkodás, bábszínház, mesekert, lovaskocsizás, népzene és néptánc várja a rendezvényre érkezőket. A Nomád Parkban X. századi tevékenységeket próbálhatnak ki, lőhetnek íjjal, emellett lesz … Tovább
Ismét lesz Szakmák Éjszakája A szakképzési lehetőségekre szeretnék felhívni a figyelmet a pénteken megrendezendő Szakmák Éjszakáján – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán. Pölöskei Gáborné azt mondta, a cél a lehető legtöbb szakma bemutatása, és az érdeklődés felkeltése irántuk. A helyszíneken a látogatók maguk is kipróbálhatják az adott szakmákat. A Szakmák Éjszakáját … Tovább
Lassan, de javul a helyzet az élelmiszerek forgalmazásában A lejárt szavatosságú élelmiszerek árusítása a leggyakoribb probléma, amellyel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai az ellenőrzések során találkoznak – mondta Pleva György a hivatal élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója péntek reggel az M1 aktuális csatornán. Az igazgató a gyakori szabálytalanságok közé sorolta a nyomon követhetetlen élelmiszerek forgalmazását, továbbá a minőséghibák is rendszeresen előfordulnak. Bár problémák továbbra is vannak, lassú javulás … Tovább
Hat Michelin-csillagos budapesti éttermünk van Újabb két budapesti étterem, a Stand és Babel is bekerült a Michelin-csillagos magyar éttermek sorába. Megőrizte csillagát a Borkonyha, a Costes és a Costes Downtown, továbbra is két csillaggal büszkélkedhet az Onyx. A Michelin Kalauz Main Cities of Europe kiadványát szerdán mutatták be Bécsben. A kalauzban 38 európai nagyváros legjobbnak ítélt éttermei szerepelnek. A Michelin-csillagos budapesti éttermek számának hatra emelkedéséről … Tovább
A legújabb HR-kihívás: a munkavállalók megtartása Amíg a fizikai munkások körében a fizetés és a bejelentett jogviszony a legfontosabb, a szellemi munkát végzők körében a munkahelyi légkör, valamint az előrelépési és képzési lehetősek állnak első helyen – mondta Szűts Ildikó, az Országos Humánmenedzsment Egyesület elnöke a Rádió Orienten. A hazánkban is tapasztalható munkaerőhiány komoly változásokat indított el a HR tekintetében is, mivel a cégek egymástól próbálják … Tovább
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Miért okoz fejfájást a csoki és a sajt? Miért okoz fejfájást a csoki és a sajt? Fejfájás több okból is jelentkezhet: …
Látvány és hagyományos ételek modern köntösben: Ez az idei étterem trend Minőséget és jó árakat keresnek a legtöbben szép környezetbenTombol a nyár, a kiülős vacsorák …