Színes Egymilliárd forintból épül új gyermek-víziparadicsom a Gyulai Várfürdőben Elkezdődött a Gyulai Várfürdőben az új gyermek-víziparadicsom építése, amely 1 milliárd 49 millió forintból legkésőbb a nyári szezonkezdetre, június 15-re elkészül – mondta kedden az MTI-nek Kun Miklós vezérigazgató. Kifejtette, a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Programon 2,9 milliárd forintot nyertek el egy éve, amelyet 10 százalék önerővel egészítenek ki. Ebből kivitelezésre 2,8 milliárd fordítható, ám már látszik, hogy az összeget mintegy … Tovább
Globális problémát áthidaló kezdeményezés Magyarországon – Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Népszerű látogatói célpont az Országház Rekordforgalmat ért el tavaly az Országház látogatóközpontja: az épületet 647 ezer látogató kereste fel, …
Kilencedik alkalommal főztek jótékonyságból a Séfek a Katolikus Karitász gyermektáborában Befejeződött a Katolikus Karitász családokat támogató nyári tábora, amelynek keretében közel száz gyermek kapott …