Főoldal Hírek Portré Elhunyt Móricz-Sabján Simon

Elhunyt Móricz-Sabján Simon

10 perc átlagos olvasási idő
0
109
 ehaccp_topbanner3.jpg

Móricz-Sabján Simon 1980-ban született Kiskunhalason. Fotóriporter, dokumentarista fotográfus. 2003-tól a lap bezárásáig a Népszabadság munkatársa, 2016 végétől a Manager Magazin és a Világgazdaság fotográfusa volt. Napilapos munkája mellett sok időt szánt a személyes anyagai elkészítésére, elsősorban az emberre és környezetére koncentrálva, legyen szó akár egy társadalmi problémáról, akár hétköznapi történetekről. Hosszabb távon, akár évekig is foglalkozott egy-egy témával. 

Kétszeres China International Press Photo Contest nyertes, illetve Pictures of the Year International (POYi), NPPA Best of Photojournalism, Prix International de la Photographie, PDN, FCBarcelona Photo Award, Slovak Press Photo és ASPAward díjazott fotográfus, munkáival számos külföldi és magyarországi elismerés mellett 43 alkalommal nyert díjat a Magyar sajtófotó pályázaton, közöttük háromszor a MÚOSZ nagydíját, hat alkalommal a Munkácsi Márton-díjat a legjobb kollekcióért, három alkalommal a 30 év alatti, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter díját és háromszor a legjobb hírképért járó Escher Károly-díjat. 

2009 és 2012 között Pécsi József-ösztöndíjas, több alkalommal nyert NKA-ösztöndíjat, illetve 2012-ben Budapest fotográfiai ösztöndíjat. 2013-ban Népszabadság-díjat, 2015-ben Hemző Károly-díjat kapott. 2021-ben a Mediaworks-fotópályázat nagydíjasa volt. 2022-ben elnyerte a Capa-nagydíjat. Számos egyéni és csoportos kiállításon szerepeltek fotográfiái, köztük három önálló kiállításon a Magyar Fotográfusok Házában, csoportos tárlatokon a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Műcsarnokban, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, a Várkert Bazárban, illetve többek között Arles-ban, Barcelonában, Csengtuban, Denverben, Milánóban, Tbilisziben és Varsóban. 

Móricz-Sabján Simont a Mediaworks saját halottjának tekinti.

Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük Deák Bálintnak, a Világgazdaság főszerkesztőjének kollégájától búcsúzó nekrológját.

„Halk kopogás után egy sudár, önbizalommal teli fiatalember lépett be a szobámba, Móricz-Sabján Simon vagyok, szeretnék beszélni veled. Hat éve történt ez, amikor még szinte meg sem száradt a tinta a kinevezésemen. Simon annyit kért, intézzem el, hogy a Világgazdaságnál dolgozhasson, pontosabban: akkor marad csak a cégnél, ha nálunk folytathatja a pályafutását. Így lett, mert ahogy ismerősei fogalmaztak, Simon, ha akart valamit, ha a fejébe vett valamit, azt elérte.

Már 12 évesen elkezdett fotózni, újságírótáborba járt, fotózás szakra, arról álmodozva, hogy fotóriporter lesz. Amikor eljött az ideje, hogy dolgozzon, felütötte az Arany Oldalakat, és végighívott szinte minden szerkesztőséget, hogy munkát kapjon. Személyesen ment be a szerkesztőségekbe, több órát is képes volt várni, hogy megmutathassa a portfólióját.

Így került a Blikkhez, majd később egy kis kerülővel a Népszabadsághoz. Ahogy saját maga mondta a Szabad Földnek adott interjújában, ez olyan volt, mintha a Real Madridhoz jelentkezett volna. Sikerült neki, ahogy szinte minden.

A díjai számát fel sem tudnánk sorolni, volt az év sajtófotósa, nyert egy sor külföldi és hazai díjat, de a csúcsot talán idén érte el, amikor a Capa-nagydíjat vehette át az Alföldet ábrázoló sorozatáért. Mindig büszkén jelentette be ezeket, e-mailen: szeretnélek tájékoztatni, hogy ismét nyertem, volt, hogy úgy ment el egy külföldi díjkiosztóra, hogy »ha meghívtak, biztosan benne vagyok az első háromban«, de ott is első lett. Mindent megnyert, amit csak lehetett.

Aki dolgozott vele, nem csodálkozik ezen. Sok portréfotózáson láttam, ahogy a kamera előtti feszültséget simán feloldja, azokban is, akik nem szerették, ha fotózták őket. Belső kedvességet kérek – mondogatta, és addig beszélt, állítgatott mindenkit jobbról-balra, ültetett le, vagy állított fel, amíg a belső természetességet el nem érte. Így vált a görcsös modell természetessé és mosolygóssá.

A Covid alatt, amikor sehová nem lehetett menni, elintézte, hogy fotósorozatot készíthessen az intenzíven fekvő betegekről. Ekkor a családjától is elköltözött, nehogy megbetegítse őket. Felesége és négy gyermeke a legfontosabb volt számára, a családi autó megvásárlásánál is hosszasan mérlegelt, és a biztonság volt az elsődleges szempont.

Amit akart, azt elérte, de nagyon rövid időt kapott minderre. Hirtelen, egyik pillanatról a másikra ment el, és nemcsak nagy űrt hagyott maga után, hanem a fájó kérdést is: milyen különleges témát kell éppen fotózni a mennyben, hogy Simit kellett felkérni?”

MN/Fotó: Pictoriall Collective
Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Portré

Cikk ajánló

Négy országból 1763 pálinka és párlat

Az Ongai Kulturális Egyesület által szervezett XIII. Quintessence Pálinka- és Párlatversen…