Főoldal Hírek Átólzéig Ne számítson a régi árakra, aki mától taxit hív

Ne számítson a régi árakra, aki mától taxit hív

15 perc átlagos olvasási idő
0
1,195
 ehaccp_topbanner3.jpg

Több jogszabály-változással kell számolnunk mától: drágul a fővárosi taxizás, hatályba lép az új büntetőeljárási törvény, ingyen tehetik le a KRESZ-vizsgát a 20 éven aluliak, sőt elindul az online számlázás, s mostantól az étel- és italautomaták is be vannak kötve a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) – mindemellett júliustól két részre bomlik az utazásszervezők vagyoni biztosítéka a parlament által tavaly elfogadott törvénymódosítás értelmében, a vagyoni biztosíték júliustól kizárólag a befizetett előlegre, illetve részvételi díjakra nyújt fedezetet az új uniós irányelv bevezetésével.

 

A Fővárosi Közgyűlés áprilisi döntése nyomán a korábbi 450 forintos alapdíj 700 forintra emelkedik, a kilométerdíj 20 forinttal, a percenkénti várakozási díj pedig 5 forinttal nő. A taxisok javaslatára módosított rendelet szerint a kilométerdíj 280-ról 300 forintra, a percenkénti várakozási díj pedig 70-ről 75 forintra emelkedik. A kormány elsejétől megtéríti a KRESZ-tanfolyam és -vizsga díját a 20 évnél fiatalabbaknak. A tanfolyam és a vizsga díjának visszatérítése 25 ezer forintos értékhatárig jár, és abban az esetben is igényelhető, ha valaki a KRESZ-vizsga után nem vesz részt azonnal gyakorlati oktatáson.

 

Az utólagos visszatérítést elektronikusan is lehet majd igényelni, az ezzel kapcsolatos teendőket a Magyar Államkincstár intézi. Az új büntetőeljárási törvény újdonságai közé tartozik a gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmények bírósági tárgyalásának szabályozása, a hatóságok és az együttműködő elkövető közötti egyezség növekvő szerepe, az ülnökök jelenleginél jóval kisebb szerepe a perekben, továbbá, hogy a vád bizonyítása az ügyész feladata. Az előzetes letartóztatás elnevezése letartóztatásra változik, felső határa továbbra is – a kiszabható büntetéstől függően – egy, két, három vagy négy év, életfogytig tartó szabadságvesztéssel is sújtható bűncselekmény esetén pedig továbbra sem lesz felső határa.

 

A gazdaságfehérítés újabb eszköze az online számlázás

Szintén vasárnap indul a gazdaságfehérítés újabb eszköze: az online számlázás. A belföldi adózók közötti ügyletekről kiállított, legalább 100 ezer forint áthárított általános forgalmi adót (áfa) tartalmazó számlákról elektronikus úton adatot kell szolgáltatni a NAV-nak. Számlázó programmal történő számlázás esetén a számlázó program automatikusan, emberi beavatkozás nélkül, rögtön továbbítja a számlaadatokat a NAV-hoz. Az adatszolgáltatás azoknak is kötelező, akik kézzel állítják ki a számlákat, azaz számlatömböt alkalmaznak; ha a számlában szereplő áfa összege legalább félmillió forint, legkésőbb a kiállítás utáni napon, ha ennél kevesebb, a számla kiállításától számított öt napon belül rögzítenie kell az adatokat az adózónak egy erre a célra létrehozott weboldalon.

 

Mindemellett máig kellett beszereltetniük az étel- és italautomatákat üzemeltető vállalkozásoknak gépeikbe az automata felügyeleti egységet (AFE). Ezen keresztül az adóhivatal nyomon követheti az automaták forgalmát. Az automata online forgalmi adatokat továbbít a NAV-hoz, ezáltal azonnal látják az automaták bevételét. Az AFE beszerzéséhez az állam vissza nem térítendő támogatást nyújtott a berendezések üzemeltetőinek. A támogatás felügyeleti egységenként 120 ezer forint, amely magában foglalja az AFE árát és a telepítéssel összefüggő valamennyi díjat és költséget. Az AFE beszereléséről, működtetéséről és összekötéséről a NAV informatikai rendszerével a felügyeleti szolgáltató, azaz a Magyar Posta gondoskodik.

 

Mától nagyobb biztonságban vannak az utazók

Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének alelnöke az MTI-nek elmondta, hogy az új szabályozás az utazók nagyobb biztonságát szolgálja. Mint mondta, változott a vagyoni biztosítékra vonatkozó szabályozás. Egyfelől a hazaszállítás és a kényszerű kint tartózkodás költségeinek – fizetésképtelenség esetén történő – fedezése egy új, kötelező, az utazó javára megkötendő biztosítás körébe került át. A vagyoni biztosíték tehát mostantól csak a befizetett részvételi díjak visszatérítésére szolgál, a hazautaztatás és a kényszerű kint tartózkodás költségeinek fedezésére a kötelező biztosítás hivatott – ismertette. Nem változott, hogy az előlegként beszedhető díjak százalékos mértéke továbbra is 40 százalék lehet.

 

A változások között kiemelte még, hogy jelentősen kibővült azoknak az információknak a köre, amelyeket az utazási szerződés megkötésekor az utazóval kötelezően közölni kell, és azoké, amelyeket a szerződésbe kell foglalni. Így az utasokat az utazási szerződés külön mellékletében kötelezően kell tájékoztatni arról, hogy utazási csomagot, vagy utazási szolgáltatásegyüttest vesznek-e igénybe. Az utazási szerződés bármikor felmondható. Minden esetben kiköthető arányos bánatpénz az utas felmondása esetén. Ugyancsak lehetősége van az utazónak a szerződés másik személyre történő átruházására – mondta.

 

Nőtt az utazási irodák kártérítési felelősségének maximális mértéke

Kitért arra is, hogy nőtt az utazási irodák kártérítési felelősségének maximális mértéke. Eddig a jogszabály a teljes részvételi díj kétszereséig engedte korlátozni a kártérítési felelősség felső határát, ez most a teljes részvételi díj háromszorosára emelkedett. Ez a korlátozás nem terjedhet ki a személyi sérülésre, illetve a szándékosan vagy súlyos gondatlanságból okozott kárra – tette hozzá. A szerződésben meghatározott részvételi díj egyoldalú emelése, a korábban is ismert külső tényezők változása esetében továbbra is kiköthető, de ilyen kikötés esetében a részvételi díj csökkenését is érvényesíteni kell az utazó javára, ha a külső tényezők változása azt megalapozza.

 

További újdonság, hogy az utazó saját maga orvosolhatja az utazási szerződés hibás teljesítését, amennyiben az utazási iroda nem tesz megfelelő lépéseket. A keletkező költségek megtérítését az utazó az utazási irodától követelheti. Az utazási iroda köteles legfeljebb három éjszakára, lehetőleg az eredetivel azonos színvonalú szállást biztosítani az utazó számára, ha a hazautaztatás elháríthatatlan és rendkívüli körülmények miatt nem lehetséges – sorolta Molnár Judit.

 

 

 

MTI Kép: Horváth Fanni OPH

Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Átólzéig

Cikk ajánló

Illatba zárt küldetés Tihanyban

Ha Tihany, akkor visszhang, Apátság, levendula. Ha Hollán-Nyárádi család, akkor kockázatvá…