Egyre jobban fogynak a magyar borok Franciaországban

Csóka József, az Euroland és a La Hongrie Gourmande ügyvezető igazgatója válaszol.

Kíváncsiak a franciák a magyar borokra, és különösebb reklámtevékenység, csinnadratta nélkül évente több ezer palack hazait ad el egy Franciaországban élő magyar kereskedő. Csóka József szerint a franciák a tokaji mellett a jó ár-értékű hazai fajtákra, például a Koch kékfrankosra, kadarkára, vagy a bordeaux-iaknál többet nyújtó villányiakra, például a Bock Ermitage-ra kíváncsiak. A szakember szerint feltámasztható lenne az egri bikavér Franciaországban máig élénken élő brandje.

Miért pont Franciaországba szállít magyar borokat? Nem olyan ez, mint hűtőszekrény exportálni az eszkimóknak?

Immár 30 éve élek Franciaországban. Magyarországon elvégeztem a Közgazdaságtudományi Egyetemet, de tovább akartam tanulni, Franciaországban végül kisdoktorit szereztem történelemből. Mellette elvégeztem a Külker szakiskolát is, de 40 évesen pályakezdőnek számítottam kint, ezért nem akartak alkalmazni. Így először francia éttermekben kezdtem el dolgozni, beleláttam a francia gasztronómia kifinomultságába, végül saját céget gründoltam. Éveken át magyarországi fazekasok, kézművesek alkotásait adtam el Franciaországban, de amikor beléptünk az Európai Unióba, láttam, hogy sokkal egyszerűbbé lett a bor- és az élelmiszer-behozatal Franciaországba, már nem olyan macerás a dolog. Persze, szeretek pénzt keresni, de még jobban szeretem az izgalmas témákat. Így találtam a borra. Döntően bor – és gasztronómiai vásárokon kóstoltatjuk és áruljuk a magyar borokat, például Toulouse-ban és Strasbourg-ban. Emellett delikáteszboltoknak is áruljuk a bort és a minőségi magyar élelmiszereket, sonkákat, sajtokat, még bejglit is. Magyar, lengyel és néhány francia étteremnek is szállítunk.

Tudják egyáltalán a franciák, mi fán terem a magyar bor?

A magyar borok közül nyilván a tokaji a legismertebb. Már csak azért is, mert sokáig egy elzászi pinot gris-t, azaz szürkebarátot is így hívtak. Ma már csak a mi tokajinkat lehet így hívni, ezért ez már önmagában kíváncsiságot szül a franciákban: „Milyen az a bor, ami letaszította a trónjáról a híres elzászi tokajit?!” – kérdezgetik. Nem értik, hogy ha már a dédapjuk is elzászi tokajit ivott, ők miért nem tehetik meg ezt. Ezt a kíváncsiságot szívesen kielégítem, és részletesen elmagyarázom a történelmi hátteret.

Évente hány palackkal forgalmaz?

Apránként építettük fel az üzletet, jelenleg a bevételünk fele származik borból, ez éves szinten 60-70 ezer eurós forgalmat jelent, ami 6-7 ezer palack bor lehet. Ez nem óriási mennyiség, viszont büszke vagyok arra, hogy minden termelőt személyesen ismerek. A kedvező ár-érték arány mellett a legfontosabb, hogy meg tudjak bízni a termelőben, hogy tudjam, minden évben jó minőségű borokat kapok tőle. Persze, van Szepsy furmintom is, de abból keveset tudok eladni, jobban veszik a középkategóriás tokajikat, például a Béres Pincészet borait. Arra is odafigyelek, hogy magyar tulajdonú borászatokat képviseljek, a külföldieknek nyilván könnyebb a saját kapcsolatrendszerükön keresztül értékesíteni a boraikat.

Feltűnt, hogy a portfóliójában kevésbé felkapott borvidékek, például a Hajós-Bajai is megtalálhatók. Hogyan talált rá például Koch Csabára, és van-e kereslet az ilyen – Franciaországban kimondhatatlan – nevű borvidékekre is?

Egy franciának tökmindegy, hogy Villányról vagy Hajós-Bajáról beszélek, egyiket sem ismeri. A Koch-borokkal néhány éve Párizsban, egy mezőgazdasági vásáron ismerkedtem meg. Aztán meglátogattam Csabát Borotán, megnéztem a borászatát, a pincéjét, mert egy jó évjárat bárkitől kicsúszhat, de számomra fontos, hogy lássam, hogyan gondozza a szőlőt, és mennyire szépek a korábbi borok is. Koch Csabát hiteles borásznak ismertem meg, láttam, ez számára nem csak üzlet, van benne alázat, mély elkötelezettség a szakma, a minőségi borok iránt. Megjegyzem, nemrégiben egy franciaországi kiállításon minden palack bora elfogyott, egy sem maradt belőle.

Sok fesztiválon, rendezvényen kóstoltat magyar borokat. Mi ízlik leginkább a franciáknak?

Fehérborban a tokajit akarják leginkább kóstolni, 5-6 jó furmint után már nehéz más fehéret mutatni, ezért inkább a vörösek jönnek. Nagyon kedvelik az érdekes magyar fajtákat, sok Koch kékfrankost és kadarkát isznak például. A franciák ízlésvilágába jobban belesimulnak a csak kicsit hordózott, könnyebb, gyümölcsösebb, nem túl tanninos vörösborok. Kedvelik a különleges, testesebb borokat is, például a Bock Borászat termékeit, de egy Bock cuvée nagyon drága, és ott a név nem mond semmit. Ezért aztán a Bock kékfrankos vagy az Ermitage jobban megy. Bock Jóska egyébként vicces ember, kitalál olyan neveket, mint például a BockandRoll, és ez megragadja még a franciák figyelmét is, ettől izgalmas lesz a bor.

És melyik a francia átlagfogyasztó számára az érdekesebb? Az autochton fajták, vagy inkább arra kíváncsiak, hogy az általuk ismert Cabernet-k mit tudnak a „vadkeleten”?

Jobban fogynak a számukra ismeretlen, érdekes fajták, a cserszegi fűszeres, a kadarka, a kékfrankos és persze a furmint meg a hárslevelű. Ezek felkeltik az érdeklődésüket, de fontos, hogy a bor minősége mindig visszaigazolja a várakozásokat. Egyre fejlettebbek a borászati technológiák, ma már könnyű szabályozni, mit hozzanak ki a borból, ezért az a veszély fenyeget, hogy a bor konfekciótermék lesz. Holott éppen a sokféleség az izgalmas a borban. A magyar Cabernet-knek, Merlot-nak csak akkor van esélyük Franciaországban, ha meg tudják különböztetni magukat: ha hozzák a kötelező típusjegyeket, ugyanakkor olcsóbbak, miközben kicsit többet tudnak a francia versenytársaknál. Ha egy 20 eurós villányi cuvée jobb bor, mint egy ugyanilyen árú bordeaux-i, akkor nem fog sokat gondolkodni. Sőt, bátrabban fog vásárolni, mert a számára ismerős területen mozog.

Előfordul, hogy ismernek termelőket, visszatérnek borokért?

Hogyne, amikor megkóstolnak egy szép pinot noirt, azt a következő évben is keresik. Mindeközben minden évben mutatunk újdonságokat is. Van már egy stabil törzsgárdánk.

Azért mégis csak meglepő a (bor)sovinizmusról is ismert franciák ennyire nyitottak a magyar borok iránt. Vagy ön nem lepődött meg?

Az a tapasztalatom, hogy a franciák egyre nyitottabbak. Míg 20 évvel ezelőtt kissé el voltak kényelmesedve, azt gondolták, felesleges világot látni, olyan nagy és csodálatos Franciaország, hogy ha nyaralni akarnak, elég elmenni a francia tengerpartra, esetleg a Loire völgyébe vagy a „helyi” hegyek közé, ma már sokkal többet utaznak, kíváncsiak a világra. Azt mondhatnám, hogy a világ tágul, míg Franciaország szűkül. Ha külföldre mennek, az első kérdésük mindig ez: „jó, de ott mit fogunk enni?” Mindig elmondom nekik, hogy ha Magyarországra jönnek, ne aggódjanak, mert ahol borvidék van, ott gasztronómia is van.

Van valami ötlete arra, hogyan lehetne jobban felfuttatni a magyar borokat?

A bormarketing kényes és komplex kérdés, sok sértődést, rivalizálást tud okozni. Azt hiszem, a bikavér anno szenzációs ötlet volt. Aki néhány évtizeddel ezelőtt Magyarországon járt, biztos, hogy találkozott vele. Bár akkoriban nem volt túl jó bor, de a cigányzenével és a magyaros ételekkel együtt igazi branddé vált Egerben. Még ma is sokan érdeklődnek iránta, úgyhogy szerintem helyre kellene állítani a bikavér jó hírét, mert ennyi idő után sem kopott ki az itteniek emlékezetéből. Ez már minden bizonnyal nélkülem fog megtörténni, mert én hamarosan befejezem a tevékenységemet, már keresem is az utódomat. Igaz, tanácsadóként szeretném majd az eddigi tapasztalataimat, kapcsolatrendszeremet Magyarországon kamatoztatni.