Egyre több követője van Magyarországon is a növényi alapú táplálkozásnak Bővülő franchise-hálózatába várja új partnereit a Las Vegan’s Világszerte egyre erőteljesebb trend az állati eredetű élelmiszerek fogyasztásának csökkentése, azaz az átállás – teljes egészében vagy részben – a növényi eredetű táplálkozásra. Ennek az egyik mozgatórugóját a környezetvédelmi szempontok jelentik, de ennél is jelentősebb azok tábora, akik egészségük védelme érdekében döntenek az életmódváltás mellett. A vegán, vegetáriánus vagy éppen flexitáriánus étrendet … Tovább
Hagyományaink, értékeink, Hungarikumaink a Kiskunságban Kunadacs az Alföldön, a Kiskunság ÉNY-i, Bács-Kiskun megye É-i részén, Kecskeméttől 40, Budapesttől 80 km-re található, közel 1500 lelkes kisfalu. Elhelyezkedéséből adódóan jellemzően mezőgazdasági, tanyás település. Mára egy olyan vidéki kistelepüléssé fejlődött, ahol a közösségek fontosnak tartják bemutatni, megélni, továbbadni a hagyományaikat, értékeiket. Itt főleg állattartással, dohány és paprikatermeléssel foglalkoztak kezdetektől a családok, ma is sok családi gazdaság folytatja a … Tovább
Magyar házibivaly és gabonával gazdagított Bonduelle zöldségek – Chef workshop 2022. október 3-án rendezte meg az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete soron következő taggyűlését. A szokásos havi taggyűlésen bemutatkozott a Bonduelle Foodservice új gabonával és hüvelyesekkel gazdagított termékei, valamint az érintetlen környezetben lévő Mátrai bivalyrezervátum. A taggyűlés elején Asztalos István elnök köszöntötte a megjelent Séfeket. Majd beszélt az V. Szakácsfelvonulás tapasztalatáról,a frissen meghirdetett a Magyarország étele 2023. szakácsversenyről, melyet a Séfklub … Tovább
Megjelent az Oldalas magazin 2022. októberi száma Ez <mint ahogyan magazinunk korábbi számai is>, mindenki számára ingyenesen és azonnal elérhető a honlapunkon (www.oldalasmagazin.hu ), vagy közvetlenül a következő linkre kattintással: Oldalas magazin 2022. októberi szám >>> A tartalomból: → Objektív: Interjú Csepregi Zoltánnal, a solti Kurta kocsma étterem üzletvezetőjével.→ Gasztronauta- Az új konyhatechnológiák és eszközei az energiaválságban→ Magyarország étele 2023 – Asztalos István írása→ Nagylátószög: Mit jelent … Tovább
Petőfivel startolt a Magyarország étele 2023. szakácsverseny Étel és irodalom egymástól nem is olyan távoli fogalmak, mint hinnénk, ez derült ki az Agrárminisztériumban tartott sajtótájékoztatón, amelynek tárgya a 6. Magyarország étele szakácsverseny volt, célja pedig az, hogy a világ minden tájáról hívja a jelentkezőket, kiemelten a történelmi Magyarország területéről és a diaszpórából. Az esemény „Petőfi Sándor” színre lépésével kezdődött. Nagy költőnk képekről jól ismert ruházatát viselő, s … Tovább
V. Szakácsfelvonulás: Új magyar étel és hófehér belváros 2022. szeptember 21-én ötödik alkalommal rendezte meg a már hagyományosnak mondható Szakácsfelvonulását az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete. A felvonulás célja, hogy népszerűsítse a Magyarország étele szakácsversenyt és a programba való csatlakozás lehetőségét. További cél, hogy a március 19-én öt ország részvételével megrendezett és hatalmas sikerrel zárult Magyarország étele 2022. szakácsverseny döntőjében született receptúra, a szakácsok kíséretében jusson el a Parlamentbe. … Tovább
Mintegy négymillió utas volt nyáron a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren Augusztusban folytatódott a nyári hónapokra jellemző utasszám-növekedés, 1 299 814 utas fordult meg a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a nyári hónapokban összesen 3 802 591 utast szolgáltak ki, megközelítően annyit, mint a járvány által leginkább sújtott 2020-as évben összesen – közölte a Budapest Airport pénteken az MTI-vel. Augusztus zsinórban a harmadik hónap volt, amikor az utasforgalom elérte, vagy meghaladta … Tovább
Vitézy: egy jeggyel lehet utazni az autómentes napon az egész országban A csütörtöki autómentes napon egyetlen jeggyel egész nap, bármilyen hosszú távon, tetszőleges számban lehet utazni Magyarország területén – tudatta a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára hétfőn a Facebook-oldalán. Vitézy Dávid a bejegyzésben kifejtette, hogy ha egy utas csütörtökre bármilyen távra szóló helyközi MÁV-Start, Volánbusz, GYSEV, MÁV-HÉV jegyet vált, azzal a nap végéig utazhat az egész országban. Hozzátette: a … Tovább
Potápi Árpád: a nemzetet minél inkább össze kell kovácsolni Minden eredmény és kudarc mellett bízni kell a jövőben, és a nemzetet minél inkább össze kell kovácsolni, akár egy-egy futómozgalom révén is – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden Kiskőrösön, az Egy vérből vagyunk elnevezésű jótékonysági futás rajtjával egybekötött sajtótájékoztatón. Potápi Árpád János hangsúlyozta: a kezdeményezés egyrészt a másokon való segítést, a véradást népszerűsíti, másrészt az egészséges életmódra nevelést … Tovább
Megközelítette a 3 milliót a balatoni utasforgalom Május közepétől szeptember közepéig majdnem 3 millióan utaztak vonattal a Balatonhoz – olvasható a MÁV-Start Zrt. honlapján kedden közzétett összefoglalóban. Az elő- és utószezonnal együtt számolt nyári utasforgalom majdnem 40 százalékkal haladta meg a tavalyit, és csaknem 37 százalékkal a 2019-est. Az utószezonban 232 ezren utaztak vonattal a Balatonhoz, ami a tavalyit 27 százalékkal, a járvány előttit 22,5 százalékkal haladja … Tovább
Globális problémát áthidaló kezdeményezés Magyarországon – Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Fontos, hogy mozogjon a gyerek Jelentős egészségügyi kockázatot jelent a gyerekekre a mozgásszegény életmód – hívta fel a figyelmet …
Létrejött az Intelligens Élelmiszerlánc-biztonsági Elemző Rendszer Eredményesen lebonyolította a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az „Intelligens Élelmiszerlánc-biztonsági Elemző Rendszer létrehozása” (INTEL) …